Befektetési alapok - Közlemények
2012. január 31.
A Budapest Alapkezelő Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Váci út 193.) ezúton tájékoztatja a Tisztelt Befektetőket, hogy az
alkalmazottak körében a következő személyi változás történik:
Tóth Réka 2012. február 1-től az Alapkezelő adminisztratív tevékenységet irányító személye.
2012. január 05.
Törvényi kötelezettségnek eleget téve (2011. évi CXCIII. törvény - a befektetési alapkezelőkről és a kollektív befektetési formákról - 136. § (1) b) bekezdése értelmében) a Budapest Alapkezelő Zrt. (1138 Budapest, Váci út 193.) ezúton tájékoztatja Tisztelt Befektetőit és a Tisztelt Felügyeletet, hogy kizárólagos részvényese mind tulajdonosi, mind szavazati hányadát illetően a Budapest Hitel- és Fejlesztési Bank Nyrt. (1138 Budapest, Váci út 193.).
2011. december 09.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete engedélyezte az alábbi alapjainak tájékoztatója, kezelési szabályzata, valamint rövidített tájékoztatója módosítását az alábbiak szerint. Az Alapok egységes szerkezetbe foglalt Tájékoztatói és Kezelési Szabályzatai, illetve Rövidített Tájékoztatói megtekinthetők a forgalmazási helyeken és az Alapok hirdetményi helyein.
Az engedélyezett módosítások hatályba lépése: 2012. január 9-e.
A Tájékoztatókban és Kezelési Szabályzatokban átvezetett módosítások teljes listája a következő táblázatban található:
Táblázat
A Budapest 2015 Alap: a PSZÁF KE-III-50114/2011. számú határozatával módosul az alapkezelői díj mértéke.
A Budapest Abszolút Hozam Származtatott Alap: a PSZÁF KE-III-50114/2011. számú határozatával módosul az alapkezelői díj mértéke.
A Budapest Nemzetközi Részvény Alap: a PSZÁF KE-III-50112/2011. számú határozatával módosul a befektetési politika és az módosul az alapkezelői díj mértéke.
A Budapest 2016 Alap: a PSZÁF KE-III-50110/2011. számú határozatával módosul a befektetési politika, az alap elnevezése (Budapest 2016 Alapok Alapja), az alapkezelői díj mértéke.
A Budapest Zenit Alapok Alapja: a PSZÁF KE-III-50113/2011. számú határozatával módosul az alapkezelői díj mértéke.
A GE Money EMEA Részvény Alap: a PSZÁF KE-III-50113/2011. számú határozatával módosul az alapkezelői díj mértéke.
A GE Money Közép-Európai Részvény Alap: a PSZÁF KE-III-50113/2011. számú határozatával módosul az alapkezelői díj mértéke.
A GE Money Nyersanyag Alapok Alapja: a PSZÁF KE-III-50113/2011. számú határozatával módosul az alapkezelői díj mértéke.
A GE Money Abszolút Kötvény Alapok Alapja: a PSZÁF KE-III-50111/2011. számú határozatával módosul a befektetési politika, az alapkezelői díj mértéke.
A Budapest Arany Alapok Alapja: a PSZÁF KE-III-50111/2011. számú határozatával módosul a befektetési politika, az alapkezelői díj mértéke.
A GE Money Franklin Templeton Selections Alapok Alapja: a PSZÁF KE-III-50111/2011. számú határozatával módosul a befektetési politika, az alapkezelői díj mértéke.
A BUDAPEST ABSZOLÚT HOZAM SZÁRMAZTATOTT ALAP, A GE MONEY KÖZÉP-EURÓPAI RÉSZVÉNY ALAP, A BUDAPEST NEMZETKÖZI RÉSZVÉNY ALAP, A BUDAPEST ZENIT ALAPOK ALAPJA, A GE MONEY EMEA RÉSZVÉNY ALAP, A GE MONEY FELTÖREKVŐ PIACI DEVIZAKÖTVÉNY ALAP, A GE MONEY FELTÖREKVŐ PIACI RÉSZsVÉNY ALAP, A BUDAPEST 2015 ALAP, A BUDAPEST 2016 ALAPOK ALAPJA, A GE MONEY FRANKLIN TEMPLETON SELECTIONS ALAPOK ALAPJA ÉS A GE MONEY ABSZOLÚT KÖTVÉNY ALAPOK ALAPJA EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT TÁJÉKOZTATÓJA ÉS KEZELÉSI SZABÁLYZATA
2011. november 18.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja a Tisztelt Befektetőket, hogy a Budapest Hozamtár Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap megszűnési jelentésében a historikus adatokat tartalmazó táblázatok közül a 2007-2010 közötti hozamokat bemutató táblázat hibás volt. A javított jelentés letölthető honlapunkról, valamint megtekinthető a kifizető helyeken.
Megszűnési jeklentés (javított) - Budapest Hozamtár Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap
2011. november 10.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja a Tisztelt Befektetőket, hogy elkészült a Budapest Energia Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap és a Budapest Hozamtár Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap megszűnési jelentése. A jelentés letölthető honlapunkról, valamint megtekinthető a kifizető helyeken. A kifizetés november 11-én kezdődik.
Megszűnési jeklentés - Budapest Energia Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap
Megszűnési jeklentés - Budapest Hozamtár Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap
2011. november 02.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a Budapest Hozamtár Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap tájékoztatója és kezelési szabályzata a vonatkozó KE-III-50023/2011. számú PSZÁF határozata értelmében módosításra került. Az alap könyvvizsgálói megbízását a 2011-es üzleti évre vonatkozóan a KPMG Hungária nevében Kocsis János látja el.
2011. október 14.
A Budapest Alapkezelő Zrt. ezúton tájékoztatja a Tisztelt Befektetőket, hogy a Forgalmazó - a Tájékoztató és Kezelési szabályzatban meghatározott feltételek szerint - várhatóan 2011. november 11-én megkezdi kifizetni a Budapest Energia Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap és a Budapest Hozamtár Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap befektetési jegyeinek ellenértékét.
A Budapest Energia Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alapot és a Budapest Hozamtár Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alapot a Budapest Alapkezelő Zrt. kezeli. A befektetők az Alapok befektetési politikájáról és a befektetés lehetséges kockázatairól részletes felvilágosítást az Alapok hivatalos tájékoztatóiból és kezelési szabályzataiból kaphatnak, amelyek megtalálhatók a Budapest Bank fiókjaiban, a www.bpalap.hu és a www.budapestbank.hu internetes oldalon. A származtatott alapok a szokásostól eltérő kockázatúak.
2011. október 14.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége módosította a befektetési alapok kategorizálására vonatkozó ajánlását. Ennek következtében, több a Budapest Alapkezelő által kezelt, alap kategóriája változik. A kategória változása semmilyen formában nem érinti az alapok befektetési politikáját, forgalmazási rendjét, értékelését, sem egyéb paramétereit.
2011. szeptember 28.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete nyilvántartásba vette a GE Money Abszolút Kötvény Alapok Alapját (lajstromszám: 1111-473). Az Alap határozatlan futamidejű alapok alapja. A forgalmazás első napja 2011. október 3.
2011. szeptember 09.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete engedélyezte a GE Money Abszolút Kötvény Alapok Alapja, mint nyíltvégű, értékpapír befektetési alap befektetési jegyeinek nyilvános forgalomba hozatalához készített tájékoztató, kezelési szabályzat, rövidített tájékoztató és nyilvános ajánlattétel közzétételét.
Az engedély száma: KE-III-456/2011. számú (2011. szeptember 8.)
Az alap befektetési jegyeinek jegyzése 2011. szeptember 12-től 2011. szeptember 23-ig tart.
Nyílvános ajánlattétel
Tájékoztató
Rövidített tájékoztató
2011. augusztus 11.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete nyilvántartásba vette a GE Money Franklin Templeton Selections Alapok Alapját (lajstromszám: 1111-467) Az Alap határozatlan futamidejű alapok alapja. A forgalmazás első napja 2011. augusztus 15.
2011. augusztus 3.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete engedélyezte a Budapest Ingatlan Alapok Alapja tájékoztatójának, rövidített tájékoztatójának és kezelési szabályzatának módosítását KE-III-407/2011 számú határozatában. Változnak az egyes elemek értékelési módszerei, valamint a nettó eszközérték megállapítását és közzétételét érintő rendelkezések. Változik továbbá azon alapok köre, amelybe az Alap eszközeinek több, mint huszonöt százalékát fekteti, ezzel összefüggésben változnak az Alap befektetési jegyeinek folyamatos forgalmazási szabályai vételi és visszaváltási rend vonatkozásában, valamint az Alap kockázati tényezőinek bemutatása. A felsorolt változások egységesen a közzétételtől számított 30. napot követően 2011.09.05-én lépnek életbe.
Az Alap módosított tájékoztatója és rövidített tájékoztatója megtekinthető a forgalmazási helyeken és az Alap hivatalos hirdetményi helyein.
Rövidített tájékoztató
2011. július 29.
A Budapest Alapkezelő Zrt. értesíti Tisztelt Befektetőit, hogy az általa kezelt befektetési alapok 2011. évi féléves jelentései 2011. július 29-től a forgalmazási helyeken és az alapkezelő székhelyén megtekinthetők.
Jelentések megtekintése
A Budapest Alapkezelő Zrt. által kezelt alapok:
Budapest 2015 Alap
Budapest 2016 Alap
Budapest Abszolút Hozam Származtatott Alap
Budapest Agrár Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap
Budapest Állampapír Alap
Budapest Arany Alapok Alapja
Budapest Aranytrió Tőkevédett Nyíltvégű Pénzpiaci Alapok Alapja
Budapest Aranytrió 2. Nyíltvégű Pénzpiaci Alapok Alapja
Budapest Aranytrió 3. Nyíltvégű Pénzpiaci Alapok Alapja
Budapest Bonitas Alap
Budapest Bonitas Plus Alap
Budapest Dupla Trend Nyíltvégű Pénzpiaci Alapok Alapja
Budapest Energia Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap
Budapest Euró Pénzpiaci Alap
Budapest Hozamtár Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap
Budapest Ingatlan Alapok Alapja
Budapest Kötvény Alap
Budapest MetálMix Nyíltvégű Pénzpiaci Alapok Alapja
Budapest Nemzetközi Részvény Alap
Budapest Pénzpiaci Tőkevédett Alap
Budapest Világválogatott Nyíltvégű Pénzpiaci Alapok Alapja
Budapest Zenit Alapok Alapja
GE Money Balancovany Alap
GE Money Chraneny Alap
GE Money EMEA Részvény Alap
GE Money Feltörekvő Piaci DevizaKötvény Alap
GE Money Feltörekvő Piaci Részvény Alap
GE Money Közép-Európai Részvény Alap
GE Money Nyersanyag Alapok Alapja
GE Money Penezni Alap
Határtalan Európa Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap
Volksbank Pénzpiaci Befektetési Alap
2011. július 1.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete engedélyezte a GE Money Franklin Templeton Selections Alapok Alapja, mint nyíltvégű, értékpapír befektetési alap befektetési jegyeinek nyilvános forgalomba hozatalához készített tájékoztató, kezelési szabályzat, rövidített tájékoztató és nyilvános ajánlattétel közzétételét.
Az engedély száma: KE-III-339/2011. számú (2011. június 30.)
Az alap befektetési jegyeinek jegyzése 2011. július 4-től 2010. augusztus 5-ig tart.
Nyílvános ajánlattétel
Rövidített tájékoztató
Tájékoztató
2011. június 23.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete engedélyezte a Budapest Agrár Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap tájékoztatójának módosítását. Az Alap futamideje határozottból határozatlanná változik, módosul a befektetési politikája, valamint az elnevezése. Az átalakulás napjával elnevezése Budapest Agrár Nyíltvégű Pénzpiaci Alapok Alapjára változik.
Az Alap átalakításának célja, hogy a befektetőnek ne kelljen tőkéjének és elért hozamának azonnali újrabefektetésével foglakoznia. A pénzpiaci alappá történő átalakítás előnye, hogy egyrészt mindaddig, amíg nem kívánja felhasználni tőkéjét, kiszámítható és tervezhető, a bankbetétek kamatával összehasonlítható hozamhoz jut, másrészt szükség esetén az átalakult alap befektetési jegyeinek ellenértékéhez rugalmasan, bármelyik forgalmazási napon hozzáférhet.
A lejárat napján (2011. július 21.) az Alap átalakulásával az Alap nem jár le. A felügyeleti engedély száma: PSZÁF KE-III-335/2011.
Az Alap átalakulásához készített, valamint módosított Tájékoztatója és rövidített tájékoztatója megtekinthető a forgalmazási helyeken és az Alap hivatalos hirdetményi helyein.
A módosítással egyidőben a Budapest Aranytrió Tőkevédett Nyíltvégű Pénzpiaci Alapok Alapja, a Budapest Aranytrió 2. Nyíltvégű Pénzpiaci Alapok Alapja, a Budapest Aranytrió 3. Nyíltvégű Pénzpiaci Alapok Alapja, a Budapest Dupla Trend Nyíltvégű Pénzpiaci Alapok Alapja, a Budapest MetálMix Nyíltvégű Pénzpiaci Alapok Alapja, a Budapest Világválogatott Nyíltvégű Pénzpiaci Alapok Alapja, és a Budapest Agrár Nyíltvégű Pénzpiaci Alapok Alapja alapok tájékoztatóit egységes szerkezetbe foglaltuk.
Rövidített tájékoztató
Tájékoztató és kezelési szabályzat
2011. június 16.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja a Tisztelt Befektetőket, hogy elkészült a GE Money Fundusz Trzech Rynków z Ochron± Kapitału Alap megszűnési jelentése letölthető honlapunkról, valamint megtekinthető a kifizető helyeken. A kifizetés június 17-én kezdődik.
Megszűnési jelentés
2011. június 1.
A Budapest Alapkezelő Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Váci út 193.) értesíti Tisztelt Ügyfeleit, a Budapest Bank Nyrt mint az Alapkezelő kizárólagos részvényese (mind tulajdonosi, mind szavazati hányadát illetően) az Alapkezelőre vonatkozó határozatai a következőek:
- A Budapest Alapkezelő Zrt-ben Szűcs Zoltán, Dr. Batiz József, Fodor Tamás Felügyelő Bizottsági tagokat 2012. május 26-ig ismételten kijelölte.
- A Budapest Alapkezelő Zrt.) vezérigazgatójává ismételten kijelölte Fatér Gyulát 2012. május 26-ig.
- A Budapest Alapkezelő Zrt.) könyvvizsgálójává ismételten kijelölte a KPMG Hungária Könyvvizsgáló, Adó- és Közgazdasági Tanácsadó Kft-t (1138 Budapest, Váci út 99.), könyvvizsgálatért személyében is felelős könyvvizsgálója Mádi-Szabó Zoltán egy üzleti évig, legkésőbb 2012. május 31-ig.
2011. június 1.
A Budapest Alapkezelő Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Váci út 193.) értesíti Tisztelt Ügyfeleit, a Budapest Bank Nyrt., mint az Alapkezelő kizárólagos részvényese elfogadta az Alapkezelő 2010. évi beszámolóját (belefoglalva a cég mérlegét, eredménykimutatását és üzleti jelentését), a könyvvizsgáló jelentését és a Felügyelő Bizottság jelentését, valamint azt a döntést, hogy az Alapkezelő 2010. évre osztalékot nem fizet.
2011. május 31.
A Budapest Alapkezelő Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Váci út 193.) értesíti Tisztelt Ügyfeleit, hogy a 2010. évi éves beszámolója és üzleti jelentése elkészült, az alapkezelő honlapján és székhelyén megtekinthető.
2011. május 31.
A Budapest Alapkezelő Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Váci út 193.) értesíti Tisztelt Ügyfeleit, hogy 2007. évi CXXXVIII. törvény 79.§ értelmében az alábbiakban teszi közzé azon tevékenységek megnevezését, illetve azon tevékenységek végzésével megbízott társaságok megnevezését, melyeket kiszervezés keretében végez: Kiszervezett tevékenységet végző intézmény neve és székhelye: Multiservice Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (1134 Budapest, Kassák Lajos u. 56.) Kiszervezett tevékenység: számviteli szolgáltatás
2011. május 10.
A Budapest Bank Nyrt. ezúton tájékoztatja a Tisztelt Befektetőket, hogy a Forgalmazó - a Tájékoztató és Kezelési szabályzatban meghatározott feltételek szerint - előreláthatóan a futamidő végét (2011. június 02.) követő 10. munkanapig, azaz várhatóan 2011. június 17-én utalási költséggel csökkentve megkezdi kifizetni a GE Money Fundusz Trzech Rynków z Ochron± Kapitału Alap befektetési jegyeinek ellenértékét.
A GE Money Fundusz Trzech Rynków z Ochron± Kapitału Alapot a Budapest Alapkezelő Zrt. kezeli. Az Alap befektetési politikájáról, forgalmazási költségeiről és a befektetés lehetséges kockázatairól részletes felvilágosítást, annak hivatalos tájékoztatójából és kezelési szabályzatából kaphat, amelyek megtalálhatók a www.bph.pl internetes oldalon. A származtatott alap a szokásostól eltérő kockázatú.
2011. április 29.
A Budapest Alapkezelő Zrt. értesíti Tisztelt Befektetőit, hogy az általa kezelt befektetési alapok 2010. évi jelentései 2010. április 29-től a forgalmazási helyeken és az alapkezelő székhelyén megtekinthetők.
Jelentések megtekintése
A Budapest Alapkezelő Zrt. által kezelt alapok:
Budapest 2015 Alap
Budapest 2016 Alap
Budapest Abszolút Hozam Származtatott Alap
Budapest Agrár Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap
Budapest Állampapír Alap
Budapest Arany Alapok Alapja
Budapest Aranytrió Tőkevédett Nyíltvégű Pénzpiaci Alapok Alapja
Budapest Aranytrió 2. Nyíltvégű Pénzpiaci Alapok Alapja
Budapest Aranytrió 3. Nyíltvégű Pénzpiaci Alapok Alapja
Budapest Bonitas Alap
Budapest Bonitas Plus Alap
Budapest Csúcsmix Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap
Budapest Dupla Trend Nyíltvégű Pénzpiaci Alapok Alapja
Budapest Energia Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap
Budapest Euró Pénzpiaci Alap
Budapest Hozamtár Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap
Budapest Ingatlan Alapok Alapja
Budapest Kötvény Alap
Budapest MetálMix Nyíltvégű Pénzpiaci Alapok Alapja
Budapest Nemzetközi Részvény Alap
Budapest Pénzpiaci Tőkevédett Alap
Budapest Világválogatott Nyíltvégű Pénzpiaci Alapok Alapja
Budapest Zenit Alapok Alapja
GE Money Balancovany Alap
GE Money Chraneny Alap
GE Money EMEA Részvény Alap
GE Money Feltörekvő Piaci DevizaKötvény Alap
GE Money Feltörekvő Piaci Részvény Alap
GE Money Fundusz Zabezpieczonej Budowy Kapitału Alap
GE Money Közép-Európai Részvény Alap
GE Money Nyersanyag Alapok Alapja
GE Money Penezni Alap
Határtalan Európa Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap
Volksbank Pénzpiaci Befektetési Alap
2011. április 28.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja a Tisztelt Befektetőket, hogy elkészült a Budapest Csúcsmix Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap megszűnési jelentése letölthető honlapunkról, valamint megtekinthető a kifizető helyeken. A kifizetés április 29-én kezdődik.
Megszűnési jelentés2011. április 22.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a GE Money Fundusz Trzech Rynków z Ochron± Kapitału Alap tájékoztatója és kezelési szabályzata a vonatkozó PSZÁF KE-III/210/2011. sz. határozata értelmében módosításra került, mely szerint az alap könyvvizsgálói megbízását a 2010-es üzleti évre vonatkozóan a KPMG Hungária nevében Éll Ágnes látja el.
2011. március 31.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a GE Money EMEA Részvény Alap "HUF" sorozat befektetési jegyei a Budapest Bank Nyrt. (Székhely: 1138 Budapest, Váci út 193.) fiókhálózatában április 4-től megvásárolhatóak, illetve visszaválthatóak. A nyilvános ajánlattétel az alábbiakban elérhető.
Nyílvános ajánlattétel2011. március 19.
A Budapest Alapkezelő Zrt. ezúton tájékoztatja a Tisztelt Befektetőket, hogy a Forgalmazó - a Tájékoztató és Kezelési szabályzatban meghatározott feltételek szerint - előreláthatóan a futamidő végét (2011. április 14.) követő 10. munkanapig, azaz várhatóan 2011. április 29-én megkezdi kifizetni a Budapest Csúcsmix Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap befektetési jegyeinek ellenértékét.
A Budapest Csúcsmix Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alapot a Budapest Alapkezelő Zrt. kezeli. Az Alap befektetési politikájáról és a befektetés lehetséges kockázatairól részletes felvilágosítást, annak hivatalos tájékoztatójából és kezelési szabályzatából kaphat, amelyek megtalálhatók a Budapest Bank fiókjaiban, a www.bpalap.hu és a www.budapestbank.hu internetes oldalon. A származtatott alap a szokásostól eltérő kockázatú.
2011. február 28.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete engedélyezte az alábbi alapjainak tájékoztatói, kezelési szabályzatai módosítását. Az Alapok egységes szerkezetbe foglalt tájékoztatói és kezelési szabályzatai, illetve Rövidített Tájékoztatói megtekinthetők a forgalmazási helyeken és az Alapok hirdetményi helyein. A változatás a Kezelési Szabályzat egyes elemek értékelési módszerei fejezet "Devizák, illetve nem a bázisdevizában denominált eszközök" pontot érinti.
Az egyes elemek értékelési módszerei változtatása 2011. március 7-én lép hatályba.
Érintett alapok:
Budapest 2015 Alap;
Budapest 2016 Alap;
Budapest Abszolút Hozam Származtatott Alap;
Budapest Arany Alapok Alapja;
Budapest Állampapír Alap;
Budapest Bonitas Alap;
Budapest Bonitas Plus Alap;
Budapest Euró Pénzpiaci Alap;
Budapest Kötvény Alap;
Budapest Nemzetközi Részvény Alap;
Budapest Pénzpiaci Tőkevédett Alap;
Budapest Zenit Alapok Alapja;
GE Money Balancovany Alap;
GE Money Chraneny Alap;
GE Money EMEA Részvény Alap;
GE Money Feltörekvő Piaci Devizakötvény Alap;
GE Money Feltörekvő Piaci Részvény Alap;
GE Money Közép-Európai Részvény Alap;
GE Money Nyersanyag Alapok Alapja;
GE Money Penezni Alap;
Tájékoztató - Budapest Abszolút Hozam Származtatott Alap, GE Money Közép-európai Részvény Alap, Budapest Nemzetközi Részvény Alap, Budapest Zenit Alapok Alapja, GE Money EMEA Részvény Alap, GE Money Feltörekvő Piaci Devizakötvény Alap, GE Money Feltörekvő Piaci Részvény Alap, Budapest 2015 Alap és Budapest 2016 Alap
Tájékoztató - Budapest Pénzpiaci Tőkevédett Alap, Budapest Bonitas Alap, Budapest Bonitas Plus Alap, Budapest Állampapír Alap, Budapest Kötvény Alap és Budapest Euró Pénzpiaci Alap
Tájékoztató - GE Money Nyersanyag Alapok Alapja és
Budapest Arany Alapok Alapja
Tájékoztató - GE Money Penezni Alap (GE Money Peněľní Otevřený Podílový Fond), GE Money Balancovany Alap (GE Money Balancovaný Fond) és GE Money Chraneny Alap (GE Money Chráněný Fond)
2011. február 25.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja továbbá Tisztelt Befektetőit, hogy a GE Money Pénzpiaci Nyíltvégű Alap (új neve GE Money Penezni Alap); a GE Money Balancovaný Nyíltvégű Befektetési Alap (új neve GE Money Balancovany Alap); és a GE Money Chráněný Nyíltvégű Befektetési Alap (új neve GE Money Chraneny Alap) befektetési jegyeinek forgalmazása a Budapest Bank Nyrt-nél 2011. február 28-tól megszűnik.
2011. február 25.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy
a GE Money Közép-Európai Alap "CZK" sorozat,
a GE Money EMEA Részvény Alap "CZK" sorozat,
a GE Money Feltörekvő Piaci Részvény Alap "CZK" sorozat,
és a GE Money Feltörekvő Piaci DevizaKötvény Alap "CZK" sorozat
befektetési jegyei a GE Money Bank a.s. (Székhely: Vyskocilova 1422/1a Praha 4, Cseh Köztársaság) fiókhálózatában március 1-től megvásárolhatóak, illetve visszaválthatóak. A nyilvános ajánlattételek az alábbiakban elérhetőek.
Nyílvános ajánlattétel - GE Money Feltörekvő Piaci Részvény Alap "CZK" sorozat
Nyílvános ajánlattétel - GE Money Emea Részvény Alap "CZK" sorozat
Nyílvános ajánlattétel - GE Money Feltörekvő Piaci DevizaKötvény Alap "CZK" sorozat
Nyílvános ajánlattétel - GE Money Közép-Európai Részvény Alap "CZK" sorozat
GE Money Bank a.s. fióklista
2011. február 18.
Forgalmazási helyeken bekövetkező változások
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy
a GE Money Közép-Európai Alap "CZK" sorozat,
a GE Money EMEA Részvény Alap "CZK" sorozat,
a GE Money Feltörekvő Piaci Részvény Alap "CZK" sorozat,
és a GE Money Feltörekvő Piaci DevizaKötvény Alap "CZK" sorozat
befektetési jegyei a GE Money Bank a.s. (Székhely: Vyskocilova 1422/1a Praha 4, Cseh Köztársaság) fiókhálózatában március 1-től megvásárolhatóak, illetve visszaválthatóak.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja továbbá Tisztelt Befektetőit, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete engedélyezte az alábbi alapjainak tájékoztatója, kezelési szabályzata módosítását. Az Alapok egységes szerkezetbe foglalt tájékoztatói és kezelési szabályzatai, illetve Rövidített Tájékoztatói megtekinthetők a forgalmazási helyeken és az Alapok hirdetményi helyein.
Érintett alapok:
GE Money Pénzpiaci Nyíltvégű Alap
GE Money Balancovaný Nyíltvégű Befektetési Alap
GE Money Chráněný Nyíltvégű Befektetési Alap
Budapest Arany Alapok Alapja
GE Money Nyersanyag Alapok Alapja
A változtatások hatályba lépése:
- Az egyes elemek értékelési módszerei
Az egyes elemek értékelési módszerei 2011. március 1-én lépnek hatályba. Ugyan csak ezen a napon lép hatályba az egységes szerkezetbe foglalt Tájékoztató és Kezelési Szabályzat Kezelési Szabályzat részének 7. pont harmadik mondatában körülírt nettó eszközérték megállapításnak időpontja (É napi eszközérték É+1 napon történő megállapítása).
- Az alapok új elnevezései:
GE Money Pénzpiaci Nyíltvégű Alap új neve GE Money Penezni Alap;
GE Money Balancovaný Nyíltvégű Befektetési Alap új neve GE Money Balancovany Alap;
GE Money Chráněný Nyíltvégű Befektetési Alap új neve GE Money Chraneny Alap.
Az új nevek 2011. március 17-én lépnek hatályba.
- Az egységes szerkezetbe foglalt Tájékoztató és Kezelési Szabályzat további módosításai 2011. március 17-én lépnek hatályba.
Rövidített tájékoztató: Budapest Arany Alapok Alapja
Rövidített tájékoztató: GE Money Balancovany Alap
Rövidített tájékoztató: GE Money Chraneny Alap
Rövidített tájékoztató: GE Money Nyersanyag Alapok Alapja
Rövidített tájékoztató: GE Money Penezni Alap
Tájékoztató: A GE Money Nyersanyag alapok Alapja és a Budapest Arany Alapok Alapja
Tájékoztató: GE Money Penezni Alap, GE Money Penezni Alap, A GE Money Balancovany Alap, GE Money Chraneny Alap
2011. február 7.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a GE Money Chráněný Nyíltvégű Befektetési Alap, a GE Money Pénzpiaci Nyíltvégű Alap és a GE Money Balancovaný Nyíltvégű Befektetési Alap befektetési jegyei 2011. február 8-tól a GE Money Bank a.s. (Székhely: Vyskocilova 1422/1a Praha 4, Cseh Köztársaság) fiókhálózatában is elérhetők.
2011. január 26.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete engedélyezte az alábbi alapjainak tájékoztatója, kezelési szabályzata módosítását. Az Alapok egységes szerkezetbe foglalt tájékoztatói és kezelési szabályzatai, illetve Rövidített Tájékoztatói megtekinthetők a forgalmazási helyeken és az Alapok hirdetményi helyein.
A változatás a Kezelési Szabályzat egyes elemek értékelési módszerei fejezet befektetési jegyek értékelése pontot érinti.
Érintett alapok:
Budapest 2015 Alap;
Budapest Abszolút Hozam Származtatott Alap;
Budapest Euró Pénzpiaci Befektetési Alap;
Budapest (II.) Kötvény Befektetési Alap;
Budapest 2016 Alap;
Budapest Nemzetközi Részvény Befektetési Alap;
Budapest Növekedési Részvény Alap;
Budapest Zenit Alapok Alapja;
GE Money EMEA Nyíltvégű Részvény Befektetési Alap;
GE Money Feltörekvő Piaci Devizakötvény Alap;
GE Money Feltörekvő Piaci Részvény Alap
Egységes tájékoztató - Budapest Abszolút Hozam Származtatott Alap, GE Money Közép-európai Részvény Alap, Budapest Nemzetközi Részvény Alap, Budapest Zenit Alapok Alapja, GE Money EMEA Részvény Alap, GE Money Feltörekvő Piaci Devizakötvény Alap, GE Money Feltörekvő Piaci Részvény Alap, Budapest 2015 Alap és Budapest 2016 Alap
Egységes tájékoztató - Budapest Pénzpiaci Tőkevédett Alap, Budapest Bonitas Alap, Budapest Bonitas Plus Alap, Budapest Állampapír Alap, Budapest Kötvény Alap és Budapest Euró Pénzpiaci Alap
2011. január 12.
2010. december 22-én megjelentettt hirdeményére hivatkozva a Budapest Alapkezelő Zrt. ezúton tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a megjelentetett változások hatályba lépésének dátuma a hivatkozott hirdetményben meghatározott időponttól (2011. január 21.) eltérően 2011. január 26-a lesz.
2011. január 11.
Törvényi kötelezettségnek eleget téve (2001. évi CXX. törvény - a tőkepiacról, 395. § (1) b) és (4)b) bekezdése értelmében) a Budapest Alapkezelő Zrt. (1138 Budapest, Váci út 193.) ezúton tájékoztatja Tisztelt Befektetőit és a Tisztelt Felügyeletet, hogy kizárólagos részvényese mind tulajdonosi, mind szavazati hányadát illetően a Budapest Hitel- és Fejlesztési Bank Nyrt. (1138 Budapest, Váci út 193.).
2010. december 22.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete engedélyezte az alábbi alapjainak tájékoztatója, kezelési szabályzata, valamint rövidített tájékoztatója módosítását az alábbiak szerint. Az Alapok egységes szerkezetbe foglalt tájékoztatói és kezelési szabályzatai, illetve Rövidített Tájékoztatói megtekinthetők a forgalmazási helyeken és az Alapok hirdetményi helyein.
Hatályba lépés: 2011. január 21-e. A letétkezelő váltás időpontja: 2010. december 23-a.
A Budapest (I.) Állampapír Befektetési Alap neve a PSZÁF KE-III-585/2010 számú határozatával a közléstől számított 30 nap elteltével, 2011.01.21-től Budapest Állampapír Alapra változik, ezzel egyidejűleg módosul az Alap befektetési politikája és értékelése.
A Budapest (II.) Kötvény Befektetési Alap neve a PSZÁF KE-III-586/2010 számú határozatával a közléstől számított 30 nap elteltével, 2011.01.21-től Budapest Kötvény Alapra változik, ezzel egyidejűleg módosul az Alap befektetési politikája, forgalmazási paraméterei és értékelése.
A Budapest Zenit Alapok Alapja befektetési politikája és értékelése a PSZÁF KE-III-581/2010 számú határozatával a közléstől számított 30 nap elteltével, 2011.01.21-től módosul.
A Budapest 2015 Alap befektetési politikája és értékelése a PSZÁF KE-III-582/2010 számú határozatával a közléstől számított 30 nap elteltével, 2011.01.21-től módosul.
A Budapest Pénzpiaci Befektetési Alap neve a PSZÁF KE-III-583/2010 számú határozatával a közléstől számított 30 nap elteltével, 2011.01.21-től Budapest Pénzpiaci Tőkevédett Alapra változik, valamint módosul az Alap befektetési politikája és értékelése.
A Budapest Euró Pénzpiaci Befektetési Alap neve a PSZÁF KE-III-584/2010 számú határozatával a közléstől számított 30 nap elteltével, 2011.01.21-től Budapest Euró Pénzpiaci Alapra változik, valamint módosul az Alap befektetési politikája, forgalmazási paraméterei és értékelése. Ezzel egyidejűleg az Alap sorozatának megnevezése, "forintos"-ról "HUF"-ra változik.
A Budapest Abszolút Hozam Alap befektetési politikája és értékelése a PSZÁF KE-III-576/2010 számú határozatával a közléstől számított 30 nap elteltével, 2011.01.21-től módosul.
A GE Money EMEA Nyíltvégű Részvény Befektetési Alap neve a PSZÁF KE-III-579/2010 számú határozatával a közléstől számított 30 nap elteltével, 2011.01.21-től GE Money EMEA Részvény Alapra változik, ezzel egyidejűleg módosul az Alap befektetési politikája és értékelése. Az Alap "HUF" és "CZK" sorozatú befektetési jegyeinek forgalomba hozatala céljából készített tájékoztató, kezelési szabályzat, rövidített tájékoztató és nyilvános ajánlattétel közzétételét a jelölt számú határozat egyidejűleg engedélyezi.
A fenti határozattal a Felügyelet jóváhagyta az Alapkezelő és a Citibank Europe plc Magyarországi Fióktelepe között az Alap letétkezelői feladatainak ellátása tárgyában kötött megbízási szerződés jelen közléssel egyidejűleg történő hatályba lépését, melynek értelmében az Alap letétkezelője 2010. december 23-ától a Citibank.
A Budapest Bonitas Plus Befektetési Alap neve a PSZÁF KE-III-588/2010 számú határozatával a közléstől számított 30 nap elteltével, 2011.01.21-től Budapest Bonitas Plus Alapra változik, ezzel egyidejűleg módosul az Alap befektetési politikája és értékelése.
A Budapest Bonitas Befektetési Alap neve a PSZÁF KE-III-587/2010 számú határozatával a közléstől számított 30 nap elteltével, 2011.01.21-től Budapest Bonitas Alapra változik, ezzel egyidejűleg módosul az Alap befektetési politikája és értékelése.
A Budapest Növekedési Részvény Alap neve a PSZÁF KE-III-577/2010 számú határozatával a közléstől számított 30 nap elteltével, 2011.01.21-től GE Money Közép-Európai Részvény Alapra változik. Ezzel egyidejűleg az Alap sorozatának megnevezése, "forintos"-ról "HUF"-ra változik, módosul az Alap befektetési politikája, forgalmazási paraméterei és értékelése.
Az Alap "CZK" sorozatú befektetési jegyeinek forgalomba hozatala céljából készített tájékoztató, kezelési szabályzat, rövidített tájékoztató és nyilvános ajánlattételének közzétételét a jelölt számú határozat egyidejűleg engedélyezi.
A fenti határozattal a Felügyelet jóváhagyta az Alapkezelő és a Citibank Europe plc Magyarországi Fióktelepe között az Alap letétkezelői feladatainak ellátása tárgyában kötött megbízási szerződés jelen közléssel egyidejűleg történő hatályba lépését, melynek értelmében az Alap letétkezelője 2010. december 23-ától a Citibank.
A Budapest Nemzetközi Részvény Befektetési Alap neve a PSZÁF KE-III-578/2010 számú határozatával a közléstől számított 30 nap elteltével, 2011.01.21-től Budapest Nemzetközi Részvény Alapra változik, ezzel egyidejűleg módosul az Alap befektetési politikája, forgalmazási paraméterei és értékelése.
A GE Money Feltörekvő Piaci Részvény Alap és a GE Money Feltörekvő Piaci Kötvény Alap befektetési politikája, forgalmazási paraméterei és értékelése a PSZÁF KE-III-580/2010 számú határozatával a közléstől számított 30 nap elteltével, 2011.01.21-től módosul. Az Alapok "CZK" sorozatú befektetési jegyeinek forgalomba hozatala céljából készített tájékoztató, kezelési szabályzat, rövidített tájékoztató és nyilvános ajánlattételének közzétételét a jelölt számú határozat egyidejűleg engedélyezi.
Rövidített tájékoztató - GE Money Feltörekvő Piaci Devizakötvény Alap
Rövidített tájékoztató - GE Money Feltörekvő Piaci Részvény Alap
Rövidített tájékoztató - Budapest Zenit Alapok Alapja
Rövidített tájékoztató - GE Money Közép-európai Részvény Alap
Rövidített tájékoztató - Budapest Nemzetközi Részvény Alap
Rövidített tájékoztató - Budapest Pénzpiaci Tőkevédett Alap
Rövidített tájékoztató - Budapest 2015 Alap
Rövidített tájékoztató - Budapest Állampapír Alap
Rövidített tájékoztató - Budapest Abszolút Hozam Származtatott Alap
Rövidített tájékoztató - Budapest Bonitas Plus Alap
Rövidített tájékoztató - Budapest Bonitas Alap
Rövidített tájékoztató - Budapest Kötvény Alap
Rövidített tájékoztató - GE Money EMEA Részvény Alap
Rövidített tájékoztató - Budapest Euro Pénzpiaci Alap
Egységes tájékoztató és kezelési szabályzat -
Budapest Abszolút Hozam Származtatott Alap,
GE Money Közép-európai Részvény Alap,
Budapest Nemzetközi Részvény Alap,
Budapest Zenit Alapok Alapja,
GE Money EMEA Részvény Alap,
GE Money Feltörekvő Piaci Devizakötvény Alap,
GE Money Feltörekvő Piaci Részvény Alap,
Budapest 2015 Alap és
Budapest 2016 Alap
Egységes tájékoztató és kezelési szabályzat -
Budapest Pénzpiaci Tőkevédett Alap,
Budapest Bonitas Alap,
Budapest Bonitas Plus Alap,
Budapest Állampapír Alap,
Budapest Kötvény Alap és
Budapest Euró Pénzpiaci Alap
2010. december 17.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete engedélyezte a Budapest Klíma Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap tájékoztatójának módosítását. Az Alap futamideje határozottból határozatlanná változik, módosul a befektetési politikája, a letétkezelője, valamint az elnevezése. Az átalakulás napjával elnevezése Budapest 2016 Alapra változik. Az Alap átalakításának célja, hogy a befektetőnek ne kelljen tőkéjének és elért hozamának azonnali újrabefektetésével foglakoznia. A Budapest 2016 Alappá történő átalakítás előnye, hogy egyrészt mindaddig, amíg nem kívánja felhasználni tőkéjét, kiszámítható és tervezhető, a bankbetétek kamatával összehasonlítható hozamhoz jut 2011-ben. Másrészt, szükség esetén, az átalakult alap befektetési jegyeinek ellenértékéhez rugalmasan, bármelyik forgalmazási napon hozzáférhet. A lejárat napján (2011. január 18.) az Alap átalakulásával az Alap nem jár le. A felügyeleti engedély száma: PSZÁF KE-III-570/2010 Az Alap átalakulásához készített, valamint módosított Tájékoztatója és rövidített tájékoztatója megtekinthető a forgalmazási helyeken és az Alap hivatalos hirdetményi helyein.
Tájékoztató
Rövidített tájékoztató
2010. december 13.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Intézményi Befektetőit, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete nyilvántartásba vette a GE Money Pénzpiaci Nyíltvégű Alapot (lajstromszám: 1111-421) Az Alap határozatlan futamidejű, európai alap. A forgalmazás első napja 2010. december 27. A befektetési jegyek folyamatos forgalmazásának szabályait a Tájékoztató tartalmazza. A magyar befektetők számára kockázatot jelenthet, hogy az Alap Magyarországon megvásárolt befektetési jegyei a csehországi regisztráció után közleményben megjelentetett időpontot követően csak a GE Money Bank a.s (Székhely: Vyskočilova 1422/1a Praha 4, Cseh Köztársaság) fiókjaiban válthatóak vissza.
2010. december 7.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete engedélyezte a Budapest MetálMix Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap tájékoztatójának módosítását. Az Alap futamideje határozottból határozatlanná változik, módosul a befektetési politikája, valamint az elnevezése. Az átalakulás napjával elnevezése Budapest MetálMix Nyíltvégű Pénzpiaci Alapok Alapjára változik.
Az Alap átalakításának célja, hogy a befektetőnek ne kelljen tőkéjének és elért hozamának azonnali újrabefektetésével foglakoznia. A pénzpiaci alappá történő átalakítás előnye, hogy egyrészt mindaddig, amíg nem kívánja felhasználni tőkéjét, kiszámítható és tervezhető, a bankbetétek kamatával összehasonlítható hozamhoz jut. Másrészt, szükség esetén, az átalakult alap befektetési jegyeinek ellenértékéhez rugalmasan, bármelyik forgalmazási napon hozzáférhet.
A lejárat napján (2011. január 6.) az Alap átalakulásával az Alap nem jár le.
A felügyeleti engedély száma: PSZÁF KE-III-524/2010
Az Alap átalakulásához készített, valamint módosított Tájékoztatója és rövidített tájékoztatója megtekinthető a forgalmazási helyeken és az Alap hivatalos hirdetményi helyein.
Rövidített tájékoztató
2010. november 30.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete engedélyezte a GE Money Pénzpiaci Nyíltvégű Alap, cseh nyelven: GE Money Peněľní Otevřený Podílový Fond, mint nyíltvégű, európai befektetési alap befektetési jegyeinek nyilvános forgalomba hozatalához készített tájékoztató, kezelési szabályzat, rövidített tájékoztató és nyilvános ajánlattétel közzétételét.
Az engedély száma: KE-III-511/2010. számú (2010. november 29.)
Az alap befektetési jegyeinek jegyzése 2010. december 1-től 2010. december 3-ig tart.
Rövidített tájékoztató
Nyílvános ajánlattétel
2010. október 29.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja a Tisztelt Befektetőket, hogy a Budapest Hozamtár Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap részesedési mutatója 2010. október 29-től 70%.
2010. október 15.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja a Tisztelt Befektetőket, hogy elkészült a GE Money Fundusz Zabezpieczonej Inwestycji MAX z Ochron± Kapitału Alap megszűnési jelentése, letölthető honlapunkról, valamint megtekinthető a kifizető helyeken. A kifizetés október 18-án kezdődik. Megszűnési jelentés
2010. október 15.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete nyilvántartásba vette a Budapest Arany Alapok Alapját (lajstromszám: 1111-411) Az Alap határozatlan futamidejű alapok alapja. A forgalmazás első napja 2010. október 18. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete ugynacsak nyilvántartásba vette a Budapest 2015 Alapot (lajstromszám: 1111-409) és a Budapest Zenit Alapok Alapját (lajstromszám: 1111-410). Az Alapok határozatlan futamidejű alapok. A forgalmazás első napja 2010. október 20.
2010. október 1.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a GE Money Fundusz Zabezpieczonej Inwestycji MAX z Ochron± Kapitału Alap tájékoztatója és kezelési szabályzata a vonatkozó PSZÁF KE-II-389/2010. sz. határozata értelmében módosításra került, mely szerint az alap könyvvizsgálói megbízását a 2010-es üzleti évre vonatkozóan a KPMG Hungária nevében Éll Ágnes látja el.
2010. szeptember 15.
Budapest Hozamtár Alap harmadik tőkevédett napja
Tájékoztatjuk a Tisztelt Befektetőket, hogy a Budapest Hozamtár Alap harmadik tőkevédett napja 2010. október 29-e. Erre az értéknapra az alap befektetési jegyeire megadott vételi és visszaváltási megbízások díjmentesek.
Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a - Budapest Bank Befektetési szolgáltatások kondíciós listájában foglaltakkal összhangban - 2010. október 28-án kell megadni azokat a megbízásokat, amelyek értéknapja az alap harmadik tőkevédett nap.
Továbbá tájékoztatjuk a Tisztelt Befektetőket, hogy 2010. október 29-én és november 2-án a Budapest Hozamtár Alap befektetési jegyeire megadott vételi és visszaváltási megbízások kedvezményes tranzakciós díjjal kerülnek elszámolásra. A díj mértéke vétel esetén 1%; visszaváltás esetén 1%, de minimum 5 000 Ft lesz.
2010. szeptember 14.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete engedélyezte a Budapest Arany Alapok Alapja, mint nyíltvégű, értékpapír befektetési alap befektetési jegyeinek nyilvános forgalomba hozatalához készített tájékoztató, kezelési szabályzat, rövidített tájékoztató és nyilvános ajánlattétel közzétételét.
Az engedély száma: Budapest 2015 Alap: EN-III/TTE-359/2010. számú (2010. szeptember 10.)
Az alap befektetési jegyeinek jegyzése 2010. szeptember 20-tól 2010. október 8-ig tart.
Az alapok befektetési jegyeinek jegyzése 2010. szeptember 6-tól 2010. október 8-ig tart.
Tájékoztató
Rövidített tájékoztató
Nyílvános ajánlattétel
2010. szeptember 2.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete engedélyezte a Budapest 2015 Alap és a Budapest Zenit Alapok Alapja , mint nyíltvégű, értékpapír befektetési alapok befektetési jegyeinek nyilvános forgalomba hozatalához készített tájékoztató, kezelési szabályzat, rövidített tájékoztatók és nyilvános ajánlattétel közzétételét.
Az engedélyek száma:
Budapest 2015 Alap: EN-III/TTE-344/2010. számú (2010. szeptember 1.)
Budapest Zenit Alapok Alapja: EN-III/TTE-345/2010. számú (2010. szeptember 1.)
Az alapok befektetési jegyeinek jegyzése 2010. szeptember 6-tól 2010. október 8-ig tart.
Tájékoztató
Rövidített tájékoztató - Budapest 2015 Alap
Rövidített tájékoztató - Budapest Zenit Alapok Alapja
Nyílvános ajánlattétel - Budapest 2015 Alap
Nyílvános ajánlattétel - Budapest Zenit Alapok Alapja
2010. augusztus 5.
A Budapest Alapkezelő Zrt. értesíti Tisztelt Befektetőit, hogy az általa kezelt befektetési alapok 2010. első félévi jelentései 2010. augusztus 5-től megtekinthetők a forgalmazási helyeken és az alapkezelő székhelyén.
Budapest (I.) Állampapír Alap
Budapest (II.) Kötvény Alap
Budapest Pénzpiaci Alap
Budapest Bonitas Alap
Budapest Bonitas Plus Alap A sorozat
Budapest Bonitas Plus Alap D sorozat
Budapest Növekedési Részvény Alap
Budapest Növekedési Részvény Alap E sorozat
Budapest Abszolút Hozam Alap
Budapest Euró Pénzpiaci Alap
Budapest Euró Pénzpiaci Alap E sorozat
Budapest Nemzetközi Részvény Alap
Budapest Ingatlan Alapok Alapja
Budapest Aranytrió Tőkevédett Nyíltvégű Pénzpiaci Alapok Alapja
Budapest Aranytrió 2. Nyíltvégű Pénzpiaci Alapok Alapja
Budapest Aranytrió 3. Nyíltvégű Pénzpiaci Alapok Alapja
Budapest Világválogatott Nyíltvégű Pénzpiaci Alapok Alapja
Budapest Dupla Trend Garantált Származtatott Zártvégű Befektetési Alap
Budapest MetálMix Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap
GE Money Fundusz Zabezpieczonej Inwestycji MAX z Ochroną Kapitału Alap
GE Money Fundusz Trzech Rynków z Ochrona Kapitału Alap
GE Money Chráněný Nyíltvégű Befektetési Alap
Budapest Hozamtár Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap
Budapest Klíma Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap
Budapest Csúcsmix Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap
Budapest Agrár Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap
Budapest Energia Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap
GE Money EMEA Nyíltvégű Részvény Befektetési Alap
GE Money Balancovaný Nyíltvégű Befektetési Alap
GE Money Feltörekvő Piaci DevizaKötvény Alap
GE Money Feltörekvő Piaci Részvény Alap
GE Money Nyersanyag Alapok Alapja (régi neve: Három Dimenzió Nyíltvégű Pénzpiaci Alapok Alapja
)
Volksbank Pénzpiaci Befektetési Alap
Határtalan Európa Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap
2010. augusztus 3.
Ezúton tájékoztatjuk Tisztelt Partnerünket és Tisztelt Befektetőinket, hogy a Fővárosi Bíróság bejegyezte az Alapkezelő székhelyének változását, valamint a cég hivatalos közleményeinek helyét.
A cég székhelye: 1138 Budapest, Váci út 193.
A cég közleményeinek helye: www.bpalap.hu
2010. július 26.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete engedélyezte a Budapest Pénzpiaci Befektetési Alap, Budapest Bonitas Befektetési Alap, Budapest (I.) Állampapír Befektetési Alap, Budapest (II.) Kötvény Befektetési Alap, Budapest Bonitas Plus Befektetési Alap, Budapest Euró Pénzpiaci Befektetési Alap tájékoztatójának módosítását. Módosul az Alapok egyes elemeinek értékelési módszere rész.
Az Alapokat érintő változások 2010. augusztus 2-tól lépnek életbe.
A felügyeleti engedély száma: PSZÁF EN-III/TTE-269/2010. Az Alapok módosított Tájékoztatója megtekinthető a forgalmazási helyeken és az Alap hivatalos hirdetményi helyein.
Tájékoztató
2010. július 26.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a GE Money Chráněný Nyíltvégű Befektetési Alap és a GE Money Balancovaný Nyíltvégű Befektetési Alap befektetési jegyei 2010. július 26-tól az ING Bank N.V. Magyarországi Fióktelepénél is elérhetők.
2010. július 14.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete engedélyezte a Budapest Pénzpiaci Befektetési Alap tájékoztatójának módosítását. Módosul az Alap befektetési politikája.
Az Alap befektetési szabályait érintő változások 2010. október 1-től lépnek életbe.
A felügyeleti engedély száma: PSZÁF EN-III/TTE-269/2010. Az Alap módosított Tájékoztatója és rövidített tájékoztatója megtekinthető a forgalmazási helyeken és az Alap hivatalos hirdetményi helyein.
Tájékoztató - Budapest Pénzpiaci Befektetési Alap
Rövidített tájékoztató - Budapest Pénzpiaci Befektetési Alap
Ügyfélértesítő
2010. június 30.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja szakmai ügyfeleit, hogy Üzletszabályzata elkészült. Az Üzletszabályzat 2010. június 30-tól hatályos.
2010. június 30.
A Budapest Bank értesíti Tisztelt Ügyfeleit, hogy a Budapest Pénzpiaci Befektetési Alap esetében a meghirdetett hozamszint mértéke 2010. július 1. és 2010. szeptember 30. között 2,25%.
A Budapest Bank Ügyfélszámla-, Befektetési Kártyaszámla, Értékpapírszámla és Bizományosi Szerződés Általános Szerződési Feltételei, illetve a Budapest Befektetési Kártya kondíciós listája a bankfiókokban megtekinthető.
2010. május 28.
A Budapest Alapkezelő Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Váci út 193.) értesíti Tisztelt Ügyfeleit, hogy a 2009. évi éves beszámolója és üzleti jelentése elkészült, az alapkezelő székhelyén megtekinthető.
2010. április 30.
A Budapest Alapkezelő Zrt. értesíti Tisztelt Befektetőit, hogy az általa kezelt befektetési alapok 2009. évi jelentései 2010. május 3-tól a forgalmazási helyeken és az alapkezelő székhelyén megtekinthetők.
Budapest Agrár Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési AlapBudapest Abszolút Hozam Származtatott Alap
Budapest Aranytrió Tőkevédett Nyíltvégű Pénzpiaci Alapok Alapja
Budapest Aranytrió 2. Nyíltvégű Pénzpiaci Alapok Alapja
Budapest Aranytrió 3. Nyíltvégű Pénzpiaci Alapok Alapja
GE Money Balancovany Nyíltvégű Befektetési Alap
Budapest Bonitas Befektetési Alap
Budapest Bonitas Plus Befektetési Alap
GE Money Chránény Nyíltvégű Befektetési Alap
Budapest Csúcsmix Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű
Budapest Dupla Trend Garantált Származtatott Zártvégű Befektetési Alap
GE Money EMEA Nyíltvégű Részvény Befektetési Alap
Budapest Energia Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap
Budapest Euró Pénzpiaci Befektetési Alap
GE Money Fundusz Zabezpieczonej Inwestycji MAX z Ochron± Kapitału Alap
GE Money Fundusz Trzech Rynków z Ochron± Kapitału Alap
Határtalan Európa Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap
Három Dimenzió Garantált Származtatott Zártvégű Befektetési Alap
Budapest Hozamtár Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap
Budapest (I.) Állampapír Befektetési Alap
Budapest (II.) Kötvény Befektetési Alap
Budapest Ingatlan Alapok Alapja
Budapest Klíma Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap
Budapest MetálMix Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap
Budapest Nemzetközi Részvény Befektetési Alap
Budapest Növekedési Részvény Alap
Budapest Pénzpiaci Befektetési Alap
Volksbank Pénzpiaci Befektetési Alap
Budapest Világválogatott Nyíltvégű Pénzpiaci Alapok Alapja
2010. április 28.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete nyilvántartásba vette a GE Money Feltörekvő Piaci Részvény Alapot (lajstromszám: 1111-378) és a GE Money Feltörekvő Piaci Devizakötvény Alapot (lajstromszám: 1111-379). Az Alapok határozatlan futamidejű, európai alapok. A forgalmazás első napja 2010. május 3.
2010. április 23.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete engedélyezte a Három Dimenzió Nyíltvégű Pénzpiaci Alapok Alapja tájékoztatójának módosítását. Módosul az Alap befektetési politikája, valamint az elnevezése. A módosulás napjával elnevezése GE Money Nyersanyag Alapok Alapjára változik.
Az Alap befektetési szabályait érintő változások, valamint az ehhez kapcsolódó kockázati tényezők tekintetében, az Alap nettó eszközértékének számítási módjában és a portfólió egyes elemeinek értékelési szabályaiban, az alap forgalmazási szabályaiban, a Tájékoztató egyéb szabályaiban bekövetkező változások, illetve az Alap nevének megváltozása 2010. május 25-től lép életbe.
A felügyeleti engedély száma: PSZÁF EN-III/TTE-156/2010. Az Alap módosított Tájékoztatója és rövidített tájékoztatója megtekinthető a forgalmazási helyeken és az Alap hivatalos hirdetményi helyein.
Tájékoztató - GE Money Nyersanyag Alapok Alapja
2010. április 2.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete engedélyezte a GE Money Feltörekvő Piaci Részvény Alap és a GE Money Feltörekvő Piaci Devizakötvény Alap, mint nyíltvégű, értékpapír befektetési alapok befektetési jegyeinek nyilvános forgalomba hozatalához készített tájékoztató, kezelési szabályzat, rövidített tájékoztatók és nyilvános ajánlattétel közzétételét.
Az engedély száma: EN-III/TEE-130/2010. számú (2010. április 1.)
Az alap befektetési jegyeinek jegyzése 2010. április 6-tól 2010. április 23-ig tart.
Rövidített tájékoztató - GE Money feltörekvő Piaci Devizakötvény Alap
Nyílvános ajánlattétel - GE Money Feltörekvő Piaci Részvény Alap
Tájékoztató
2010. március 31.
A Budapest Bank értesíti Tisztelt Ügyfeleit, hogy a Budapest Pénzpiaci Befektetési Alap esetében a meghirdetett hozamszint mértéke 2010. április 1. és 2010. június 30. között 2,75%.
A Budapest Bank Ügyfélszámla-, Befektetési Kártyaszámla, Értékpapírszámla és Bizományosi Szerződés Általános Szerződési Feltételei, illetve a Budapest Befektetési Kártya kondíciós listája a bankfiókokban megtekinthető.
2010. március 8.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja a Tisztelt Befektetőket, hogy elkészült a Budapest Hozamvédett Garantált Származtatott Zártvégű Befektetési Alap megszűnési jelentése, letölthető honlapunkról, valamint megtekinthető a kifizető helyeken. A kifizetés március 9-én kezdődik.
2010. január 25.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja a Tisztelt Befektetőket, hogy elkészült a Budapest Világválogatott 3. Garantált Származtatott Zártvégű Befektetési Alap megszűnési jelentése letölthető honlapunkról, valamint megtekinthető a kifizető helyeken. A kifizetés január 26-án kezdődik.
Budapest Világválogatott 3. Alap megszűnési jelentéseBudapest Világválogatott 3. Alap adatok
2010. január 12.
A Budapest Bank Nyrt. ezúton tájékoztatja a Tisztelt Befektetőket, hogy a Forgalmazó - a Tájékoztató és Kezelési szabályzatban meghatározott feltételek szerint - előreláthatóan a futamidő végét (2010. február 23.) követő 10. munkanapig, azaz várhatóan 2010. március 9-én térítésmentesen megkezdi kifizetni a Budapest Hozamvédett Garantált Származtatott Zártvégű Befektetési Alap befektetési jegyeinek ellenértékét.
A Budapest Hozamvédett Garantált Származtatott Zártvégű Befektetési Alapot a Budapest Alapkezelő Zrt. kezeli. Az Alap befektetési politikájáról és a befektetés lehetséges kockázatairól részletes felvilágosítást, annak hivatalos tájékoztatójából és kezelési szabályzatából kaphat, amelyek megtalálhatók a Budapest Bank fiókjaiban, a www.bpalap.hu és a www.budapestbank.hu internetes oldalon. A származtatott alap a szokásostól eltérő kockázatú.
2009. december 31.
A Budapest Bank értesíti Tisztelt Ügyfeleit, hogy a Budapest Pénzpiaci Befektetési Alap esetében a Budapest Bank Lakossági Bankszámla, Bankkártya, Betét és Folyószámlahitel Általános Szerződési Feltételeinek 14.3. pontjában hivatkozott hozamszint mértéke 2010. január 1. és 2010. március 31. között 3,5%
A Budapest Bank Lakossági Bankszámla, Bankkártya, Betét és Folyószámlahitel Általános Szerződési Feltételei, illetve a Budapest Befektetési Kártya kondíciós listája a bankfiókokban megtekinthető.
2009. december 4.
A Budapest Bank Nyrt. ezúton tájékoztatja a Tisztelt Befektetőket, hogy a Forgalmazó - a Tájékoztató és Kezelési szabályzatban meghatározott feltételek szerint - előreláthatóan a futamidő végét (2010. január 12.) követő 10. munkanapig, azaz várhatóan 2010. január 26-án térítésmentesen megkezdi kifizetni a Budapest Világválogatott 3. Garantált Származtatott Zártvégű Befektetési Alap befektetési jegyeinek ellenértékét.
A Budapest Világválogatott 3. Garantált Származtatott Zártvégű Befektetési Alapot a Budapest Alapkezelő Zrt. kezeli. Az Alap befektetési politikájáról és a befektetés lehetséges kockázatairól részletes felvilágosítást, annak hivatalos tájékoztatójából és kezelési szabályzatából kaphat, amelyek megtalálhatók a Budapest Bank fiókjaiban, a www.bpalap.hu és a www.budapestbank.hu internetes oldalon. A származtatott alap a szokásostól eltérő kockázatú.
2009. december 3.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete nyilvántartásba vette a Határtalan Európa Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alapot (lajstromszám: 1111-367). Az Alap futamideje 2009. december 7-től 2012. december 7-ig tart. A Határtalan Európa Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap részesedési mutatója 100%.
2009. november 24.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete engedélyezte a Budapest Bonitas Plus Befektetési Alap mint nyíltvégű, nyilvános értékpapír-befektetési alap "D" sorozatú befektetési jegyeinek nyilvános forgalomba hozatala céljából készített tájékoztató, kezelési szabályzat, rövidített tájékoztató és nyilvános ajánlattétel közzétételét. Az engedély száma: EN-III/ÉA-230/2009. (2009. november 20.).
A Bonitas Plus Befektetési Alap Tájékoztató módosítása - a Bonitas Plus Befektetési Alap (eredetileg kibocsátott) sorozatának elnevezése "A" sorozat lesz - 2009. november 26-tól lép életbe.
A "D" sorozatú befektetési jegyek forgalmazása a nyilvános ajánlattétel közzétételét követő első forgalmazási napon, 2009. november 26-án kezdődik. A "D" sorozat első forgalmazási napi árfolyama megegyezik a Bonitas Plus Alap "A" (eredetileg kibocsátott) sorozatának adott forgalmazási napra érvényes egy befektetési jegyre jutó árfolyamával.
Budapest Bonitas Plus befektetési alap tájékoztatója
Budapest Bonitas Plus befektetési alap rövidített tájékoztatója
Nyílvános ajánlattétel
2009. november 12.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja a Tisztelt Befektetőket, hogy elkészült a Budapest Világválogatott 2. Garantált Származtatott Zártvégű Befektetési Alap megszűnési jelentése letölthető honlapunkról, valamint megtekinthető a kifizető helyeken. A kifizetés november 13-án kezdődik.
Megszűnési jelentés (PDF)
2009. október 29.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja a Tisztelt Befektetőket, hogy a Budapest Hozamtár Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap részesedési mutatója 2009. október 29-től 80%.
2009. október 16.
A Budapest Bank Nyrt. ezúton tájékoztatja a Tisztelt Befektetőket, hogy a Forgalmazó - a Tájékoztató és Kezelési szabályzatban meghatározott feltételek szerint - előreláthatóan a futamidő végét (2009. október 30.) követő 10. munkanapig, azaz várhatóan 2009. november 13-án térítésmentesen megkezdi kifizetni a Világválogatott 2. Garantált Származtatott Zártvégű Befektetési Alap befektetési jegyeinek ellenértékét.
A Világválogatott 2. Garantált Származtatott Zártvégű Befektetési Alapot a Budapest Alapkezelő Zrt. kezeli. Az Alap befektetési politikájáról, forgalmazási költségeiről és a befektetés lehetséges kockázatairól részletes felvilágosítást, annak hivatalos tájékoztatójából és kezelési szabályzatából kaphat, amelyek megtalálhatók a Budapest Bank fiókjaiban, a www.bpalap.hu és a ww.budapestbank.hu internetes oldalon. A származtatott alap a szokásostól eltérő kockázatú.
2009. október 15.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete engedélyezte a Határtalan Európa Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap mint nyíltvégű, értékpapír befektetési alap befektetési jegyeinek nyilvános forgalomba hozatalához készített tájékoztató, kezelési szabályzat, rövidített tájékoztató és nyilvános ajánlattétel közzétételét.
Az engedély száma: E-III/ÉA-178/2009. (2009. október 15.)
Az alap befektetési jegyeinek jegyzése 2009. október 19-től 2009. november 20-ig tart.
Nyilvános
ajánlattétel (PDF)
Határtalan Európa Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap tájékoztatója
(PDF)
Határtalan Európa Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap rövidített
tájékoztatója (PDF)
2009. szeptember 28.
A Budapest Bank értesíti Tisztelt Ügyfeleit, hogy a Budapest Pénzpiaci Befektetési Alap esetében a Budapest Bank Lakossági Bankszámla, Bankkártya, Betét és Folyószámlahitel Általános Szerződési Feltételeinek 14.3. pontjában hivatkozott hozamszint mértéke 2009. október 1. és 2009. december 31. között 4,25%.
A Budapest Bank Lakossági Bankszámla, Bankkártya, Betét és Folyószámlahitel Általános Szerződési Feltételei, illetve a Budapest Befektetési Kártya kondíciós listája a bankfiókokban megtekinthető.
2009. szeptember 17.
Budapest Hozamtár Alap második tőkevédett napja
Tájékoztatjuk a Tisztelt Befektetőket, hogy a Budapest Hozamtár Alap második tőkevédett napja 2009. október 29-e. Erre az értéknapra az alap befektetési jegyeire megadott vételi és visszaváltási megbízások díjmentesek.
Felhívjuk a figyelmet arra, hogy - a Budapest Bank Befektetési szolgáltatások kondíciós listájában foglaltakkal összhangban - 2009. október 28-án kell megadni azokat a megbízásokat, amelyek értéknapja az alap második tőkevédett napja.
Továbbá tájékoztatjuk a Tisztelt Befektetőket, hogy 2009. október 29-én és 30-án a Budapest Hozamtár Alap befektetési jegyeire megadott vételi és visszaváltási megbízások kedvezményes tranzakciós díjjal kerülnek elszámolásra. A díj mértéke 1%, de minimum 5 000 Ft lesz.
2009. szeptember 14.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a Budapest Hozamtár Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap tájékoztatója és kezelési szabályzata a vonatkozó PSZÁF EN-III/ÉA-128/2009. (2009. szeptember 10.) sz. határozata értelmében módosításra került. Az alapot érintő kockázati tényezők változása 2009. szeptember 14-től lép hatályba.
Az Alap módosított tájékoztatója és kezelési szabályzata megtekinthető a forgalmazási helyeken és az Alap hivatalos hirdetményi helyein.
2009. augusztus 13.
A Budapest Alapkezelő Zrt. értesíti Tisztelt Befektetőit, hogy az általa kezelt befektetési alapok 2009. első félévi jelentései 2009. augusztus 14-től megtekinthetők a forgalmazási helyeken és az alapkezelő székhelyén.
Budapest (I.) Állampapír Alap
Budapest (II.) Kötvény Alap
Budapest Pénzpiaci Alap
Budapest Bonitas Alap
Budapest Bonitas Plus Alap
Budapest Növekedési Részvény Alap
Budapest Abszolút Hozam Alap
Budapest Euró Pénzpiaci Alap (régi nevén: Budapest Nemzetközi Kötvény Alap)
Budapest Nemzetközi Részvény Alap
Budapest Ingatlan Alapok Alapja
Budapest Aranytrió Tőkevédett Nyíltvégű Pénzpiaci Alapok Alapja
Budapest Aranytrió 2. Nyíltvégű Pénzpiaci Alapok Alapja
Budapest Aranytrió 3. Nyíltvégű Pénzpiaci Alapok Alapja
Budapest Világválogatott Nyíltvégű Pénzpiaci Alapok Alapja
Budapest Világválogatott 2. Garantált Származtatott Zártvégű Alap
Budapest Világválogatott 3. Garantált Származtatott Zártvégű Alap
Budapest Dupla Trend Garantált Származtatott Zártvégű Befektetési Alap
Budapest Hozamvédett Származtatott Zártvégű Befektetési Alap
Budapest MetálMix Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap
GE Money Fundusz Zabezpieczonej Inwestycji MAX z Ochroną Kapitału Alap
GE Money Fundusz Trzech Rynków z Ochrona Kapitału Alap
GE Money Chráněný Nyíltvégű Befektetési Alap
Budapest Hozamtár Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap
Budapest Klíma Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap
Budapest Csúcsmix Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap
Budapest Agrár Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap
Budapest Energia Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap
GE Money EMEA Nyíltvégű Részvény Befektetési Alap
GE Money Balancovaný Nyíltvégű Befektetési Alap
Volksbank Pénzpiaci Befektetési Alap
Három Dimenzió Garantált Származtatott Zártvégű Befektetési Alap
2009. augusztus 5.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a Budapest Világválogatott Nyíltvégű Pénzpiaci Alapok Alapja tájékoztatója és kezelési szabályzata a vonatkozó PSZÁF EN-III/ÉA-86/2009. (2009. augusztus 5.) sz. határozata értelmében módosításra került. Az alapot terhelő költségek változása 2009. szeptember 1-től lépnek hatályba.
Az Alap módosított tájékoztatója és kezelési szabályzata megtekinthető a forgalmazási helyeken és az Alap hivatalos hirdetményi helyein.
A Budapest Világválogatott Nyíltvégű Pénzpiaci Alapok Alapjának tájékoztatója (PDF)
A Budapest Világválogatott Nyíltvégű Pénzpiaci Alapok Alapjának rövidített tájékoztatója (PDF)
2009. augusztus 5.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a Budapest Energia Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap tájékoztatója és kezelési szabályzata a vonatkozó EN-III/ÉA-85/2009. (2009. augusztus 5.) sz. határozata értelmében módosításra került. Az alapban levő egyes eszközök értékelési szabályai, valamint a nettó eszközérték számításában esetlegesen bekövetkező hiba esetén követendő eljárási rend szabályai 2009. augusztus 10-től lépnek hatályba.
Az Alap módosított tájékoztatója és kezelési szabályzata megtekinthető a forgalmazási helyeken és az Alap hivatalos hirdetményi helyein.
A Budapest Energia Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap tájékoztatója (PDF)
A Budapest Energia Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap rövidített tájékoztatója (PDF)
2009. július 29.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete engedélyezte a Budapest Dupla Trend Garantált Származtatott Zártvégű Befektetési Alap fajtájának módosítását. Az Alap fajtája zártvégűből nyíltvégűre változik, módosul a befektetési politikája, valamint az elnevezése. Az átalakulás napjával elnevezése Budapest Dupla Trend Nyíltvégű Pénzpiaci Alapok Alapjára változik.
Az Alap átalakításának célja, hogy a befektetőnek ne kelljen tőkéjének és elért hozamának azonnali újrabefektetésével foglakoznia. A pénzpiaci alappá történő átalakítás előnye, hogy egyrészt mindaddig, amíg nem kívánja felhasználni tőkéjét, kiszámítható és tervezhető, a bankbetétek kamatával összehasonlítható hozamhoz jut. Másrészt, szükség esetén, az átalakult alap befektetési jegyeinek ellenértékéhez rugalmasan, bármelyik forgalmazási napon hozzáférhet.
A lejárat napján (2009. augusztus 31.) az Alap átalakulásával az Alap nem jár le. Ezáltal az Alap fajtája megváltozik, zártvégű alapból nyíltvégűvé alakul át, a befektetési jegyek forgalmazása 2009. szeptember 1-től folyamatos forgalmazással történik. A felügyeleti engedély száma: PSZÁF EN-III/ÉA-80/2009
Az Alap átalakulásához készített, valamint módosított Tájékoztatója és rövidített tájékoztatója megtekinthető a forgalmazási helyeken és az Alap hivatalos hirdetményi helyein.
A Budapest Dupla Trend Nyíltvégű Pénzpiaci Alapok Alapjának tájékoztatója (PDF)
A Budapest Dupla Trend Nyíltvégű Pénzpiaci Alapok Alapjának rövidített tájékoztatója (PDF)
2009. július 3.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete engedélyezte a mellékelt táblázatban felsorolt tájékoztatóinak és kezelési szabályzatainak módosításait.
Az alábbi területeket érintik a változások:
(1) Alapot terhelő költségek
(2) Nettó eszközérték számítási hiba
(3) Egyes elemek értékelési szabályai
(4) Kockázati tényezők
A táblázatban X-szel vannak jelölve azok a részek, amelyek az adott alap esetén módosultak.
| Alap | PSZÁF engedély | (1) | (2) | (3) | (4) |
| Budapest (I.) Állampapír Befektetési Alap | EN-III/ÉA-41/2009. | X | X | ||
| Budapest (II.) Kötvény Befektetési Alap | EN-III/ÉA-42/2009. | X | X | ||
| Budapest Abszolút Hozam Származtatott Alap | EN-III/ÉA-43/2009. | X | X | X | |
| Budapest Aranytrió Tőkevédett Nyíltvégű Pénzpiaci Alapok Alapja | EN-III/ÉA-44/2009. | X | |||
| Budapest Aranytrió 2. Nyíltvégű Pénzpiaci Alapok Alapja | EN-III/ÉA-45/2009. | X | |||
| Budapest Aranytrió 3. Nyíltvégű Pénzpiaci Alapok Alapja | EN-III/ÉA-46/2009. | X | |||
| Budapest Bonitas Befektetési Alap | EN-III/ÉA-47/2009. | X | X | ||
| Budapest Bonitas Plus Befektetési Alap | EN-III/ÉA-48/2009. | X | X | ||
| Budapest Euró Pénzpiaci Befektetési Alap | EN-III/ÉA-49/2009. | X | X | X | |
| Budapest Ingatlan Alapok Alapja | EN-III/ÉA-50/2009. | X | X | X | |
| Budapest Nemzetközi Részvény Befektetési Alap | EN-III/ÉA-51/2009. | X | X | X | X |
| Budapest Növekedési Részvény Alap | EN-III/ÉA-52/2009. | X | X | X | X |
| Budapest Pénzpiaci Befektetési Alap | EN-III/ÉA-53/2009. | X | X | ||
| GE Money Balancovaný Nyíltvégű Befektetési Alap | EN-III/ÉA-59/2009. | X | X | ||
| GE Money Chráněný Nyíltvégű Befektetési Alap | EN-III/ÉA-60/2009. | X | X | ||
| GE Money EMEA Nyíltvégű Részvény Befektetési Alap | EN-III/ÉA-61/2009. | X | X | X | |
| Budapest Agrár Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap | EN-III/ÉA-54/2009. | X | X | ||
| Budapest Csúcsmix Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap | EN-III/ÉA-55/2009. | X | X | ||
| Budapest Hozamtár Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap | EN-III/ÉA-56/2009. | X | X | ||
| Budapest Klíma Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap | EN-III/ÉA-57/2009. | X | X | ||
| Budapest MetálMix Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap | EN-III/ÉA-58/2009. | X | X |
A befektetési alap nettó eszközértéke számításában bekövetkezett hiba esetén követendő eljárás szabályai, az egyes elemek értékelési szabályai, a kockázati tényezők pontosítása 2009. július 10-től lép életbe. Az alapokat terhelő költségek változásai 2009. augusztus 1-től lépnek életbe.
Az Alap módosuló Tájékoztatója és rövidített tájékoztatója megtekinthető a forgalmazási helyeken és az Alap hivatalos hirdetményi helyein.
A módosult tájékoztatók:
Budapest Bonitas Alap
Budapest Bonitas Plus Alap
Budapest Pénzpiaci Alap
Budapest (I.) Állampapír Alap
Budapest Euró Pénzpiaci Alap
Budapest (II.) Kötvény Alap
Budapest Ingatlan Alapok Alapja
Budapest Abszolut Hozam Alap
Budapest Növekedési Részvény Alap
Budapest Nemzetközi Részvény Alap
GE Money EMEA Nyíltvégű Részvény Befektetési Alap
Budapest Metálmix Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap
Budapest Hozamtár Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap
Budapest Klíma Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap
Budapest Csúcsmix Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap
Budapest Agrár Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap
Budapest Aranytrió Tőkevédett Nyíltvégű Pénzpiaci Alapok Alapja
Budapest Aranytrió 2. Nyíltvégű Pénzpiaci Alapok Alapja
Budapest Aranytrió 3. Nyíltvégű Pénzpiaci Alapok Alapja
GE Money Chráněný Nyíltvégű Befektetési Alap
GE Money Balancovaný Nyíltvégű Befektetési Alap
A módosult rövidített tájékoztatók:
Budapest Bonitas Alap
Budapest Bonitas Plus Alap
Budapest Pénzpiaci Alap
Budapest (I.) Állampapír Alap
Budapest Euró Pénzpiaci Alap
Budapest (II.) Kötvény Alap
Budapest Ingatlan Alapok Alapja
Budapest Abszolut Hozam Alap
Budapest Növekedési Részvény Alap
Budapest Nemzetközi Részvény Alap
GE Money EMEA Nyíltvégű Részvény Befektetési Alap
Budapest Metálmix Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap
Budapest Hozamtár Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap
Budapest Klíma Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap
Budapest Csúcsmix Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap
Budapest Agrár Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap
Budapest Aranytrió Tőkevédett Nyíltvégű Pénzpiaci Alapok Alapja
Budapest Aranytrió 2. Nyíltvégű Pénzpiaci Alapok Alapja
Budapest Aranytrió 3. Nyíltvégű Pénzpiaci Alapok Alapja
GE Money Chráněný Nyíltvégű Befektetési Alap
GE Money Balancovaný Nyíltvégű Befektetési Alap
2009. július 3.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete engedélyezte a Három Dimenzió Garantált Származtatott Zártvégű Befektetési Alap fajtájának módosítását. Az Alap fajtája zártvégűből nyíltvégűre változik, módosul a befektetési politikája, valamint az elnevezése. Az átalakulás napjával elnevezése Három Dimenzió Nyíltvégű Pénzpiaci Alapok Alapjára változik.
Az Alap átalakításának célja, hogy a befektetőnek ne kelljen tőkéjének és elért hozamának azonnali újrabefektetésével foglakoznia. A pénzpiaci alappá történő átalakítás előnye, hogy egyrészt mindaddig, amíg nem kívánja felhasználni tőkéjét, kiszámítható és tervezhető, a bankbetétek kamatával összehasonlítható hozamhoz jut. Másrészt, szükség esetén, az átalakult alap befektetési jegyeinek ellenértékéhez rugalmasan, bármelyik forgalmazási napon hozzáférhet.
A lejárat napján (2009. augusztus 4.) az Alap átalakulásával az Alap nem jár le. Ezáltal az Alap fajtája megváltozik, zártvégű alapból nyíltvégűvé alakul át, a befektetési jegyek forgalmazása 2009. augusztus 5-től folyamatos forgalmazással történik. A felügyeleti engedély száma: PSZÁF EN-III/ÉA-64/2009 Az Alap átalakulásához készített, valamint módosított Tájékoztatója és rövidített tájékoztatója megtekinthető a forgalmazási helyeken és az Alap hivatalos hirdetményi helyein.
A Három Dimenzió Nyíltvégű Pénzpiaci Alapok Alapjának tájékoztatója (PDF)
A Három Dimenzió Nyíltvégű Pénzpiaci Alapok Alapjának rövidített tájékoztatója (PDF)
2009. június 30.
A Budapest Bank értesíti Tisztelt Ügyfeleit, hogy a Budapest Pénzpiaci Befektetési Alap esetében a Budapest Bank Lakossági Bankszámla, Bankkártya, Betét és Folyószámlahitel Általános Szerződési Feltételeinek 14.3. pontjában hivatkozott hozamszint mértéke 2009. július 1. és 2009. szeptember 30. között 7,25%.
A Budapest Bank Lakossági Bankszámla, Bankkártya, Betét és Folyószámlahitel Általános Szerződési Feltételei, illetve a Budapest Befektetési Kártya kondíciós listája a bankfiókokban megtekinthető.
2009. június 8.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja a Tisztelt Befektetőket, hogy elkészült a Metropolisz Garantált Származtatott Zártvégű Befektetési Alap megszűnési jelentése, letölthető honlapunkról, valamint megtekinthető a kifizető helyeken. A kifizetés június 9-én kezdődik.
A Metropolisz Garantált Származtatott Zártvégű Befektetési Alap megszűnési jelentése (PDF)
2009. május 29.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a Budapest Bonitas Plus Befektetési Alap (régebbi nevén Volksbank Állampapír Alapok Alapja) letétkezelője 2009. június 2-i hatállyal a Citibank Europe plc Magyarországi Fióktelepe.
2009. május 25.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja a Tisztelt Befektetőket, hogy a Dollártrend Tőkevédett Származtatott Zártvégű Alap aluljegyzés következtében nem indul el. A jegyzés során befizetett összegek kamatadóval csökkentett jelenértékét a Forgalmazó térítésmentesen visszavezeti a befektetők ügyfélszámlájára. Az átvezett összegekhez 2009. május 27-től lehet hozzáférni.
2009. május 21.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete engedélyezte a Budapest Világválogatott Garantált Származtatott Zártvégű Befektetési Alap fajtájának módosítását. Az Alap fajtája zártvégűből nyíltvégűre változik, módosul a befektetési politikája, valamint az elnevezése. Az átalakulás napjával elnevezése Budapest Világválogatott Nyíltvégű Pénzpiaci Alapok Alapjára változik.
Az Alap átalakításának célja, hogy a befektetőnek ne kelljen tőkéjének és elért hozamának azonnali újrabefektetésével foglakoznia. A pénzpiaci alappá történő átalakítás előnye, hogy egyrészt mindaddig, amíg nem kívánja felhasználni tőkéjét, kiszámítható és tervezhető, a bankbetétek kamatával összehasonlítható hozamhoz jut. Másrészt, szükség esetén, az átalakult alap befektetési jegyeinek ellenértékéhez rugalmasan, bármelyik forgalmazási napon hozzáférhet.
A lejárat napján (2009. június 23.) az Alap átalakulásával az Alap nem jár le. Ezáltal az Alap fajtája megváltozik, zártvégű alapból nyíltvégűvé alakul át, a befektetési jegyek forgalmazása 2009. június 24-től folyamatos forgalmazással történik.
A felügyeleti engedély száma: PSZÁF EN-III/ÉA-13/2009
Az Alap átalakulásához készített, valamint módosított Tájékoztatója és rövidített tájékoztatója megtekinthető a forgalmazási helyeken és az Alap hivatalos hirdetményi helyein.
A Budapest Világválogatott Nyíltvégű Pénzpiaci Alapok Alapjának tájékoztatója (PDF)
A Budapest Világválogatott Nyíltvégű Pénzpiaci Alapok Alapjának rövidített tájékoztatója (PDF)
2009. április 30.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete engedélyezte a Volksbank Állampapír Alapok Alapja tájékoztatójának és kezelési szabályzatának módosítását. Módosul az Alap befektetési politikája, valamint az elnevezése. A beálló változások hatályba lépésével az Alap elnevezése Budapest Bonitas Plus Befektetési Alapra változik.
A Volksbank Állampapír Alapok Alapja befektetési politika módosításának és egyéb módosítások célja, hogy a legnagyobb biztonság elve mellett, a gyakran változó magyar pénz- és tőkepiacon a banki betétekkel versenyképes hozamot biztosítson a befektetési jegyek vásárlóinak. A Bonitas Plus Alap eszközeit az Alapkezelő ennek megfelelően alacsony kamat- és hitelkockázatú értékpapírokba fekteti. A portfólió legjavát magyar államkötvények és kincstárjegyek alkotják, de megtalálhatók benne hitelintézetekkel kötött visszavásárlási megállapodások, hitelintézeteknél elhelyezett betétek, jelzáloglevelek, valamit MNB-kötvények is.
Az Alap befektetési szabályait érintő változások, valamint az ehhez kapcsolódó kockázati tényezők tekintetében, az Alap nettó eszközértékének számítási módjában és a portfólió egyes elemeinek értékelési szabályaiban, az alap forgalmazási szabályaiban, a közzétételi helyekben beálló változások, a Tájékoztató egyéb szabályainak változása, illetve az Alap nevének megváltozása 2009. június 2-tól lép életbe.
A felügyeleti engedély száma: PSZÁF E-III/110.184-4/2009 (2009. április 28.)
Az Alap módosuló Tájékoztatója és rövidített tájékoztatója megtekinthető a forgalmazási helyeken és az Alap hivatalos hirdetményi helyein.
A Budapest Bonitas Plus Befektetési Alap tájékoztatója (PDF)
A Budapest Bonitas Plus Befektetési Alap rövidített tájékoztatója (PDF)
2009. április 30.
A Budapest Alapkezelő Zrt. értesíti Tisztelt Befektetőit, hogy az általa kezelt befektetési alapok 2008. évi jelentései 2009. május 4-től a forgalmazási helyeken és az alapkezelő székhelyén megtekinthetők.
Budapest (I.) Állampapír Alap
Budapest (II.) Kötvény Alap
Budapest Pénzpiaci Alap
Budapest Bonitas Alap
Budapest Növekedési Részvény Alap
Budapest Vegyes Alap
Budapest Euró Pénzpiaci Alap (régi nevén: Budapest Nemzetközi Kötvény Alap)
Budapest Nemzetközi Részvény Alap
Budapest Ingatlan Alapok Alapja
Budapest Aranytrió Tőkevédett Nyíltvégű Pénzpiaci Alapok Alapja (régi nevén: Budapest Aranytrió Garantált Származtatott Zártvégű Alap)
Budapest Aranytrió 2. Garantált Származtatott Zártvégű Alap
Budapest Aranytrió 3. Garantált Származtatott Zártvégű Alap
Budapest Világválogatott Garantált Származtatott Zártvégű Alap
Budapest Világválogatott 2. Garantált Származtatott Zártvégű Alap
Budapest Világválogatott 3. Garantált Származtatott Zártvégű Alap
Budapest Dupla Trend Garantált Származtatott Zártvégű Befektetési Alap
Budapest Hozamvédett Származtatott Zártvégű Befektetési Alap
Budapest MetálMix Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap
GE Money Fundusz Zabezpieczonej Inwestycji MAX z Ochroną Kapitału Alap
GE Money Fundusz Trzech Rynków z Ochrona Kapitału Alap
GE Money Chráněný Nyíltvégű Befektetési Alap
Budapest Hozamtár Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap
Budapest Klíma Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap
Budapest Csúcsmix Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap
Budapest Agrár Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap
Budapest Energia Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap
GE Money EMEA Nyíltvégű Részvény Befektetési Alap
GE Money Balancovaný Nyíltvégű Befektetési Alap
Volksbank Állampapír Alapok Alapja
Volksbank Pénzpiaci Befektetési Alap
Metropolisz Garantált Származtatott Zártvégű Befektetési Alap
Három Dimenzió Garantált Származtatott Zártvégű Befektetési Alap
2009. április 30.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete engedélyezte a Dollártrend Tőkevédett Származtatott Zártvégű Alap mint zártvégű, értékpapír befektetési alap befektetési jegyeinek nyilvános forgalomba hozatalához készített tájékoztató, kezelési szabályzat, rövidített tájékoztató és nyilvános ajánlattétel közzétételét.
Az engedély száma: E-III/110.762/2009. (2009. április 30.)
Az alap befektetési jegyeinek jegyzése 2009. május 4-től 2009. május 22-ig tart.
Nyilvános ajánlattétel (PDF)
A Dollártrend Tőkevédett Származtatott Zártvégű Alap tájékoztatója (PDF)
A Dollártrend Tőkevédett Származtatott Zártvégű Alap kezelési szabályzata (PDF)
2009. április 30.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a Budapest Energia Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap tájékoztatója és kezelési szabályzata a vonatkozó PSZÁF E-III/110.708-2/2009. sz. határozata értelmében módosításra került, mely szerint az alap könyvvizsgálói megbízását a 2008-as üzleti évre vonatkozóan a KPMG Hungária nevében Dienes Péter látja el.
2009. március 31.
A Budapest Bank értesíti Tisztelt Ügyfeleit, hogy a Budapest Pénzpiaci Befektetési Alap esetében a Budapest Bank Lakossági Bankszámla, Bankkártya, Betét és Folyószámlahitel Általános Szerződési Feltételeinek 14.3. pontjában hivatkozott hozamszint mértéke 2009. április 1. és 2009. június 30. között 6,5%.
A Budapest Bank Lakossági Bankszámla, Bankkártya, Betét és Folyószámlahitel Általános Szerződési Feltételei, illetve a Budapest Befektetési Kártya kondíciós listája a bankfiókokban megtekinthető.
2009. március 27.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete engedélyezte a Budapest Aranytrió 3. Garantált Származtatott Zártvégű Befektetési Alap fajtájának módosítását. Az Alap fajtája zártvégűből nyíltvégűre változik, módosul a befektetési politikája, valamint az elnevezése. Az átalakulás napjával elnevezése Budapest Aranytrió 3. Nyíltvégű Pénzpiaci Alapok Alapjára változik.
Az Alap átalakításának célja, hogy a befektetőnek ne kelljen tőkéjének és elért hozamának azonnali újrabefektetésével foglakoznia. A pénzpiaci alappá történő átalakítás előnye, hogy egyrészt mindaddig, amíg nem kívánja felhasználni tőkéjét, kiszámítható és tervezhető, a bankbetétek kamatával összehasonlítható hozamhoz jut. Másrészt az átalakult alap befektetési jegyeinek ellenértékéhez rugalmasan, bármelyik forgalmazási napon hozzá férhet.
A lejárat napján (2009. április 28.) az Alap átalakulásával az Alap nem jár le. Ezáltal az Alap fajtája megváltozik, zártvégű alapból nyíltvégűvé alakul át, a befektetési jegyek forgalmazása 2009. április 29-től folyamatos forgalmazással történik.
A felügyeleti engedély száma: PSZÁF E-III/110.385-2/2009
Az Alap átalakulásához készített, valamint módosított Tájékoztatója és rövidített tájékoztatója megtekinthető a forgalmazási helyeken és az Alap hivatalos hirdetményi helyein.
A Budapest Aranytrió 3. Nyíltvégű Pénzpiaci Alapok Alapjának tájékoztatója (PDF)
A Budapest Aranytrió 3. Nyíltvégű Pénzpiaci Alapok Alapjának rövidített tájékoztatója (PDF)
2009. március 17.
A Budapest Alapkezelő Zrt. által kezelt, és a Budapest Bank Nyrt., mint vezető forgalmazó által forgalmazott befektetési alapok befektetési jegyeinek forgalmazása 2009. március 28-án szünetel, és erre a napra nettó eszközérték és az egy jegyre jutó nettó eszközérték adatok sem kerülnek meghatározásra. A forgalmazási szünnap az on-line forgalmazást is érinti. A március 28-i nap forgalmazás technikai szempontból munkaszüneti napnak minősül.
2009. február 18.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a Budapest Bonitas Befektetési Alap befektetési jegyei február 19-től az Erste Befektetési Zrt.-nél is elérhetők.
2009. január 29.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete engedélyezte a Budapest Aranytrió 2. Garantált Származtatott Zártvégű Befektetési Alap fajtájának módosítását. Az Alap fajtája zártvégűből nyíltvégűre változik, módosul a befektetési politikája, valamint az elnevezése. Az átalakulás napjával elnevezése Budapest Aranytrió 2. Nyíltvégű Pénzpiaci Alapok Alapjára változik.
Az Alap átalakításának célja, hogy a befektetőnek ne kelljen tőkéjének és elért hozamának azonnali újrabefektetésével foglakoznia. A pénzpiaci alappá történő átalakítás előnye, hogy egyrészt mindaddig, amíg nem kívánja felhasználni tőkéjét, kiszámítható és tervezhető, a bankbetétek kamatával összehasonlítható hozamhoz jut. Másrészt az átalakult alap befektetési jegyeinek ellenértékéhez rugalmasan, bármelyik forgalmazási napon hozzá férhet.
A lejárat napján (2009. március 2.) az Alap átalakulásával az Alap nem jár le. Ezáltal az Alap fajtája megváltozik, zártvégű alapból nyíltvégűvé alakul át, a befektetési jegyek forgalmazása 2009. március 3-tól folyamatos forgalmazással történik.
A felügyeleti engedély száma: PSZÁF E-III/110.313-2/2009
Az Alap átalakulásához készített, valamint módosított Tájékoztatója és rövidített tájékoztatója megtekinthető a forgalmazási helyeken és az Alap hivatalos hirdetményi helyein.
A Budapest Aranytrió 2. Nyíltvégű Pénzpiaci Alapok Alapjának tájékoztatója (PDF)
A Budapest Aranytrió 2. Nyíltvégű Pénzpiaci Alapok Alapjának rövidített tájékoztatója (PDF)
2009. január 20.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete engedélyezte a Budapest Vegyes Befektetési Alap tájékoztatójának és kezelési szabályzatának módosítását. Módosul az Alap befektetési politikája, valamint az elnevezése. A beálló változások hatályba lépésével az Alap elnevezése Budapest Abszolút Hozam Származtatott Alapra változik.
A Budapest Vegyes Alap befektetési politika módosításának és egyéb módosítások célja, hogy az Alapkezelő az Alap befektetőinek nagyobb hozáadott értéket tudjon teremteni azáltal, hogy az alap eszközeit sokkal szabadabban fekteti be az értékpapírpiacokon, vagyis jelentősebb mértékben tud alul- és felülsúlyozni, mint azt a Budapest Vegyes Alap befektetési politikája engedné.
Az Alap befektetési szabályait érintő változások, valamint az ehhez kapcsolódó kockázati tényezők tekintetében körében, az Alap nettó eszközértékének számítási módjában és a portfólió egyes elemeinek értékelési szabályaiban, az alap forgalmazási szabályaiban beálló változások, a Tájékoztató egyéb szabályainak változása, illetve az Alap nevének megváltozása 2009. február 19-től lépnek életbe.
A felügyeleti engedély száma: PSZÁF E-III/110.035-27/2009 (2009. január 19.)
Az Alap módosított Tájékoztatója és rövidített tájékoztatója megtekinthető a forgalmazási helyeken és az Alap hivatalos hirdetményi helyein.
A Budapest Abszolút Hozam Származtatott Alap tájékoztatója (PDF)
A Budapest Abszolút Hozam Származtatott Alap rövidített tájékoztatója (PDF)
2009. január 6.
A Budapest Alapkezelő Zrt. által kezelt, és a Budapest Bank Nyrt., mint vezető forgalmazó által forgalmazott befektetési alapok befektetési jegyeinek forgalmazása 2009. január 10-én szünetel, és erre a napra nettó eszközérték és az egy jegyre jutó nettó eszközérték adatok sem kerülnek meghatározásra. A forgalmazási szünnap az on-line forgalmazást is érinti. A január 10-i nap forgalmazás technikai szempontból munkaszüneti napnak minősül.
2008. december 31.
A Budapest Bank értesíti Tisztelt Ügyfeleit, hogy a Budapest Pénzpiaci Befektetési Alap esetében a Budapest Bank Lakossági Bankszámla, Bankkártya, Betét és Folyószámlahitel Általános Szerződési Feltételeinek 14.3. pontjában hivatkozott hozamszint mértéke 2009. január 1. és 2009. március 31. között 6,5%.
A Budapest Bank Lakossági Bankszámla, Bankkártya, Betét és Folyószámlahitel Általános Szerződési Feltételei, illetve a Budapest Befektetési Kártya kondíciós listája a bankfiókokban megtekinthető.
2008. december 16.
Értesítjük a Tisztelt befektetőket, hogy a Volksbank Euro Kötvény Alapok Alapjában (továbbiakban Alap) levő összes befektetési jegyre 2009. december 9-én visszaváltási megbízás érkezett. A portfólióban levő összes eszköz (VB-Interbond Alap befektetési jegyei) értékesítésre került. A megbízás 2009. december 12-én teljesült, azaz a befektetési alapban levő összes befektetési jegy visszaváltásra került. Mindezek alapján kértük a Felügyeletet az Alap felügyeleti nyilvántartásból való törlésére a 2001. évi CXX. törvény 255. § e) pontja alapján. Továbbiakban vételi megbízás nem adható az Alap befektetési jegyeire.
2008. november 21.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a Budapest Ingatlan Alapok Alapja tájékoztatója és kezelési szabályzata a vonatkozó PSZÁF E-III/110.193-6/2008. sz. határozata értelmében módosításra került. A befektetési politikát érintő változások 2008. december 22-én, míg a befektetési jegyek folyamatos forgalmazásának valamint a nettó eszközérték számításának szabályaira vonatkozó módosítások 2008. november 24-étől lépnek hatályba.
Az Alap módosított tájékoztatója és kezelési szabályzata megtekinthető a forgalmazási helyeken és az Alap hivatalos hirdetményi helyein.
A Budapest Ingatlan Alapok Alapjának tájékoztatója (PDF)
A Budapest Ingatlan Alapok Alapjának rövidített tájékoztatója (PDF)
Ügyféltájékoztató anyag az aktuális eseményekről és a változásokról
2008.november 7.
A Budapest Alapkezelő Zrt. ( 1138 Budapest, Váci út 193.) a tőkepiacról szóló 2001.évi CXX. tv. ( Tpt.) 290. § (1) bekezdés i.) pontjában meghatározott rendkívüli tájékoztatási kötelezettsége alapján tájékoztatja a Tisztelt Befektetőket, hogy Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete J-III-200/2008. számúhatározatávalvalamennyi magyar befektetési alapkezelő által kezelt nyilvános vagy zártkörű, nyílt végű ingatlanalap, illetve a nyilvános, nyílt végű ingatlanalapokba befektető befektetésialap forgalmazását 2008. november 7. napjával 10 forgalmazási napra felfüggesztette. Ezen felfüggesztés érinti a Budapest Ingatlan Alapok Alapját (eng.sz.: PSZÁF E-III/110.193-5/2008.) is.
A felfüggesztés időtartama alatt a befektetési jegyek forgalmazói vételi és visszaváltási megbízásokat nem teljesíthetnek.
2008. november 4.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a Budapest Aranytrió Tőkevédett Nyíltvégű Pénzpiaci Alapok Alapja tájékoztatója és kezelési szabályzata a vonatkozó PSZÁF E-III/110.289-3/2008. sz. határozata értelmében módosításra került, mely szerint a folyamatos forgalmazás rendje és a nettó eszközérték számítási módja módosulhat.
A módosult szabályok a folyamatos forgalmazás megkezdésével lépnek hatályba.
A módosult tájékoztató és kezelési szabályzat 2008. november 6-tól megtekinthető a hivatalos hirdetményi helyeken.
A Budapest Aranytrió Tőkevédett Nyíltvégű Pénzpiaci Alapok Alapja tájékoztatója (PDF)
2008. október 28.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a Budapest Hozamtár Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap részesedési mutatója 2008. október 29-től 135%.
2008. október 26.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete nyilvántartásba vette a Budapest Energia Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alapot (lajstromszám: 1111-303). Az Alap futamideje 2008. október 27-től 2011. október 27-ig tart.
A Budapest Energia Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap részesedési mutatója 115%.
2008. október 17.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a Budapest Hozamtár Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap tájékoztatója és kezelési szabályzata a vonatkozó PSZÁF E-III/110.564-2/2008. sz. határozata értelmében módosításra került, mely szerint az Endesa részvény kicserélésre kerül az Iberdrola részvényre (BLOOMBERG kód: IBE SM Equity) a kosárban.
A módosítás érvényességének első napja 2008. október 29.
Az Alap módosított Tájékoztatója tájékoztatója megtekinthető a forgalmazási helyeken és az Alap hivatalos hirdetményi helyein.
A Budapest Hozamtár Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap tájékoztatója (PDF)
2008. október 6.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete engedélyezte a Budapest Aranytrió Garantált Származtatott Zártvégű Befektetési Alap fajtájának módosítását. Az Alap fajtája zártvégűből nyíltvégűre változik, módosul a befektetési politikája, valamint az elnevezése. Az átalakulás napjával elnevezése Budapest Aranytrió Tőkevédett Nyíltvégű Pénzpiaci Alapok Alapjára változik.
Az Alap átalakításának célja, hogy a befektetőnek több idő álljon rendelkezésre a tőke, és az elért hozam újarabefektetésével kapcsolatos döntés meghozására. A pénzpiaci alappá történő átalakítás előnye a befektetők számára egyrészt az, hogy kiszámítható és tervezhető, bankbetét közeli hozamhoz jutnak mindaddig, amíg nem döntenek befektetésük további sorsáról. Másrészt az átalakult alap befektetési jegyei bármelyik forgalmazási napon hozzáférhetők.
A lejárat napján (2008. november 7.) az Alap átalakulásával az Alap nem jár le. Ezáltal az Alap fajtája megváltozik, zártvégű alapból nyíltvégűvé alakul át, a befektetési jegyek forgalmazása 2008. november 8-tól folyamatos forgalmazással történik.
A felügyeleti engedély száma: PSZÁF E-III/110.289-2/2008
Az Alap átalakulásához készített, valamint módosított Tájékoztatója és rövidített tájékoztatója megtekinthető a forgalmazási helyeken és az Alap hivatalos hirdetményi helyein.
A Budapest Aranytrió Tőkevédett Nyíltvégű Pénzpiaci Alapok Alapjának tájékoztatója (PDF)
A Budapest Aranytrió Tőkevédett Nyíltvégű Pénzpiaci Alapok Alapjának rövidített tájékoztatója (PDF)
2008. szeptember 30.
A Budapest Bank értesíti Tisztelt Ügyfeleit, hogy a Budapest Pénzpiaci Befektetési Alap esetében a Budapest Bank Lakossági Bankszámla, Bankkártya, Betét és Folyószámlahitel Általános Szerződési Feltételeinek 14.3. pontjában hivatkozott hozamszint mértéke 2008. október 1. és 2008. december 31. között 5,5%.
A Budapest Bank Lakossági Bankszámla, Bankkártya, Betét és Folyószámlahitel Általános Szerződési Feltételei, illetve a Budapest Befektetési Kártya kondíciós listája a bankfiókokban megtekinthető.
2008. szeptember 19.
Tájékoztatjuk a Tisztelt Befektetőket, hogy a Budapest Hozamtár Alap
első tőkevédett napja 2008. október 29-e. Az erre az
értéknapra, az alap befektetési jegyeire megadott vételi és visszaváltási
megbízások díjmentesek.
Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a - Befektetési szolgáltatások
kondíciós listájában foglaltakkal összhangban - 2008. október 28-án kell
megadni azokat a megbízásokat, amelyek értéknapja az alap első tőkevédett
napja.
Továbbá tájékoztatjuk a Tisztelt Befektetőket, hogy 2008. október 29-én,
30-án és 31-én a Budapest Hozamtár Alap befektetési jegyeire megadott
vételi és visszaváltási megbízások kedvezményes tranzakciós díjjal kerülnek
elszámolásra. A díj mértéke 1%, de minimum 5000 Ft lesz.
2008. augusztus 29.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a
Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete engedélyezte a Budapest Energia
Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap mint nyíltvégű, értékpapír
befektetési alap befektetési jegyeinek nyilvános forgalomba hozatalához
készített tájékoztató, kezelési szabályzat, rövidített tájékoztató és
nyilvános ajánlattétel közzétételét.
Az engedély száma: E-III/110.708/2008. (2008. augusztus 28.)
Az alap befektetési jegyeinek jegyzése 2008. szeptember 1-től 2008. október
10-ig tart.
Nyilvános
ajánlattétel (PDF)
Budapest
Energia Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap tájékoztatója
(PDF)
Budapest
Energia Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap rövidített
tájékoztatója (PDF)
2008. augusztus 22.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy az
általa kezelt GE Money Balancovaný Nyíltvégű Befektetési Alap (a Pénzügyi
Szervezetek Állami Felügyelete által kiadott engedély száma: PSZÁF E-III/110.693/2008)
forgalmazása augusztus 25-én indul.
Az Alap Tájékoztatója és rövidített tájékoztatója megtekinthető a forgalmazási
helyeken és az Alap hivatalos hirdetményi helyein.
GE
Money Balancovaný Nyíltvégű Befektetési Alap tájékoztatója (PDF)
GE
Money Balancovaný Nyíltvégű Befektetési Alap rövidített tájékoztatója
(PDF)
2008. augusztus 14.
A Budapest Alapkezelő Zrt. értesíti Tisztelt Befektetőit, hogy az általa kezelt befektetési alapok 2008. első félévi jelentései 2008. augusztus 14-től megtekinthetők a forgalmazási helyeken és az alapkezelő székhelyén.
Budapest (I.)
Állampapír Alap
Budapest (II.) Kötvény
Alap
Budapest Pénzpiaci
Alap
Budapest Bonitas Alap
Budapest Növekedési
Részvény Alap
Budapest Vegyes Alap
Budapest Euró Pénzpiaci
Alap
Budapest Nemzetközi
Részvény Alap
Budapest Ingatlan
Alapok Alapja
Budapest Aranytrió
Garantált Származtatott Zártvégű Alap
Budapest Aranytrió
2. Garantált Származtatott Zártvégű Alap
Budapest Aranytrió
3. Garantált Származtatott Zártvégű Alap
Budapest Világválogatott
Garantált Származtatott Zártvégű Alap
Budapest Világválogatott
2. Garantált Származtatott Zártvégű Alap
Budapest Világválogatott
3. Garantált Származtatott Zártvégű Alap
Budapest Dupla Trend
Garantált Származtatott Zártvégű Befektetési Alap
Budapest Hozamvédett
Származtatott Zártvégű Befektetési Alap
Budapest MetálMix
Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap
GE Money Fundusz Zabezpieczonej
Inwestycji MAX z Ochroną Kapitału Alap
GE Money Fundusz Trzech
Rynków z Ochroną Kapitału Alap
Volksbank Állampapír
Alapok Alapja
Volksbank Euro
Kötvény Alapok Alapja
Volksbank Pénzpiaci
Befektetési Alap
Metropolisz Garantált
Származtatott Zártvégű Befektetési Alap
Három Dimenzió
Garantált Származtatott Zártvégű Befektetési Alap
GE Money Chráněný
Nyíltvégű Befektetési Alap
Budapest Hozamtár
Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap
Budapest Klíma Tőkevédett
Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap
Budapest Csúcsmix
Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap
2008. augusztus 1.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a
Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete engedélyezte a GE Money Balancovaný
Nyíltvégű Befektetési Alap mint nyíltvégű, értékpapír befektetési alap
CZK névértékű befektetési jegyeinek nyilvános forgalomba hozatalához készített
tájékoztató, kezelési szabályzat, rövidített tájékoztató és nyilvános
ajánlattétel közzétételét.
Az engedély száma: E-III/110.693/2008. (2008. július 31.)
Az alap befektetési jegyeinek jegyzése 2008. augusztus 4-től 2008. augusztus
6-ig tart.
Nyilvános
ajánlattétel (PDF)
GE
Money Balancovaný Nyíltvégű Befektetési Alap tájékoztatója (PDF)
GE
Money Balancovaný Nyíltvégű Befektetési Alap rövidített tájékoztatója
(PDF)
2008. július 25.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a
Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete nyilvántartásba vette a GE Money
EMEA Nyíltvégű Részvény Befektetési Alapot (lajstromszám: 1111-294). Az
Alap határozatlan futamidejű, európai alap.
A forgalmazás első napja 2008. július 28.
2008. július 18.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a
Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete nyilvántartásba vette a Budapest
Agrár Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alapot (lajstromszám:
1111-287). Az Alap futamideje 2008. július 21-től 2011. július 21-ig tart.
A Budapest Agrár Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap részesedési
mutatója 100%.
2008. július 11.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a
Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete engedélyezte a GE Money EMEA Nyíltvégű
Részvény Befektetési Alap mint nyíltvégű, értékpapír befektetési alap
euró névértékű befektetési jegyeinek nyilvános forgalomba hozatalához
készített tájékoztató, kezelési szabályzat, rövidített tájékoztató és
nyilvános ajánlattétel közzétételét.
Az engedély száma: E-III/110.685/2008. (2008. július 10.)
Az alap befektetési jegyeinek jegyzése 2008. július 14-től 2008. július
18-ig tart.
Nyilvános ajánlattétel
(PDF)
GE Money
EMEA Nyíltvégű Részvény Befektetési Alap tájékoztatója (PDF)
GE Money
EMEA Nyíltvégű Részvény Befektetési Alap rövidített tájékoztatója (PDF)
2008. július 7.
A Budapest Euró Pénzpiaci Befektetési Alap letétkezelői díja 2008. július 7-től csökken. A 0,13%-os letétkezelői díj az említett időponttól 0,09%-ra módosul.
2008. június 30.
A Budapest Bank értesíti Tisztelt Ügyfeleit, hogy a Budapest Pénzpiaci
Befektetési Alap esetében a Budapest Bank Lakossági Bankszámla, Bankkártya,
Betét és Folyószámlahitel Általános Szerződési Feltételeinek 14.3. pontjában
hivatkozott hozamszint mértéke 2008. július 1. és 2008. szeptember 30.
között 6%.
A Budapest Bank Lakossági Bankszámla, Bankkártya, Betét és Folyószámlahitel
Általános Szerződési Feltételei, illetve a Budapest Befektetési Kártya
kondíciós listája a bankfiókokban megtekinthető.
2008. május 15.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a
Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete engedélyezte a Budapest Agrár
Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap mint nyíltvégű, értékpapír
befektetési alap befektetési jegyeinek nyilvános forgalomba hozatalához
készített tájékoztató, kezelési szabályzat, rövidített tájékoztató és
nyilvános ajánlattétel közzétételét. Az engedély száma: E-III/110.655/2008.
(2008. május 14.)
Az alap befektetési jegyeinek jegyzése 2008. május 19-től 2008. július
4-ig tart.
Nyilvános
ajánlattétel (PDF)
Budapest
Agrár Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap tájékoztatója
(PDF)
Budapest
Agrár Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap rövidített tájékoztatója
(PDF)
2008. május 5.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a Budapest Ingatlan Alapok Alapja befektetési jegyei május 6-tól a BNP Paribas Magyarországi Fióktelepénél is elérhetők.
2008. április 29.
A Budapest Alapkezelő Zrt. értesíti Tisztelt Befektetőit, hogy az általa kezelt befektetési alapok 2007. évi jelentései 2008. április 30-tól a forgalmazási helyeken és az alapkezelő székhelyén megtekinthetők.
2008. április 26.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a Volksbank Pénzpiaci Alap tájékoztatója és kezelési szabályzata a vonatkozó PSZÁF E-III/110.219-2/2008. sz. határozata értelmében módosításra került, mely szerint az alap könyvvizsgálói megbízását a 2007-es üzleti évre vonatkozóan a KPMG Hungária nevében Nagy Zsuzsanna látja el.
2008. április 25.
A Budapest Alapkezelő Zrt., mint a GE Money Fundusz Zabezpieczonej Inwestycji MAX z Ochroną Kapitału Alap és a GE Money Fundusz Trzech Rynków z Ochroną Kapitału Alap nevében eljáró alapkezelő ezúton tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy 2008. április 26-i napon a Deutsche Bank Zrt., (az alapok letétkezelője) bankszünnapot tart, ezért erre napra nem lesz megállapítva hivatalos árfolyam, így a 2008. április 26-i napra az utolsó hivatalos árfolyam (2008.04.25. péntek) lesz érvényes.
2008. április 11.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt
Befektetőit, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete nyilvántartásba
vette a Budapest Csúcsmix Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési
Alapot (lajstromszám: 1111-258). Az Alap futamideje 2008. április 14-től
2011. április 14-ig tart.
A Budapest Csúcsmix Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap
részesedési mutatója 120%.
2008. április 4.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a
Budapest MetálMix Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap
tájékoztatója és kezelési szabályzata a vonatkozó PSZÁF E-III/110.522-2/2008.
sz. határozata értelmében módosításra került, mely szerint az alap könyvvizsgálói
megbízását a 2007-es üzleti évre vonatkozóan a KPMG Hungária nevében Dienes
Péter látja el.
Az Alap portfóliójában szereplő elemek értékelésével kapcsolatos szabályozás
2008. augusztus 1-el módosul.
2008. április 2.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a
Budapest Bonitas Befektetési Alap tájékoztatója és kezelési szabályzata
a vonatkozó PSZÁF E-III/110.071-18/2008. sz. határozata értelmében módosításra
került, mely szerint az alap könyvvizsgálói megbízását a 2007-es üzleti
évre vonatkozóan a KPMG Hungária nevében Nagy Zsuzsanna látja el.
A Budapest Ingatlan Alapok Alapja tájékoztatója és kezelési szabályzata
a vonatkozó PSZÁF E-III/110.193-5/2008. sz. határozata értelmében módosításra
került, mely szerint az alap könyvvizsgálói megbízását a 2007-es üzleti
évre vonatkozóan a KPMG Hungária nevében Nagy Zsuzsanna látja el.
A Budapest Pénzpiaci Befektetési Alap tájékoztatója és kezelési szabályzata
a vonatkozó PSZÁF E-III/110.046-20/2008. sz. határozata értelmében módosításra
került, mely szerint az alap könyvvizsgálói megbízását a 2007-es üzleti
évre vonatkozóan a KPMG Hungária nevében Nagy Zsuzsanna látja el.
A módosult tájékoztatók és kezelési szabályzatok 2008. április 3-tól megtekinthetők
a hivatalos hirdetményi helyeken.
2008. március 31.
A Budapest Bank értesíti Tisztelt Ügyfeleit, hogy a Budapest Pénzpiaci
Befektetési Alap esetében a Budapest Bank Lakossági Bankszámla, Bankkártya,
Betét és Folyószámlahitel Általános Szerződési Feltételeinek 14.3. pontjában
hivatkozott hozamszint mértéke 2008. április 1. és 2008. június 30. között 4,75%.
A Budapest Bank Lakossági Bankszámla, Bankkártya, Betét és Folyószámlahitel
Általános Szerződési Feltételei, illetve a Budapest Befektetési Kártya
kondíciós listája a bankfiókokban megtekinthető.
2008. február 18.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a
Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete engedélyezte a Budapest Növekedési
Részvény Alap mint nyíltvégű, nyilvános értékpapír-befektetési alap "E"
sorozatú befektetési jegyeinek nyilvános forgalomba hozatala céljából
készített tájékoztató, kezelési szabályzat, rövidített tájékoztató és
nyilvános ajánlattétel közzétételét. Az engedély száma: E-III/110.061-23/2008.
(2008. február 15.)
Az alap 2008. március 19-től európai befektetési alapnak minősül. Az európai
befektetési alap olyan Magyarországon létrehozott befektetési alap, amelynek
szabályozása megfelel az EU irányelveiben foglalt előírásoknak.
2008. február 18.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a
Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete engedélyezte a Budapest Euró Pénzpiaci
Befektetési Alap mint nyíltvégű, nyilvános értékpapír-befektetési alap
"E" sorozatú befektetési jegyeinek nyilvános forgalomba hozatala
céljából készített tájékoztató, kezelési szabályzat, rövidített tájékoztató
és nyilvános ajánlattétel közzétételét. Az engedély száma: E-III/110.100-26/2008.
(2008. február 15.)
Az alap 2008. március 19-től európai befektetési alapnak minősül. Az európai
befektetési alap olyan Magyarországon létrehozott befektetési alap, amelynek
szabályozása megfelel az EU irányelveiben foglalt előírásoknak.
2008. február 15.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a
Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete engedélyezte a Budapest Csúcsmix
Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap mint nyíltvégű, értékpapír
befektetési alap befektetési jegyeinek nyilvános forgalomba hozatalához
készített tájékoztató, kezelési szabályzat, rövidített tájékoztató és
nyilvános ajánlattétel közzétételét. Az engedély száma: E-III/110.613/2008.
(2008. február 14.)
Az alap befektetési jegyeinek jegyzése 2008. február 18-től 2008. március
28-ig tart.
2008. február 1.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztlelt Befektetőit, hogy az
általa kezelt GE Money Chraneny Befektetési Alap forgalmazói helyei a
GE Money Bank a.s. fiókhálózatával bővültek; a GE Money Bank a.s. hivatalos
honlapja (www.gemoney.cz) ezentúl hirdetményi helynek minősül.
Az Alap módosított Tájékoztatója és rövidített tájékoztatója megtekinthető
a forgalmazási helyeken és az Alap hivatalos hirdetményi helyein.
Ezen változások 2008. február 4-vel válnak hatályossá.
Az
alap tájékoztatója (PDF)
Az
alap rövidített tájékoztatója (PDF)
2008. január 21.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a
GE Money Fundusz Zabezpieczonej Budowy Kapitału Alap
neve GE Money Fundusz Trzech Rynków z Ochroną Kapitału Alapra módosul.
A GE Money Fundusz Zabezpieczonej Budowy Kapitału Alap
(névmódosítás után GE Money Fundusz Trzech Rynków z Ochroną Kapitału Alap)
tőkegyűjtési periódusa 7 hónapról 11 hónapra módosul, a GE Money Fundusz Zabezpieczonej Budowy Kapitału Alap (névmódosítás után
GE Money Fundusz Trzech Rynków z Ochroną Kapitału Alap) tőkepiaci periódusa
10 évről 3 évre módosul. Az Alap befektetési politikája is módosításra
kerül.
A befektetési politikát érintő változások az Alap tőkepiaci periódusának
első napján, a többi változás pedig 2008. január 22-én válik hatályossá.
Az
alap tájékoztatója (PDF)
GE
Money Fundusz Trzech Rynków z Ochroną Kapitału Alap rövidített tájékoztatója
(PDF)
2008. január 14.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a
Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete nyilvántartásba vette a Budapest
Klíma Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alapot (lajstromszám:
1111-258). Az Alap futamideje 2008. január 18-tól 2011. január 18-ig tart.
A Budapest Klíma Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap részesedési
mutatója 100%.
2007. december 28.
A Budapest Bank értesíti Tisztelt Ügyfeleit, hogy a Budapest Pénzpiaci
Befektetési Alap esetében a Budapest Bank Lakossági Bankszámla, Bankkártya,
Betét és Folyószámlahitel Általános Szerződési Feltételeinek 14.3. pontjában
hivatkozott hozamszint mértéke 2008. január 1. és 2008. március 31. között 4,50%.
A Budapest Bank Lakossági Bankszámla, Bankkártya, Betét és Folyószámlahitel
Általános Szerződési Feltételei, illetve a Budapest Befektetési Kártya
kondíciós listája a bankfiókokban megtekinthető.
2007. november 29.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a
Budapest Vegyes Befektetési Alap tájékoztatója és kezelési szabályzata
a vonatkozó PSZÁF E-III/110.035-26/2007 sz. határozata értelmében módosításra
került, mely szerint az alap könyvvizsgálói megbízását a 2007-es üzleti
évre vonatkozóan a KPMG Hungária nevében Mádi-Szabó Zoltán látja el.
A Budapest Növekedési Részvény Alap tájékoztatója és kezelési szabályzata
a vonatkozó PSZÁF E-III/110.061-22/2007 sz. határozata értelmében módosításra
került, mely szerint az alap könyvvizsgálói megbízását a 2007-es üzleti
évre vonatkozóan a KPMG Hungária nevében Nagy Zsuzsanna látja el.
A Budapest Nemzetközi Részvény Befektetési Alap tájékoztatója és kezelési
szabályzata a vonatkozó PSZÁF E-III/110.099-20/2007 sz. határozata értelmében
módosításra került, mely szerint az alap könyvvizsgálói megbízását a 2007-es
üzleti évre vonatkozóan a KPMG Hungária nevében Juhász Attila látja el.
A Budapest Euró Pénzpiaci Befektetési Alap (korábbi nevén: Budapest Nemzetközi
Kötvény Befektetési Alap) tájékoztatója és kezelési szabályzata a vonatkozó
PSZÁF E-III/110.100-25/2007 sz. határozata értelmében módosításra került,
mely szerint az alap könyvvizsgálói megbízását a 2007-es üzleti évre vonatkozóan
a KPMG Hungária nevében Mádi-Szabó Zoltán látja el.
A befektetési politika módosítása, valamint az alap nevének változása
2008. január 1-étől lép hatályba. A módosult tájékoztatók és kezelési
szabályzatok 2007. november 30-ától megtekinthetők a hivatalos hirdetményi
helyeken.
Budapest Euró
Pénzpiaci Befektetési Alap (korábbi nevén: Budapest Nemzetközi Kötvény
Befektetési Alap) tájékoztatója és kezelési szabályzata (PDF)
Budapest
Euró Pénzpiaci Befektetési Alap (korábbi nevén: Budapest Nemzetközi Kötvény
Befektetési Alap) rövidített tájékoztatója (PDF)
2007. november 9.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a
Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete engedélyezte a Budapest Klíma
Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap mint nyíltvégű, értékpapír
befektetési alap befektetési jegyeinek nyilvános forgalomba hozatalához
készített tájékoztató, kezelési szabályzat, rövidített tájékoztató és
nyilvános ajánlattétel közzétételét. Az engedély száma: E-III/110.588/2007.
(2007. november 9.)
Az alap befektetési jegyeinek jegyzése 2007. november 12-től 2008. január
4-ig tart.
Nyilvános
ajánlattétel (PDF)
Budapest
Klíma Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap tájékoztatója
(PDF)
Budapest
Klíma Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap rövidített tájékoztatója
(PDF)
2007. október 27.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a
Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete nyilvántartásba vette a Budapest
Hozamtár Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alapot (lajstromszám:
1111-244). Az Alap futamideje 2007. október 29-től 2011. október 29-ig
tart.
A Budapest Hozamtár Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap
részesedési mutatója az első évre 106%.
2007. október 3.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a GE Money Fundusz Zabezpieczonej Inwestycji MAX z Ochroną Kapitału Alap részesedési mutatója 70%, az Alap induló árfolyama (a tőkevédelem alapja) 1,0444.
2007. szeptember 28.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a
GE Money Fundusz Zabezpieczonej Budowy Kapitału Alap tájékoztatója és
kezelési szabályzata a vonatkozó PSZÁF E-III/110.301-6/2007 sz. határozata
értelmében módosításra kerültek.
A befektetési politika módosítása 2007. november 1-étől lép hatályba.
A módosult tájékoztató és kezelési szabályzat 2007. november 1-étől megtekinthetők
a hivatalos hirdetményi helyeken.
Budapest Investment Management Co. informs its investors with great respect,
that the Prospectus and Management Policy of GE Money Fundusz Zabezpieczonej
Budowy Kapitału Fund have been modified, in line with the Decree Nr. E-III/110.301-6/2007
issued by the Hungarian Financial Supervisory Authority.
Adjustment of the investment policy will be effective as of 1st November
2007.
The modified Prospectus together with Management Policy can be obtained
at the official places of announcement as of 1st November 2007.
2007. szeptember 28.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a
Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete engedélyezte a GE Money Chráněný
Nyíltvégű Befektetési Alap, mint nyíltvégű, európai értékpapír befektetési
alap befektetési jegyeinek nyilvános forgalomba hozatalához készített
tájékoztató, kezelési szabályzat, rövidített tájékoztató és nyilvános
ajánlattétel közzétételét. Az engedély száma: E-III/110/570/2007 (2007.
szeptember 28.).
Az alap befektetési jegyeinek jegyzése 2007. október 1-től október 3-ig
tart.
Nyilvános ajánlattétel
(PDF)
GE Money Chráněný
Nyíltvégű Befektetési Alap tájékoztatója (PDF)
GE Money
Chráněný Nyíltvégű Befektetési Alap rövidített tájékoztatója (PDF)
2007. augusztus 31.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a
Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete engedélyezte a Budapest Hozamtár
Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap mint nyíltvégű, értékpapír
befektetési alap befektetési jegyeinek nyilvános forgalomba hozatalához
készített tájékoztató, kezelési szabályzat, rövidített tájékoztató és
nyilvános ajánlattétel közzétételét.
Az engedély száma: E-III/110.564/2007. (2007. augusztus 31.)
Az alap befektetési jegyeinek jegyzése 2007. szeptember 3-tól október
12-ig tart.
Nyilvános ajánlattétel
(PDF)
Budapest Hozamtár
Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap tájékoztatója (PDF)
Budapest
Hozamtár Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap rövidített
tájékoztatója (PDF)
2007. augusztus 14.
2007. augusztus 14.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy az általa kezelt befektetési alapok féléves jelentései elkészültek, és megtekinthetőek a forgalmazási helyeken.
2007. július 5.
Ezúton tájékoztatjuk a Tisztelt Befektetőket, hogy a nyíltvégű alapok tekintetében a forgalmazói hálózat július 5-vel bővült.
2007. július 3.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a
Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete nyilvántartásba vette a Budapest
MetálMix Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alapot (lajstromszám:
1111-231). Az Alap futamideje 2007. július 6-tól 2011. január 6-ig tart.
A Budapest MetálMix Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap
részesedési mutatója 100%.
2007. július 2.
Ezúton tájékoztatjuk a Tisztelt Befektetőket, hogy a nyíltvégű alapok tekintetében a forgalmazói hálózat július 2-val bővült.
2007. június 29.
2007. június 4.
Ezúton tájékoztatjuk a Tisztelt Befektetőket, hogy a nyíltvégű alapok
tekintetében a forgalmazói hálózat június 4-ével bővült.
2007. május 4.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a
Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete engedélyezte a Budapest Metálmix
Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap mint nyíltvégű, értékpapír
befektetési alap befektetési jegyeinek nyilvános forgalomba hozatalához
készített tájékoztató, kezelési szabályzat, rövidített tájékoztató és
nyilvános ajánlattétel közzétételét. Az engedély száma: E-III/110.522/2007.
(2007. május 4.)
Az alap befektetési jegyeinek jegyzése 2007. május 7-étől június 22-ig
tart.
Nyilvános ajánlattétel
(PDF)
Budapest Metálmix
Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap tájékoztatója (PDF)
Budapest
Metálmix Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap rövidített
tájékoztatója (PDF)
2007. május 2.
A Budapest Alapkezelő Zrt. értesíti Tisztelt Ügyfeleit, hogy az általa
kezelt befektetési alapok 2006. évi jelentései 2007. május 2-tól a forgalmazási
helyeken és az alapkezelő székhelyén megtekinthetők.
Budapest Bonitas Alap
2006. évi jelentése (PDF)
Budapest Állampapír
Alap 2006. évi jelentése (PDF)
Budapest Pénzpiaci
Alap 2006. évi jelentése (PDF)
Budapest Kötvény Alap
2006. évi jelentése (PDF)
Budapest Ingatlan
Alapok Alapja 2006. évi jelentése (PDF)
Budapest Nemzetközi
Kötvény Alap 2006. évi jelentése (PDF)
Budapest Vegyes Alap
2006. évi jelentése (PDF)
Budapest Növekedési
Részvény Alap 2006. évi jelentése (PDF)
Budapest Nemzetközi
Részvény Alap 2006. évi jelentése (PDF)
Budapest Aranytrió
Alap 2006. évi jelentése (PDF)
Budapest Aranytrió
2. Alap 2006. évi jelentése (PDF)
Budapest Aranytrió
3. Alap 2006. évi jelentése (PDF)
Budapest Világválogatott
Alap 2006. évi jelentése (PDF)
Budapest Világválogatott
2. Alap 2006. évi jelentése (PDF)
Budapest Dupla Trend
Alap 2006. évi jelentése (PDF)
Metropolis Garantált
Származtatott Zártvégű Alap 2006. évi jelentése (PDF)
Három Dimenzió
Garantált Származtatott Zártvégű Alap 2006. évi jelentése (PDF)
GE Money Fundusz Zabezpieczonej
Inwestycji MAX z Ochroną Kapitału Alap 2006. évi jelentése (PDF)
GE Money Fundusz Zabezpieczonej
Budowy Kapitału Alap 2006. évi jelentése (PDF)
Volsbank Állampapír
Alap 2006. évi jelentése (PDF)
Volksbank Euro Kötvény
Alapok Alapja 2006. évi jelentése (PDF)
Volksbank Pénzpiaci
Alap 2006. évi jelentése (PDF)
2007. május 2.
Ezúton tájékoztatjuk a Tisztelt Befektetőket, hogy a nyíltvégű alapok tekintetében a forgalmazói hálózat május 2-ával bővült.
2007. február 22.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a
Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete nyilvántartásba vette a Budapest
Hozamvédett Származtatott Zártvégű Befektetési Alapot (lajstromszám: 1112-118).
Az Alap futamideje 2007. február 23-tól 2010. február 23-ig tart.
A Budapest Hozamvédett Származtatott Zártvégű Befektetési Alap részesedési
mutatója 80%.
2007. február 6.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a
GE Money Fundusz Zabezpieczonej Inwestycji MAX z Ochroną Kapitału Alap
és a GE Money Fundusz Zabezpieczonej Budowy Kapitału Alap tájékoztatói
és kezelési szabályzatai a vonatkozó PSZÁF E-III/110.300-3/2006 és E-III/110.301-3/2006
sz. határozatai értelmében módosításra kerültek.
A tájékoztatóban és kezelési szabályzaton végrehajtott módosítások, ezen
belül az alapok portfoliójában szereplő eszközök értékelési szabályainak
módosítása 2007. március 1-jétől lép hatályba.
A módosult tájékoztatók és kezelési szabályzatok 2007. március 1-étől
megtekinthetők a forgalmazási helyeken.
GE Money Fundusz Zabezpieczonej
Inwestycji MAX z Ochroną Kapitału Alap rövidített tájékoztatója (PDF)
GE Money Fundusz Zabezpieczonej
Budowy Kapitału Alap rövidített tájékoztatója (PDF)
GE Money
Fundusz Zabezpieczonej Inwestycji MAX z Ochroną Kapitału Alap és GE Money
Fundusz Zabezpieczonej Budowy Kapitału Alap összevont tájékoztatója (PDF)
2007. január 18.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a Budapest Aranytrió 2. Garantált Származtatott Zártvégű Befektetési Alap könyvvizsgálói megbízását a 2006-os üzleti évre vonatkozóan a KPMG Hungária nevében Bíróné Zeller Judit látja el.
2007. január 8.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a
Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete nyilvántartásba vette a Budapest
Világválogatott 3. Garantált Származtatott Zártvégű Befektetési Alapot
(lajstromszám: 1112-114 ). Az Alap futamideje 2007. január 12-től 2010.
január 12-ig tart.
A Budapest Világválogatott 3. Garantált Származtatott Zártvégű Befektetési
Alap részesedési mutatója 100%.
2006. december 29.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a Budapest Pénzpiaci Befektetési Alap esetében a Budapest Bank Lakossági Bankszámla, Bankkártya, Betét, és Folyószámlahitel Általános Szerződési Feltételeinek 14.3. pontjában hivatkozott hozamszint mértéke 2007. január 1. és 2007. március 31. között 4,75%.
2006. december 15.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a
Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete engedélyezte a Budapest Hozamvédett
Származtatott Zártvégű Befektetési Alap mint zárt végű, nyilvános, értékpapír
befektetési alap befektetési jegyeinek nyilvános forgalomba hozatalához,
valamint szabályozott piacra történő bevezetéséhez készített tájékoztató,
kezelési szabályzat, és hirdetmény közzétételét. Az engedély száma: E-III/110.470/2006.
(2006. december 14.)
Az alap befektetési jegyeinek jegyzése 2007. január 2-ától február 9-éig
tart.
Nyilvános ajánlattétel
(PDF)
Budapest Hozamvedett
Garantált Származtatott Zártvégű Befektetési Alap tájékoztatója (PDF)
Budapest
Hozamvedett Garantált Származtatott Zártvégű Befektetési Alap Kezelési
Szabályzata (PDF)
2006. december 12.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a nyíltvégű alapok tekintetében a forgalmazói hálózat december 13-ával, valamint december 18-ával bővül, az aktualizált tájékoztatók megtekinthetők az alapkezelő honlapján, és a forgalmazási helyeken.
2006. december 8.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a nyíltvégű alapok tekintetében a forgalmazói hálózat december 11-ével bővül, az aktualizált tájékoztatók megtekinthetők az alapkezelő honlapján, és a forgalmazási helyeken.
2006. december 1.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a nyíltvégű alapok tekintetében a forgalmazói hálózat december 4-ével bővül, az aktualizált tájékoztatók megtekinthetők az alapkezelő honlapján, és a forgalmazási helyeken.
2006. november 23.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a nyíltvégű alapok tekintetében a forgalmazói hálózat november 24-ével, valamint november 27-ével bővül, az aktualizált tájékoztatók megtekinthetők az alapkezelő honlapján és a forgalmazási helyeken.
2006. november 10.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a
Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete engedélyezte a Budapest Világválogatott
3. Garantált Származtatott Zártvégű Befektetési Alap mint zárt végű, nyilvános,
értékpapír befektetési alap befektetési jegyeinek nyilvános forgalomba
hozatalához, valamint szabályozott piacra történő bevezetéséhez készített
tájékoztató, kezelési szabályzat, és hirdetmény közzétételét. Az engedély
száma: E-III/110.460/2006. (2006. november 10.) Az alap befektetési jegyeinek
jegyzése 2006. november 13-ától december 29-éig tart.
Nyilvános ajánlattétel
(PDF)
Budapest
Világválogatott 3. Garantált Származtatott Zártvégű Befektetési Alap tájékoztatója
(PDF)
Budapest
Világválogatott 3. Garantált Származtatott Zártvégű Befektetési Alap Kezelési
Szabályzata (PDF)
2006. október 25.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a
Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete nyilvántartásba vette a Budapest
Világválogatott 2. Garantált Származtatott Zártvégű Befektetési Alapot
(lajstromszám: 1112-105 ). Az Alap futamideje 2006. október 30-tól 2009.
október 30-ig tart.
A Budapest Világválogatott 2. Garantált Származtatott Zártvégű Befektetési
Alap részesedési mutatója 130%.
2006. október 6.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a nyíltvégű alapok tekintetében a forgalmazói hálózat október 9-ével, valamint október 11-ével bővül, az aktualizált tájékoztatók megtekinthetők az alapkezelő honlapján, és a forgalmazási helyeken.
2006. szeptember 29.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a Budapest Pénzpiaci Befektetési Alap esetében a Budapest Bank Lakossági Bankszámla, Bankkártya, Betét, és Folyószámlahitel Általános Szerződési Feltételeinek 14.3. pontjában hivatkozott hozamszint mértéke 2006. október 01. és 2006. december 31. között 4,50%.
2006. szeptember 19.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a
Budapest Nemzetközi Részvény Befektetési Alap, a Budapest Nemzetközi Kötvény
Befektetési Alap, és a Budapest Pénzpiaci Befektetési Alap tájékoztatója
és kezelési szabályzata módosításra kerül.
A Budapest Nemzetközi Részvény Befektetési Alap visszaváltási díjjal kapcsolatos
szabályok 2006. szeptember 26-ától, a közzétételi kötelezettségek teljesítésére
igénybe vett közzétételi helyek megváltoztatása szeptember 25-étől, valamint
minden további módosítás 2006. szeptember 21-étől lép hatályba.
A Budapest Nemzetközi Kötvény Befektetési Alap visszaváltási díjjal kapcsolatos
szabályok 2006. szeptember 25-étől lépnek hatályba.
A Budapest Pénzpiaci Befektetési Alap negyedéves hozamfizetés megszüntetésével
kapcsolatos szabályok 2006. szeptember 25-étől, a további módosítások
2006. szeptember 20-ától lépnek hatályba.
A módosult tájékoztatók és kezelési szabályzatok 2006. szeptember 20-ától
megtekinthetők a forgalmazási helyeken, valamint az alapkezelő honlapján
(www.bpalap.hu).
Az alapok tájékoztatója
(2006.09.20.)
Az alapok tájékoztatója
(2006.09.21-2006.09.24.)
Az alapok tájékoztatója
(2006.09.25.)
Az alapok tájékoztatója
(2006.09.26.-)
2006. szeptember 15.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a
Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete engedélyezte a Budapest Világválogatott
2. Garantált Származtatott Zártvégű Befektetési Alap mint zárt végű, nyilvános,
értékpapír befektetési alap befektetési jegyeinek nyilvános forgalomba
hozatalához, valamint szabályozott piacra történő bevezetéséhez készített
tájékoztató, kezelési szabályzat, és hirdetmény közzétételét. Az engedély
száma: E-III/110.448/2006. (2006. szeptember 13.)
Az alap befektetési jegyeinek jegyzése 2006. szeptember 18-ától október
13-áig tart.
Nyilvános ajánlattétel
(PDF)
Budapest
Világválogatott 2. Garantált Származtatott Zártvégű Befektetési Alap tájékoztatója
(PDF)
Budapest
Világválogatott 2. Garantált Származtatott Zártvégű Befektetési Alap Kezelési
Szabályzata (PDF)
2006. augusztus 31.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy 2006.
szeptember 1-jétől a BNP Paribas Magyarországi Fióktelepe veszi át a BNP
Paribas Hungária Bank Rt.-től a szerződésekből származó jogokat és kötelezettségeket.
A fentiek miatt a fenti időponttól a BNP Paribas Hungária Bank Rt., mint
forgalmazói hely megszűnik, a BNP Paribas Magyarországi Fióktelepe pedig
forgalmazói helyként belép.
A már meglévő szerződések tekintetében a fenti időponttól a BNP Paribas
Magyarországi Fióktelepe, mint jogutód jár el.
A módosult tájékoztatók és kezelési szabályzatok megtekinthetők az alapkezelő
honlapján.
Ezúton tájékoztatjuk továbbá a Tisztelt Befektetőket, hogy a nyíltvégű
alapok tekintetében a forgalmazói hálózat szeptember 1-jével, valamint
szeptember 11-ével frissül, az aktualizált tájékoztatók a mai naptól,
a szeptember 11-i változások pedig szeptember 10-étől megtekinthetők az
alapkezelő honlapján és a forgalmazási helyeken.
2006. augusztus 29.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a
Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete nyilvántartásba vette a Budapest
Dupla Trend Garantált Származtatott Zártvégű Befektetési Alapot (lajstromszám:
1112-98). Az Alap futamideje 2006. augusztus 31-től 2009. augusztus 31-ig
tart.
A Budapest Dupla Trend Garantált Származtatott Zártvégű Befektetési Alap
részesedési mutatója 120%.
2006. augusztus 23.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a
GE Money Fundusz Zabezpieczonej Inwestycji MAX z Ochroną Kapitału Alap
és a GE Money Fundusz Zabezpieczonej Budowy Kapitału Alap tájékoztatói
és kezelési szabályzatai a vonatkozó PSZÁF E-III/110.300-2/2006 és E-III/110.301-2/2006
sz. határozatai értelmében módosításra kerülnek.
A befektetési politika módosításai 2006. szeptember 25-étől, a közzétételi
kötelezettségek teljesítésére igénybe vett közzétételi helyek megváltoztatása
a lengyel forgalmazás megkezdésének napján, a futamidő módosulása, valamint
minden további módosítás 2006. augusztus 23-ától lép hatályba.
GE
Money Fundusz Zabezpieczonej Inwestycji MAX z Ochroną Kapitału Alap és
GE Money Fundusz Zabezpieczonej Budowy Kapitału Alap összevont tájékoztatója
(PDF)
2006. augusztus 18.
Ezúton tájékoztatjuk a Tisztelt Befektetőket, hogy a nyíltvégű alapok tekintetében a forgalmazói hálózat augusztus 21-ével bővül, az aktualizált tájékoztatók megtekinthetők az alapkezelő honlapján, és a forgalmazási helyeken.
2006. augusztus 13.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy az által kezelt befektetési alapok féléves jelentései megtekinthetők a forgalmazási helyeken.
2006. augusztus 1.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a
Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete nyilvántartásba vette a Három
Dimenzió Garantált Származtatott Zártvégű Befektetési Alapot (lajstromszám:
1112-95 ). Az Alap futamideje 2006. augusztus 4-től 2009. augusztus 4-ig
tart.
A Három Dimenzió Garantált Származtatott Zártvégű Befektetési Alap részesedési
mutatója 160%.
2006. július 28.
Ezúton tájékoztatjuk a Tisztelt Befektetőket, hogy a nyíltvégű alapok tekintetében a forgalmazói hálózat július 31-ével bővül, az aktualizált tájékoztatók megtekinthetők az alapkezelő honlapján, és a forgalmazási helyeken.
2006. július 28.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a
Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete engedélyezte a Budapest Dupla
Trend Garantált Származtatott Zártvégű Befektetési Alap mint zárt végű,
nyilvános, értékpapír befektetési alap befektetési jegyeinek nyilvános
forgalomba hozatalához, valamint szabályozott piacra történő bevezetéséhez
készített tájékoztató, kezelési szabályzat, és hirdetmény közzétételét.
Az engedély száma: E-III/110.418/2006. (2006. július 27.)
Az alap befektetési jegyeinek jegyzése 2006. július 31-étől augusztus
18-áig tart.
Nyilvános ajánlattétel
(PDF)
Budapest Dupla
Trend Garantált Származtatott Zártvégű Befektetési Alap tájékoztatója
(PDF)
Budapest
Dupla Trend Garantált Származtatott Zártvégű Befektetési Alap Kezelési
Szabályzata (PDF)
2006. július 12.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja a tisztelt befektetőket, hogy
elkészült a Budapest Garantált Származtatott Zártvégű Befektetési Alap
megszűnési jelentése, letölthető honlapunkról, valamint megtekinthető
a kifizető helyeken. A kifizetés július 12-étől megkezdődik.
A Budapest
Garantált Származtatott Zártvégű Befektetési Alap megszűnési jelentése
2006. június 30.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a Budapest Pénzpiaci Befektetési Alap esetében a Budapest Bank Lakossági Bankszámla, Bankkártya, Betét, és Folyószámlahitel Általános Szerződési Feltételeinek 14.3. pontjában hivatkozott hozamszint mértéke 2006. július 01. és 2006. szeptember 30. között 4,00%.
2006. június 19.
A Budapest Alapkezelő Zrt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a
Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete nyilvántartásba vette a Budapest
Világválogatott Garantált Származtatott Zártvégű Befektetési Alapot (lajstromszám:
1112-88 ). Az Alap futamideje 2006. június 23-ától 2009. június 23-áig
tart.
A Budapest Világválogatott Garantált Származtatott Zártvégű Befektetési
Alap részesedési mutatója 150%.
2006. június 9.
A Budapest Alapkezelő Rt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a Pénzügyi
Szervezetek Állami Felügyelete engedélyezte a Három Dimenzió Garantált
Származtatott Zártvégű Befektetési Alap mint zárt végű, nyilvános, értékpapír
befektetési alap befektetési jegyeinek nyilvános forgalomba hozatalához,
valamint szabályozott piacra történő bevezetéséhez készített tájékoztató,
kezelési szabályzat, és hirdetmény közzétételét. Az engedély száma: E-III/110.405/2006.
(2006. június 8.) Az alap befektetési jegyeinek jegyzése 2006. június
12-étől július 21-éig tart.
Nyilvános ajánlattétel
(PDF)
Három Dimenzió
Garantált Származtatott Zártvégű Befektetési Alap tájékoztatója (PDF)
Három
Dimenzió Garantált Származtatott Zártvégű Befektetési Alap Kezelési Szabályzata
(PDF)
2006. május 26.
A Budapest Alapkezelő Rt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a Pénzügyi
Szervezetek Állami Felügyelete nyilvántartásba vette a Metropolisz Garantált
Származtatott Zártvégű Befektetési Alapot (lajstromszám: 1112- 87 ). Az
Alap futamideje 2006. május 26-ától 2009. május 26-áig tart.
A Metropolisz Garantált Származtatott Zártvégű Befektetési Alap részesedési
mutatója 80%.
2006. május 19.
A Budapest Alapkezelő Rt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a Budapest
Nemzetközi Kötvény Befektetési Alap vonatkozásában 2006. május 29-étől
változnak a közzétételi kötelezettség teljesítésére igénybe vett közzétételi
helyek, valamint módosul az alap portfóliójában szereplő elemek értékelésével
kapcsolatos szabályozás.
A módosult tájékoztató május 22-étől megtekinthető a forgalmazási helyeken.
A Budapest Nemzetközi
Kötvény Alap módosult tájékoztatója
A Budapest Nemzetközi
Kötvény Alap módosult rövidített tájékoztatója
2006. május 10.
A Budapest Alapkezelő Rt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a Pénzügyi
Szervezetek Állami Felügyelete engedélyezte a Budapest Világválogatott
Garantált Származtatott Zártvégű Befektetési Alap mint zárt végű, nyilvános,
értékpapír befektetési alap befektetési jegyeinek nyilvános forgalomba
hozatalához, valamint szabályozott piacra történő bevezetéséhez készített
tájékoztató, kezelési szabályzat, és hirdetmény közzétételét.
Az engedély száma: E-III/110.400/2006. (2006. május 8.)
Az alap befektetési jegyeinek jegyzése 2006. május 15-étől június 9-éig
tart.
Nyilvános ajánlattétel
(PDF)
Budapest
Világválogatott Garantált Származtatott Zártvégű Befektetési Alap tájékoztatója
(PDF)
Budapest
Világválogatott Garantált Származtatott Zártvégű Befektetési Alap Kezelési
Szabályzata (PDF)
2006. május 3.
Ezúton tájékoztatjuk a Tisztelt Befektetőket, hogy a nyíltvégű alapok tekintetében a forgalmazói hálózat május 4-ével bővül, az aktualizált tájékoztatók megtekinthetők az alapkezelő honlapján, és a forgalmazási helyeken.
2006. április 26.
A Budapest Alapkezelő Rt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a Budapest Aranytrió 3. Garantált Származtatott Zártvégű Befektetési Alap részesedési mutatója 100%.
2006. április 24.
A Budapest Alapkezelő Rt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete nyilvántartásba vette a Budapest Aranytrió 3 . Garantált Származtatott Zártvégű Befektetési Alapot (lajstromszám: 1112- 81 ). Az Alap futamideje 2006. április 28 -ától 2009. április 28 -áig tart.
2006. április 7.
A Budapest Alapkezelő Rt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a Pénzügyi
Szervezetek Állami Felügyelete az E-III/110.392/2006. számú határozatában
engedélyezte a Metropolisz Garantált Származtatott Zártvégű Befektetési
Alap befektetési jegyeinek nyilvános forgalomba hozatalához, valamint
szabályozott piacra történő bevezetéséhez készített összevont tájékoztató,
kezelési szabályzat és hirdetmény közzétételét.
Nyilvános ajánlattétel
(PDF)
Metropolisz Garantált
Származtatott Zártvégű Befektetési Alap tájékoztatója (PDF)
Metropolisz
Garantált Származtatott Zártvégű Befektetési Alap Kezelési Szabályzata
(PDF)
2006. március 31.
A Budapest Alapkezelő Rt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a Budapest Pénzpiaci Befektetési Alap esetében a Budapest Bank Lakossági Bankszámla, Bankkártya, Betét, és Folyószámlahitel Általános Szerződési Feltételeinek 14.3. pontjában hivatkozott hozamszint mértéke 2006. április 01. és 2006. június 30. között 3,50%.
2006. március 10.
A Budapest Alapkezelő Rt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a Pénzügyi
Szervezetek Állami Felügyelete az E-III/110.385/2006. számú határozatában
engedélyezte a Budapest Aranytrió 3. Garantált Származtatott Zártvégű
Befektetési Alap befektetési jegyeinek nyilvános forgalomba hozatalához,
valamint szabályozott piacra történő bevezetéséhez készített összevont
tájékoztató, kezelési szabályzat és hirdetmény közzétételét.
Nyilvános ajánlattétel
(PDF)
Budapest Aranytrió
3. Garantált Származtatott Zártvégű Befektetési Alap tájékoztatója (PDF)
Budapest
Aranytrió 3. Garantált Származtatott Zártvégű Befektetési Alap Kezelési
Szabályzata (PDF)
2006. március 1.
Budapest Alapkezelő Rt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a Budapest Aranytrió 2. Garantált Származtatott Zártvégű Befektetési Alap részesedési mutatója 100%.
2006. március 1.
Budapest Alapkezelő Rt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete nyilvántartásba vette a Budapest Aranytrió 2. Garantált Származtatott Zártvégű Befektetési Alapot (lajstromszám: 1112-74). Az Alap futamideje 2006. március 2-ától 2009. március 2-áig tart.
2006. február 23.
A Budapest Alapkezelő Rt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a Budapest
Vegyes Befektetési Alap, a Budapest Növekedési Részvény Alap, valamint
a Budapest Ingatlan Alapok Alapja vonatkozásában 2006. február 28-ától
változnak a közzétételi kötelezettség teljesítésére igénybe vett közzétételi
helyek, valamint 2006. március 1-jétől módosul a befektetési jegyek értékesítésekor
levonható díjak maximális mértéke.
A Budapest Ingatlan Alapok Alapja befektetési politikája 2006. március
27-étől változik.
A Budapest Bonitas Befektetési Alap jegyeinek forgalmazása február 27-étől
az ERSTE Bank Befektetési Rt.-nél (1075 Budapest, Madách I. út 13-15.)
megszűnik, a Budapest Ingatlan Alapok Alapja jegyeinek forgalmazása pedig
2006. február 27-étől az ERSTE Bank Befektetési Rt.-nél megkezdődik.
A módosult tájékoztatók február 23-ától megtekinthetők a forgalmazási
helyeken.
2006. február 17.
A Budapest Alapkezelő Rt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a Budapest Pénzpiaci Alap és Budapest (II.) Kötvény Alap nyilvános forgalomba hozatali tájékoztatója és kezelési szabályzata a PSZÁF E-III/110.046-18/2005. sz. és E-III/110.011-30/2005. sz. határozatával megváltozott. 2006. február 20-i hatállyal a Citibank Zrt. az Alapok letétkezelője. A módosult tájékoztató és kezelési szabályzat a forgalmazási helyeken és az Alapkezelő székhelyén megtekinthető.
2006. február 17.
Ezúton tájékoztatjuk a Tisztelt Befektetőket, hogy a nyíltvégű alapok tekintetében a forgalmazói hálózat február 20-ával bővül, az aktualizált tájékoztatók megtekinthetők az alapkezelő honlapján, és a forgalmazási helyeken.
2006. február 10.
Ezúton tájékoztatjuk a Tisztelt Befektetőket, hogy a nyíltvégű alapok tekintetében a forgalmazói hálózat február 13-ával bővül, az aktualizált tájékoztatók megtekinthetők az alapkezelő honlapján, és a forgalmazási helyeken.
2006. február 9.
Ezúton tájékoztatjuk a Tisztelt Befektetőket, hogy a nyíltvégű alapok tekintetében a forgalmazói hálózat február 10-ével bővül, az aktualizált tájékoztatók megtekinthetők az alapkezelő honlapján, és a forgalmazási helyeken.
2006. február 3.
Ezúton tájékoztatjuk a Tisztelt Befektetőket, hogy a nyíltvégű alapok tekintetében a forgalmazói hálózat február 6-ával bővül, az aktualizált tájékoztatók megtekinthetők az alapkezelő honlapján, és a forgalmazási helyeken.
2006. január 20.
A Budapest Alapkezelő Rt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a Pénzügyi
Szervezetek Állami Felügyelete az E-III/110.313/2006. számú határozatában
engedélyezte a Budapest Aranytrió 2. Garantált Származtatott Zártvégű
Befektetési Alap befektetési jegyeinek nyilvános forgalomba hozatalához,
valamint szabályozott piacra történő bevezetéséhez készített összevont
tájékoztató, kezelési szabályzat és hirdetmény közzétételét.
Nyilvános ajánlattétel
(PDF)
Budapest Aranytrió
2. Garantált Származtatott Zártvégű Befektetési Alap tájékoztatója (PDF)
Budapest
Aranytrió 2. Garantált Származtatott Zártvégű Befektetési Alap Kezelési
Szabályzata (PDF)
2006. január 13.
Ezúton tájékoztatjuk a Tisztelt Befektetőket, hogy a nyíltvégű alapok tekintetében a forgalmazói hálózat január 16-ával bővül, az aktualizált tájékoztatók megtekinthetők az alapkezelő honlapján, és a forgalmazási helyeken.
2005. december 15.
A Budapest Alapkezelő Rt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete 2005. december 15-én nyilvántartásba vette a GE Money Fundusz Zabezpieczonej Inwestycji MAX z Ochroną Kapitału Alapot (lajstromszám: 1111-164) és GE Money Fundusz Zabezpieczonej Budowy Kapitału Alapot (lajstromszám: 1111-165).
2005. december 6.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének E-III/110.300/2005. és E-III/110.301/2005.
számú 2005. december 6-án kelt határozatai alapján a Budapest Alapkezelő
Rt. (1138 Budapest, Váci út 188.), mint alapkezelő és a Budapest Bank
Rt. (1138 Budapest, Váci út 188.), mint forgalmazó által nyilvános forgalomba
hozatalra kerülnek a GE Money Fundusz Zabezpieczonej Inwestycji MAX z
Ochroną Kapitału Alap és GE Money Fundusz Zabezpieczonej Budowy Kapitału
Alap ("Alapok"), névre szóló 1 PLN, azaz egy lengyel zloty névértékű
befektetési jegyei.
A közlemény teljes szövege ide kattintva olvasható.
GE Money Fundusz Zabezpieczonej
Inwestycji MAX z Ochroną Kapitału Alap rövidített tájékoztatója (PDF)
GE Money Fundusz Zabezpieczonej
Budowy Kapitału Alap rövidített tájékoztatója (PDF)
GE Money
Fundusz Zabezpieczonej Inwestycji MAX z Ochroną Kapitału Alap és GE Money
Fundusz Zabezpieczonej Budowy Kapitału Alap összevont tájékoztatója (PDF)
2005. november 7.
A Budapest Alapkezelő Rt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a Budapest Aranytrió Garantált Származtatott Zártvégű Befektetési Alap részesedési mutatójának mértéke 100%.
2005. október 28.
A Budapest Alapkezelő Rt. tájékoztatja Tisztelt Befektetőit, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete nyilvántartásba vette a Budapest Aranytrió Garantált Származtatott Zártvégű Befektetési Alapot (lajstromszám: 1112-68). Az Alap futamideje 2005. november 7-étől 2008. november 7-éig tart.