Lezárult "A KÜLÖNBSÉG ÖSSZEKÖT" című pályázat
A Budapest Bank által meghirdetett "A KÜLÖNBSÉG ÖSSZEKÖT" című pályázat lezárult, a beérkezett művek közül a facebook szavazáson három legjobbnak ítélt munkát díjaztuk. A nyertesek megkapták a pályázatukért járó jutalmat, és a saját kollekciójukat. Gratulálunk a nyerteseknek és még egyszer köszönjük a pályázást minden résztvevőnek!
Ligeti Noémi, a facebook szavazáson legtöbb szavazatot begyűjtő nyertes pályázó a következőképpen nyilatkozott:
|
"A pályázatra benyújtott művem a nyelvi különbözőségekre épül. A tervnél figyelembe vettem a díszítendő tárgy jellegét, funkcióját és azt, hogy a bögrét az ügyfelek használni fogják. Ezért igyekeztem olyan mintázatot kialakítani, amely kapcsolódik a teakultúrához és a szemnek jóleső látványt nyújt, így helyet kaphat a konyhában, étkezőben. A teázás szokását Ázsiából vettük át, a különböző nemzetek saját igényeik szerint alakították. Maga a szertartás összehozza az embereket - beszélgetésekre, egymás megismerésére ad lehetőséget. Ezt jelképezik az egymásba fonódó tea filter zsinegek a bögréken. A zsinegek végén található kis címkéken a tea szó különböző nyelveken jelenik meg, kifejezve a kulturális különbségeket." |
Ligeti Noémi grafikája hamarosan több tízezer Ügyfélnél lehet a háztartás része: a Budapest Bank jövő májusáig tartó, tudatos banki viselkedésre nevelő, hatlépcsős Kölcsönösség programjának során lehet ugyanis összegyűjteni a hat darabból álló egyedi kollekciót!