
Tisztelt Látogatónk!
Lezárult a szavazás a Budapest Bank kkv-ügyfeli körében meghirdetett Partner-díj versenyén.
A bank harmadik alkalommal írta ki pályázatát, hogy elismerje a kiemelkedő üzleti megoldásokat.
Célunk nem csak az, hogy díjazzuk a legjobbakat, hanem kisfilmeken keresztül szeretnénk mások számára is mintául vehető ötleteket megosztani.
2011-ben pályázatunk mottója: "Vállalkozások a helyi fejlődésért" volt. Arra kértük ügyfeleinket, mutassák be, milyen együttműködéseket alakítottak ki más regionális illetve helyi vállalatokkal, amelyek hozzájárultak cégük fejlesztéséhez, és ezen keresztül a helyi gazdaság fejlődésére is pozitív hatással voltak.
Számos remek pályázat érkezett, amelyekből a Budapest Bank vezetőiből és független szakértőkből álló zsűri (Dr. Palócz Éva, a KOPINT-TÁRKI Konjunktúrakutató Intézet vezérigazgatója, Dr. Kürti Sándor, a Kürt Zrt. alapító-elnöke és Brückner Gergely, a Figyelő főmunkatársa) választotta ki a bank minden egyes, ún. vállalati régiójából a legjobbat.
November és december során honlapunkon és vidéki partnertalálkozóinkon lehetett szavazni, hogy ki nyerje a fődíjat, illetve a második és harmadik helyezést.
A szavazás lezárult, az eredményhirdetésre hamarosan sor kerül, a jelöltekről készült kisfilmek továbbra is megtekinthetők itt. Az elismeréseket egy ünnepi díjátadó keretében nyújtjuk át. |
|
|
Akik már biztosan nyertek - a Budapest Bank különdíjasai
A fentieken túl idén először a Budapest Bank különdíjat is kiosztott a társadalmi felelősségvállalásban leginkább élenjáró cégeknek.
A zsűri döntése alapján két vállalat is kiérdemelte ezt az elismerést. A Lavina Autó Kft. egy váci műemlék felújításával és egy képzőművészeti alapítvány létrehozásával, míg a dombóvári Agrár-Béta Mezőgazdasági Kft környezethatékony, megújuló energiát előállító bioetanol üzemével emelkedett ki a pályázók közül.
A díjazott két vállalkozás 500- 500 ezer forint összegű banki szolgáltatást kap, emellett az általa megjelölt kiemelten közhasznú alapítvány további 500 ezer forint adományban részesül.
A róluk készült kisfilmet is megtekinthetik itt.
Gratulálunk a társadalmi felelősség kategóriában nyerteseknek! |
|
Lavina Autó Kft.

|
|
Agrár-Béta Mezőgazdasági Kft.
|
|