Ugrás a tartalomhoz

Tisztelt Ügyfelünk! Természetesen bankunk is tudomást szerzett arról, hogy a Kormány meg kívánja hosszabbítani a moratóriumot. Mindamellett a jelenleg hatályos jogszabály alapján a Magyarország Kormánya által a 2020. évi LVIII. törvényben biztosított fizetési moratórium 2020. március 19-től 2020. december 31-ig tart. 2021-ben az érvényben lévő jogszabálynak megfelelően válnak esedékessé a törlesztések. Bármilyen a jelenlegi szabályozást érintő  jogszabály módosítást a Budapest Bank jogkövető, prudensen működő pénzintézetként alkalmazni fog.

Tisztelt Ügyfelünk! Tájékoztatjuk, hogy tervezett karbantartás miatt 2021.03.28-án 00:00 és 02:00 óra közt az Azonnali Fizetési Rendszerben indított utalások fogadására, valamint ezek indítására nincs lehetőség. Kérjük, utalását időzítse ezen időszakon kívülre, vagy átutalását értéknap megjelölésével indítsa el. Amennyiben egy partnerétől vár utalást, kérjük, jelezze neki, hogy átutalását a karbantartáson kívüli időpontban vagy értéknap megjelölésével indítsa, illetve sikertelenség esetén így ismételje meg.

Tisztelt Ügyfeleink! Weboldalunkon a mai napon (2021.01.21.) 19:00 és 23:59 között karbantartási munkákat végzünk, amely bizonyos funkciók elérésében fennakadást okozhat. Az okozott kellemetlenségért elnézésüket kérjük!

Tisztelt Ügyfelünk! Tájékoztatjuk, hogy tervezett karbantartás miatt 2021.04.11-én 00:30 és 01:00 óra közt az Azonnali Fizetési Rendszerben indított utalások fogadására, valamint ezek indítására nincs lehetőség. Kérjük, utalását időzítse ezen időszakon kívülre, vagy átutalását értéknap megjelölésével indítsa el. Amennyiben egy partnerétől vár utalást, kérjük, jelezze neki, hogy átutalását a karbantartáson kívüli időpontban vagy értéknap megjelölésével indítsa újra, illetve sikertelenség esetén így ismételje meg.

Tisztelt Ügyfelünk! Változik az internetes bankkártyás vásárlások jóváhagyása, további információt a teendőiről itt olvashat. Tájékoztatjuk, hogy egyes ügyfeleink bankunk nevében küldött adathalász levelet kaphattak, erről bővebben itt tájékozódhat.

Karbantartás miatt 2021.01.17-én 0:00 és 1:00 között az Azonnali Fizetési Rendszerben indított és fogadott utalások elutasításra kerülnek a Budapest Bank rendszereiben. 2021.01.17-én 1:00 és 2:30 között kiesés várható az Azonnali Fizetési Rendszert érintő szolgáltatásunkban, ebben az időszakban az indított és fogadott utalások elutasításra kerülhetnek. Tervezett utalásait kérjük, ütemezze a karbantartási időszakon kívülre, vagy időzítse a következő munkanapra.

Tisztelt Ügyfelünk! A fizetési moratóriummal kapcsolatosan nyilvánosságra került új információkért kattintson ide

Tisztelt Ügyfelünk! A 2021. március 12-én 13:44 és 16:44 között hitelkártya számlára indított átutalási megbízások jóváírásában hiba tapasztalható, ennek hatására az utalt összeg nem jelenik meg a hitelkártya számlán. A hiba javításán dolgozunk, addig türelmét és megértését kérjük.

Tisztelt Ügyfelünk! 2021.02.10-től változik az internetes bankkártyás vásárlások jóváhagyása. További információt a teendőiről itt olvashat

Technikai probléma miatt előfordulhat, hogy egyes ügyfeleinknél téves egyenleg miatt az azonnali fizetésként indított átutalási megbízásaik elutasításra kerülnek. Az érintett ügyfelek a tranzakciós SMS-ekben téves egyenleget látnak. A hiba elhárítása 2021.01.28. nap végén várható. Türelmüket köszönjük!

Tisztelt Ügyfelünk! Változott az internetes bankkártyás vásárlások jóváhagyása, további információt a teendőiről itt olvashat. Tájékoztatjuk, hogy csalók más bankok nevében adathalász hívásokat kezdeményeznek, erről bővebben itt tájékozódhat.

Tisztelt Ügyfelünk! Az adathalász kísérletekről bővebben itt tájékozódhat.

Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2020. december 3. 22:00 órától december 4. 03:00-ig elektronikus csatornáink nem lesznek elérhetők. További részletek itt.

Tisztelt Ügyfeleink!
Tervezett rendszerkarbantartási munkálatok miatt 2020. szeptember 15. 22:45 és 23:45 között szünetel az internetes vásárláshoz kapcsolódó jóváhagyó SMS kódok kiküldése. Kérjük, internetes vásárlásait időzítse a karbantartási időszakon kívülre.
Megértését és türelmét köszönjük! Budapest Bank Zrt.

Tisztelt Ügyfeleink! Tervezett rendszerfrissítési munkálatok miatt január 26. (kedd) 22:00 óra és január 27. (szerda) 01:00 óra között a Budapest Internetbank, a Budapest Bank Mobil App és a Budapest Bank BusinessID nem lesz elérhető, valamint a tranzakciós SMS-ek és az internetes vásárlások jóváhagyásához szükséges megerősítő (SMS) kód (3DS) kiküldése szünetel. A tranzakciós SMS-ek utólag kiküldésre kerülnek.

Tisztelt Látogatónk! A fizetési moratóriummal kapcsolatos új információkat részletesebben itt olvashatja.

Tisztelt Ügyfelünk! Karbantartás miatt 2021. március 9-én délelőtt, valamint március 10-én egész nap az internetes vásárlások jóváhagyásához szükséges 3DS megerősítő (SMS) kód kiküldésében, valamint az ehhez kapcsolódó mobiltelefonos azonosításban kiesések lehetnek. Megértését és türelmét köszönjük!

Tisztelt Ügyfelünk! Változott az internetes bankkártyás vásárlások jóváhagyása, további információt a teendőiről itt olvashat.

Tisztelt Látogatónk! A fizetési moratóriummal kapcsolatos új információkat részletesebben itt olvashatja.

Tisztelt Ügyfelünk! Tájékoztatjuk, hogy tervezett karbantartás miatt 2021.02.21-én 00:00 és 01:30 óra közt az Azonnali Fizetési Rendszerben indított utalások fogadására, valamint ezek indítására nincs lehetőség. Kérjük, utalását időzítse ezen időszakon kívülre, vagy átutalását értéknap megjelölésével indítsa el. Amennyiben egy partnerétől vár utalást, kérjük, jelezze neki, hogy átutalását a karbantartáson kívüli időpontban vagy értéknap megjelölésével indítsa újra.

Bankunkon kívül  álló  probléma miatt egyes internetes vásárlási tranzakciók elutasításra kerülhetnek. A hiba elhárításán dolgozunk, addig türelmüket  és megértésüket köszönjük!

Tisztelt Ügyfelünk! A 2021. március 12-én 13:44 és 16:44 között hitelkártya számlára indított átutalási megbízások jóváírásában hiba tapasztalható, ennek hatására az utalt összeg nem jelenik meg a hitelkártya számlán. A hiba javításán dolgozunk, addig türelmét és megértését kérjük.

Tisztelt Ügyfeleink!
Weboldalaink folyamatos fejlesztés alatt állnak. Újabb fejlesztéseink eredményeképpen megújult weboldalunk további funkciókkal segíti fogyatékkal élő ügyfeleink honlapon történő tájékozódását. Jelenlegi új honlapunk már alkalmas a billentyűzettel történő bejárásra, felolvasó szoftverre optimalizált. Hamarosan az akadálymentes szolgáltatási térképünket is elérhetővé tesszük fogyatékkal élő Ügyfeleink részére, melyben magaskontrasztos nézetben jelenítjük majd meg igényeknek megfelelően fiókjainkat. Honlapunkon további akadálymentesítési fejlesztések is folyamatban vannak, melyek későbbi időszakban fognak elérhetővé válni Ügyfeleink számára. Ezek megvalósulásáról további tájékoztató üzenetet fogunk megjeleníteni Ügyfeleink részére.

Megértését és együttműködését köszönjük! Üdvözlettel: Budapest Bank

Tisztelt Ügyfelünk! Változott az internetes bankkártyás vásárlások jóváhagyása, további információt a teendőiről itt olvashat. Tájékoztatjuk, hogy csalók más bankok nevében adathalász hívásokat kezdeményeznek, erről bővebben itt tájékozódhat.

Tisztelt Ügyfeleink! A 2021.február.12 10:59 és február 13. 16.00 között hitelkártya számlára indított átutalási megbízások jóváírásában hiba tapasztalható, ennek hatására az utalt összeg nem jelenik meg a hitelkártya számlán. A hiba javításán dolgozunk, és várhatóan a mai nap végéig elhárítjuk, addig türelmüket és megértésüket kérjük.

Tisztelt Látogatónk! A fizetési moratóriummal kapcsolatos új információkat részletesebben itt olvashatja.

Tisztelt Ügyfelünk! A bankfiókjaink aktuális nyitvatartási idejéről a fiókkeresőben tájékozódhat, kérjük, a bankfiók látogatása előtt ellenőrizze a nyitvatartást.

Tisztelt Ügyfeleink! Weboldalunkon a mai napon (2020.10.20.) 19:00 és 23:59 között karbantartási munkákat végzünk, amely bizonyos funkciók elérésében fennakadást okozhat. Az okozott kellemetlenségért elnézésüket kérjük!

Tisztelt Ügyfelünk! 2021.02.10-től változik az internetes bankkártyás vásárlások jóváhagyása. További információt a teendőiről itt olvashat

Tisztelt Látogatónk! A fizetési moratóriummal kapcsolatos új információkat részletesebben itt olvashatja.

Tisztelt Ügyfeleink! Értesítjük Önöket, hogy tervezett karbantartás miatt a Budapest Internetbank és a Budapest Bank Mobil App, a tranzakciós SMS-ek, valamint az internetes vásárlások jóváhagyásához szükséges megerősítő (SMS) kód (3DS) kiküldése szünetel 2020.11.13. (péntek) 22:00 óra és 2020.11.14. (szombat) 04:00 óra között. Amennyiben bármilyen kérdésük van, kérjük, hívják telefonos ügyfélszolgálatunkat a 1440 telefonszámon! Megértésüket és türelmüket köszönjük! Üdvözlettel: Budapest Bank

Tisztelt Ügyfelünk! Tájékoztatjuk, hogy egyes ügyfeleink bankunk nevében küldött adathalász levelet kaphattak, egyes ügyfeleinket pedig telefonon keresztül keresték adathalász céllal. Erről bővebben itt tájékozódhat.

Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy augusztus 29-én (szombaton) a fiókok egységesen15:00 óráig tartanak nyitva.

Tisztelt Ügyfeleink!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy technikai okokból az online bankkártyás fizetések sikertelenek lehetnek. Amennyiben nem tudnak online fizetni, kérjük, hogy kis idő elteltével ismételjék meg a műveletet. A hiba elhárításán dolgozunk, addig türelmüket és megértésüket kérjük!

Üdvözlettel: Budapest Bank

Tisztelt Ügyfelünk! 2021.02.10-től változik az internetes bankkártyás vásárlások jóváhagyása. További információt a teendőiről itt olvashat

Hálózati leterheltség miatt egyes rendszereink elérésében lassulás jelentkezik, esetenként nem elérhetők. A szolgáltatóval együttműködve folyamatban van a hiba elhárítása.

Tisztelt Ügyfelünk! 2020. október 20-án az Országgyűlés a hiteltörlesztési moratórium meghosszabbításáról döntött, így a meghatározott társadalmi csoportoknak és a pénzügyi nehézséggel küzdő vállalkozásoknak 2021. január 1-től 2021. június 30-ig továbbra sem szükséges hiteleiket törleszteniük. A részletszabályokat egyelőre nem ismerjük, azok megjelenéséig ügyfeleink szíves türelmét kérjük! Az új moratóriummal kapcsolatos információkkal honlapunk folyamatosan frissülni fog!

A mai napon 17.00 óra és 0.00 óra között tervezett karbantartást végzünk weboldalunkon, emiatt előfordulhat, hogy ideiglenesen bizonyos funkciók például: űrlapok, nem lesznek elérhetőek. Megértésüket köszönjük!

Tisztelt Ügyfelünk! Tervezett karbantartás miatt 2021.02.18. 23:00 óra és 2021.02.19. 02:00 óra közt a Budapest Internetbank, a Budapest Bank Mobil App, a Budapest Internetbank belépéshez szükséges megerősítő SMS kód és az internetes vásárlások jóváhagyásához szükséges 3DS megerősítő (SMS) kód kiküldésében időszakos kiesések várhatók. Megértésüket és türelmüket kérjük.

Tisztelt Ügyfeleink! Weboldalunkon a mai napon (2021.04.06.) 19:00 és 23:59 között karbantartási munkákat végzünk, amely bizonyos funkciók elérésében fennakadást okozhat. Az okozott kellemetlenségért elnézésüket kérjük!

Tisztelt Ügyfelünk! Tájékoztatjuk, hogy a PSD2 erős ügyfél-hitelesítésre vonatkozó elvárásánakhatályba lépését követően némely kereskedői weboldalak nem készültek fel az előírásoknak megfelelő  átállásra, ennélfogva nem felelnek meg a rendelet követelményeinek. Ezeken az internetes oldalakon gyakran tapasztalható, hogy a vásárlás végső fázisában a tranzakció megszakad és/vagy elutasításra kerül. További részletekért kérjük, látogasson el a https://www.budapestbank.hu/hirek/PSD2-sikertelen-tranzakciok oldalra!

Internetbank Telebank 1440
+36 1 477-7777
Írjon nekünk! Fiókok és ATM-ek Árfolyamok

Digitálisabb Budapest Bank

A Budapest Banknál azon dolgozunk, hogy a digitálisaBB világ lehetőségeit alkalmazva is egyszerűen és biztonságosan intézhesd pénzügyeidet, akár otthonról is.

Megnézem

Munkatársaink és ügyfeleink védelme egyaránt kiemelten fontos bankunknak.

Annak érdekében, hogy minél több pénzügyi teendőt lehessen otthonról intézni, összegyűjtöttük, hogy milyen online, digitális szolgáltatások érhetők el nálunk.

Tovább az oldalra
digitalisszolgaltatasok-kisvallalkozasok_termekkartya

Digitális szolgáltatásaink

bb-icon-online-szamlanyitas.svg

Online számlanyitás

Online számlanyitás esti sorozat után? Válasszon számlacsomagot online egyszerűen, gyorsan, kényelmesen!

Részletek
bb-icon-online-hiteligenyles.png

Online személyi kölcsön

Személyi kölcsön igénylés online, papírmunka és személyes ügyintézés nélkül.

Részletek
bb-icon-aruhitel.svg

Áruhitel

Áruhitel igénylés online, papírmunka és személyes ügyintézés nélkül.

Részletek
bb-icon-mobilapp.svg

Budapest Bank Mobil App

Fizesse és intézze pénzügyiet applikáción keresztül!

Részletek
bb-icon-internetbank.svg

Budapest Internetbank

A Budapest Internetbank segítségével az összes olyan banki művelet elvégezhető, ami a mindennapi pénzügyek intézéséhez szükséges.

Részletek
bb-icon-mobilfizetes.svg

Budapest Bank Mobilfizetés

Fizessen mobiljával applikáción keresztül!

Részletek
bb-icon-business-terminal

Üzleti Terminál

Egy felületen, átlátható módon kezelheti vállalkozásai bankszámláit, megbízásait, valamint rulírozó hitellehívásait is. Akár vállalatirányítási (ERP) rendszerekkel integrálva rögzíthet korlátlan darabszámú megbízást összeghatár nélkül, a maximális biztonság mellett.

Részletek
bb-icon-business-id.svg

BusinessID

A BusinessID mobilalkalmazás egyedülálló rugalmasságot biztosít a cégvezetők számára. Lehetővé teszi, hogy irodától független környezetből, mobileszközről irányítsa vállalata pénzügyeit és hagyja jóvá vállalkozása bármely pénzügyi megbízását.

Részletek

További Szolgáltatásaink

bb-icon-openbanking.svg

Open Banking

Nyílt Bankolás az EU által támogatott új irányzat, amely a bankok és fintech cégek közötti szabályozott és egyszerű együttműködés lehetőségét teremti meg.

Részletek
bb-icon-pos-terminal

POS terminál

Bankkártyák elfogadása a Budapest Banknál.
Borgun elfogadói POS/VPOS terminál.

Részletek
bb-icon-mobilbank.svg

Budapest Mobilbank

Budapest Mobilbank SMS szolgáltatásunk minden ügyfelünk számára elérhető. Naprakészen követheti nyomon pénzügyeit.

Részletek
bb-icon-mobil_azonositas@2x.png

Mobilos azonosítás

Tranzakció jóváhagyás okostelefonjára érkező értesítések segítségével és Internetbank belépési lehetőség QR kódos megoldással.

Részletek
bb-icon-mobilapp.svg

Azonnali fizetés

A legfeljebb 10 millió forintos eseti utalások már néhány másodperc alatt megérkeznek a kedvezményezett számlájára új megoldásunk segítségével.

Megnézem
bb-icon-ingyenes-wifi

Ingyenes WIFI

Ügyfeleink várakozás közben díjmentes wifi hozzáférést élvezhetnek fiókjainkban.

bb-icon-tamogatas-tablettel

Fióki tabletek

Banki ügyintézésre a kihelyezett tableteket nyitvatartási időn belül bármikor használhatják a fiókba látogató ügyfelek.

bb-icon-hangelemzes.svg

Hangelemzés

A telebankos kollégák munkáját mesterséges intelligencia segítségével és egy hangelemző szoftver használatával folyamatosan elemezzük, hogy még hatékonyabb ügyfél panaszkezelési megoldásokat fejlesszünk ki.

bb-icon-papirmentes-bankolas.svg

Papírmentes bankolás

A digitális átalakulásunk egyik fontos mérföldköve, hogy új szolgáltatásainkat már teljesen papírmentesen alakítsuk ki, meglévő számlanyitási és ügyintézési folyamataink során pedig digitális megoldásokkal csökkentsük papírfelhasználásunkat.

bb-icon-live-chat

Élő chat

Valósidejű kommunikációt lehetővé téve kevesebb idő alatt intézhetjük kölcsönünket, tehetjük fel felmerülő kérdéseinket, melyekre azonnali választ kapunk.

Kipróbálom
bb-icon-bb-tech-meetup

BB Tech Meetup

Ezen a rendezvényen a jelenlegi IT-s világ forradalmairól hallgathatunk előadásokat, mint például az azonnali fizetés, big data, blockchain.

Megnézem