052012/07

Kemény Dénes interjú

Címkék: friss

HOSSZÚ TÁVON GONDOLKODOM
A sportban és a pénzügyekben


Május elején hirdette ki a válogatott keretet, és körülbelül két héttel később megkezdték a felkészülést az olimpiára. Mi a legfontosabb feladat ebben a két-két és fél hónapban?
Kemény Dénes: Ilyenkor az embernek mindig elég sok vasat kell a tűzbe tartania, először is a különböző edzettségi szintű játékosokat egy szintre hozva alaposan fel kell készíteni őket egy olyan teherre, amit egy kéthetes olimpia nyolc mérkőzése jelent. A fizikai része mellett, a csapatjáték összehangolásában, először az egyéni munka során kell meghatározni mindenkinél, hogyan lehet majd a csapat hasznára, ami egy komplex dolog, és a felkészülés közben is sokat alakul.

Hogyan zajlik a csapatépítés?
K.D.: Ennél a kérdésnél nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy az olimpián a 19-es keretből csak 13 játékos fog játszani. Amikor elkezdem a felkészítést, még én magam sem tudom, hogy ki lesz ez a 13 játékos, ezáltal mindenkit úgy kell felkészíteni, mintha az olimpián biztosan szerepelne. Nehézséget jelent egyrészről, hogy a játékosok nagyon le vannak terhelve, így nem tudják feltétlenül a legjobb teljesítményt nyújtani, másrészről az is, hogy ebben a fázisban némiképp mindenki bizalmatlan, mert senki nem tudja, hogy benne lesz-e a csapatban. Felszabadultan csapatot építeni abban a 2-3 hétben lehet, amikor már kijelöltem a játékosokat.

Több visszatérő is van, például Varga Tamás és Kásás Tamás, de említhetnénk Szívós Mártont is, aki korábban már kétszer volt kerettag, de egyik alkalommal sem jutott ki az olimpiára. Már a kerettagok kiválasztása sem lehet könnyű feladat…
K.D.: Azért nem volt nehéz feladat, mert az összes játékos nagyon vágyott rá, hogy bekerülhessen. Azt gondolom, hogy a csapaton belüli morált, a fiatalabb játékosok hozzáállását maximálisan javítja, ha azt látják, hogy idősebb társaik, akiknél már tele van a vitrin olimpiai aranyakkal, így küzdenek, hajtanak azért, hogy újra kijuthassanak és győzhessenek.

A férfi vízilabda-válogatott az elmúlt három olimpiáról aranyéremmel tért haza. Milyennek látja az idei londoni olimpián a férfi pólócsapat esélyeit?
K.D.: Szerintem az előző két világversenyen már érzékelni lehetett, hogy a magyar válogatott újra a legjobb ellenfelek szintjén van, ami utoljára Pekingben volt így. Tavaly nyáron Sanghajra utolértük magunkat, amit az Európa-bajnokságon aláhúzott a csapat, ahol a világbajnokot kétszer is, több góllal megvertük, és egyetlen egy veresége volt a csapatnak, az is hosszabbításban. Úgy gondolom, hogy a csapatot nem a meglepetés, hanem az esélyes csapatok közt tartják számon. Lehet, hogy jelenleg nem minket említenek a lehető legesélyesebbnek, de amióta én 16 éve szövetségi kapitány vagyok, magyar játékos még nem ment úgy be a vízbe, hogy elégedett lenne egy kétgólos vereséggel.

A B csoportba került férfi pólóválogatottnak olyan ellenfelei lesznek, mint az Egyesült Államok, a házigazda Nagy-Britannia, Románia, Montenegró és persze az idei Európa-bajnok Szerbia. Befolyásolja valamennyire a felkészülést, hogy tudja, első körben mely csapatokkal kerülnek össze?
K.D.: Annyiban befolyásolja, hogy mivel már az első két mérkőzésen (július 29-én és augusztus 1-jén) erős csapatokkal játszunk, a csoport végső sorrendje szempontjából ezek nagyon fontos meccsek, ezért ezeken itt már úgy kell kezdenünk, mintha az olimpia utolsó fázisában lennénk.

Benedek Tibor másodedzőként vesz rész a csapat felkészítésben. Mekkora segítséget jelent a személye Önnek?
K.D.: Benedek Tibort 2010 tavaszán hívtam meg három szezonra, hogy edzőként segítse a munkámat, mert az én szerződésem is még három szezonra szólt. Mivel a válogatottban mindig nagy figyelmet igénylő az edzésmunka, így segédedzők nélkül nem nagyon lehetne dolgozni. Elsősorban az edzésen van nagy szerepük, de a mérkőzések elemzésében is részt vesznek, illetve a mérkőzések alatt egyegy játékossal külön is tudnak foglalkozni, amire nekem szövetségi kapitányként nincs időm, szóval nagyon sokrétű szerepük van az edző kollegáknak.

Van segítője pénzügyekben is? Számíthat- e ezen a téren valakinek a tanácsára?
K.D.: Ami a pénzügyeimet illeti, kialakult egy saját filozófiám, ami főként a neveltetésemből ered, illetve abból, ahogy az ember a családi példákból indul ki, a vasárnapi ebédnél elhangzott félmondatokat megszívleli, és ezeket a tapasztalatokat átlátja. Alapvetően az a tapasztalatom, hogy a pénz legjobb helyen olyan mobilizálható értékekben van, amelyek örökök. Amikor érettségiztem, a családom választási helyzetbe került, és egy hetedik emeleti lakótelepi lakásból lett egy budai villánk, amit annak köszönhettünk, hogy volt édesapám életében egy olyan pillanat, amikor egy autó áráért nem egy Moszkvicsot vett 28 éves mérnökként, hanem egy Szépvölgyi úti építési telket. Ebben a történetben nem is az a lényeg, hogy az ingatlan most mennyit ér, hanem hogy ő akkor úgy döntött, nem egy autót vesz, mint a vele egykorú fiatalok, hanem egy telket, és ez a család szempontjából egy nagyon fontos döntés volt. Én is hasonlóan gondolkozom. Amikor úgy láttam, hogy nagyobb a kínálat, mint a kereslet, és elfogadható árakon lehetett vásárolni, ingatlant, földet, erdőt, szántót vettem, amiket kiadok használatra, közben pedig folyamatosan nő az értékük. Úgy hogy én ezekben a dolgokban bízok leginkább, talán azért is, mert ezt a példát láttam magam előtt.

A vízilabdánál fontos a kitartás, a hosszú távra történő tervezés. Mennyire jellemzi ez Önt a pénzügyeiben: van-e olyan bank, amely mellett hosszú ideje kitart, és ha igen, miért?
K.D.: Tíz évig éltem Olaszországban, ahol abban az időben már egészen más bankkultúra volt. Amikor beléptünk a bankba, nevén szólították a kisfiamat. Nyilvánvaló, hogy az ember egy ilyen bankot akkor sem hagy ott, ha valahol néhány százalékkal kisebb a kezelési költség. Amikor hazakerültem, visszacsöppentem a magyar valóságba, ami viszont szépen lassan elkezdett javulni. Én úgy gondolom, hogy azok a bankok, amelyek személyesen ügyelnek a kuncsaftjaikra, azok jó eséllyel meg tudják tartani az ügyfeleiket. A munkám mellett nem nagyon van időm arra, hogy a különféle egymással szembeállítható költségeket, ajánlatokat, csomagokat vizsgálgassam hónapról-hónapra a különböző bankoknál. Így engem, mint ügyfelet könnyen meg lehet tartani, ha ráéreznek arra, hogy mik a számomra lényeges dolgok. Most például nagyon megkönnyíti a dolgomat, hogy minden további nélkül telefonon tudom intézni az ügyeimet úgy, hogy havonta, kéthavonta egyszer bemegyek, és minden, egyébként aláírással igazolandó papírt egyszerre összeszednek nekem. Ez 16 évvel ezelőtt a svájci bankszámlámnál ugyanúgy működött. Én – ebből a fajta bankkultúrából kinőve – azt szeretem, ha nem kell egy üvegablak túloldalán állnom.