Budapest Bank

Internetbank Befektetés

Budapest Bank csoport

A Budapest Bank 1987-ben, a kétszintű bankrendszer kialakulásakor jött létre, az első három hazai kereskedelmi bank egyikeként. A pénzintézet több mint 25 éve működik Budapest Bank néven. A nyolc magyarországi nagybank egyikeként, mintegy 100 bankfiókból álló országos hálózattal teljes körű pénzügyi szolgáltatásokat nyújt a lakosság és a vállalatok – ezen belül főként a kis- és középvállalkozások – számára.

A Budapest Bank csoport főbb tagjai a bank 100 százalékos tulajdonú leányvállalatai: a Budapest Alapkezelő Zrt., és a Budapest Lízing Zrt. 2014 végén a bankcsoport összesen mintegy 2800 főt foglalkoztatott a leányvállalatokkal együtt.

2006-ban a Budapest Bank a hazai bankpiacon elsőként vidéken, Békéscsabán nyitotta meg operációs központját. Ezzel a beruházással a Budapest Bank több mint 700 munkahelyet teremtett Magyarország egyik legnagyobb munkanélküliségével küzdő régiójában. Itt zajlik a bank háttérműveleteinek nagy része: például a hitelekkel kapcsolatos adminisztráció, a számlanyitás, a panaszkezelés, a telefonos értékesítés, és a bank telefonos ügyfélszolgálata is a központban működik.

A Budapest Bank az egyik legjobban teljesítő, és leginkább felelősen működtetett univerzális nagybank erős tőkepozícióval és kockázatkezeléssel, piacvezető folyamatokkal, valamint lakossági és vállalati portfolióval. A kihívásokkal teli környezetben elért eredményeinknek, stabil működésünknek és a kulcsterületeken elért növekedésünknek köszönhetően 2014-ben sorban másodszor nyertük el a MasterCard – Az Év Bankja díját, amely a legjelentősebb elismerés a hazai bankpiacon.

Tulajdonos

A bankcsoport 2015. június 29-én állami tulajdonba került: az MFB (Magyar Fejlesztési Bank) Csoporthoz tartozó Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. megvásárolta a GE Capital-től a Budapest Bank Zrt. 100 százalékos üzletrészét. A korábbi tulajdonos GE 1995-ben szerzett részesedést a Budapest Bankban, és tulajdonrésze fokozatos növelésével később a bankcsoport 100 százalékos tulajdonosává vált.

A Budapest Bank és leányvállalatai

A Budapest Banknál elérhető szolgáltatások egy részét a bank a tulajdonában lévő leányvállalatokon keresztül nyújtja. Ezek a vállalkozások a bankcsoport részét képezik és speciális tevékenységüket független gazdálkodó egységként végzik.

Budapest Alapkezelő

A Budapest Alapkezelő 1992-ben jött létre. Főként befektetési alapok szervezésével, menedzselésével, nyugdíj- és egészségpénztári vagyonkezeléssel foglalkozik. Alapjai között egyaránt megtalálhatók a hagyományos pénzpiaci, kötvény-, részvényalapok csakúgy, mint az utóbbi időben egyre népszerűbb garantált alapok.

Budapest Lízing Zrt.

Az 1992-ben alakult Budapest Lízing Zrt. mára az ország egyik vezető eszközlízing cége. Fő tevékenysége állóeszközök, elsősorban termelési eszközök lízingje.

A bankcsoport vezetői

Zolnai György

Tóth Viktor , a Budapest Bank megbízott vezérigazgatója

Tóth Viktor 2017 áprilisától irányítja a Budapest Bankot. A vezető több mint 25 éves tapasztalattal rendelkezik a bankszektorban, 1998 óta dolgozik a Budapest Bankban, ahol karrierje során mind a vállalati, mind a lakossági üzletágban számos vezetői pozícióban tevékenykedett sikeresen. 2008-tól 2010-ig a bank vállalati üzletágának értékesítési vezetőjeként jelentős szerepe volt a gazdasági kihívásokhoz való sikeres alkalmazkodásban, a vállalati ügyfelek elégedettségének megőrzésében. 2010. május 17-től a Budapest Bank vállalati üzletága, a Budapest Bank Business vezetője volt, vezetése alatt a bank kkv hitelkihelyezése – a csökkenő piaci trendek ellenére – folyamatosan növekedett. Anyanyelvén kívül folyékonyan beszél angolul.

Fatér Gyula

Fatér Gyula, a Budapest Bank lakossági üzletágának vezetője

Fatér Gyula 2014 júniusa óta a Budapest Bank lakossági üzletágvezetője. Pályafutását a Csepel Műveknél kezdte 1991-ben, ahol határidős árutőzsdei ügyletekkel foglalkozott. Ezt követően a Budapesti Értéktőzsdén dolgozott elemzőként 1992-ig, majd 1992 és 2000 között az Europool Befektetési Alapkezelő vezérigazgatója volt. 1996 és 2004 között a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (BAMOSZ) elnöki tisztét is betöltötte.
A Budapest Bank csoporthoz 2000-ben csatlakozott a Budapest Alapkezelő vezérigazgatójaként. 2006 és 2009 között megtakarítási és vagyonkezelési vezetőként 8 országra kiterjedő regionális feladatkört is ellátott. 2009-től az Alapkezelő irányítása mellett a Budapest Bank teljes lakossági termékmenedzsmentjének vezetője volt. Fatér Gyula a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen diplomázott közgazdászként, angolul és németül beszél.

Toldi Balázs Gergely

Toldi Balázs Gergely, a Budapest Bank vállalati üzletágának megbízott vezetője, a Budapest Lízing Zrt. és a Budapest Flotta vezérigazgatója

Toldi Balázs Gergely 2011-től irányítja a Budapest Lízing Zrt-t és a Budapest Flotta Zrt-t, a Budapest Bank vállalati üzletágának vezetésével 2017. április 1-től bízták meg. Az új pozíciót Toldi Balázs a korábbi beosztása és feladatai megtartása mellett tölti be. A szakember 2000 és 2009 között több lízing cégnél tanácsadói, vezetői pozíciókat töltött be, több éven át az ING Jármű- és Eszközlízing Zrt. (korábban Citigroup Leasing Zrt.) vezérigazgatójaként dolgozott. A Budapest Bankhoz való csatlakozását megelőzően a LeasePlan Hungária Zrt. kereskedelmi részlegét irányította. Magyar anyanyelvén kívül angolul és olaszul beszél.

Konkoly Miklós

Konkoly Miklós, a Budapest Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója

Konkoly Miklós 2014 augusztusától a Budapest Alapkezelő vezérigazgatója. Bankszektorbeli karrierjét 1998-ban kezdte a Citibanknál, ahol először lakossági tanácsadóként, majd személyi bankárként dolgozott, később pedig fiókvezetői pozíciót töltött be. A Budapest Bank-csoporthoz 2007-ben csatlakozott a Budapest Bank privátbanki üzletágának (Money+) vezetőjeként. 2012 és 2014 között értékesítési vezetőként támogatta a Budapest Alapkezelő termékeinek csehországi értékesítését. Anyanyelvén kívül folyékonyan beszél angolul.

Budapest Bank Zrt. igazgatósági és felügyelő bizottsági tagok 2017. június 1-i állapot szerint

Igazgatósági tagok:
Dr. Lélfai Koppány igazgatóság elnöke 2020.04.01.-ig
Fatér Gyula igazgatósági tag 2019.04.24.-ig
Tóth Viktor igazgatósági tag 2018.04.21.-ig
Keresztyénné Deák Katalin igazgatósági tag 2019.02.24.-ig


Felügyelő bizottsági tagok:
Bernáth Tamás elnök 2020.01.24.-ig
Rada Sándor tag 2017.04.25.-ig (hosszabbítás alatt)
Cserpák Zsolt tag 2019.04.24.-ig
Dr. Herencsár Lajos tag 2018.11.17.-ig
Dr. Tóth László Tibor tag 2018.11.17.-ig

HITVALLÁSUNK

"Meggyőződésem, hogy a Budapest Bank csoport - és minden igazán nagy és sikeres vállalat - eredményes működése jórészt az etikus működésnek, és az ezt elismerő piaci hírnévnek köszönhető. A Budapest Bank vállalati filozófiája a felelősségvállalás, az egyenesség, átláthatóság, ügyfélközpontúság és értékteremtés jegyében született. A kifogástalan partnerkapcsolatok és ügyfélkiszolgálás az üzleti etika szabályainak maradéktalan betartását, a jogszabályi előírásoknak való megfelelést, illetve az ügyfélközpontú gondolkodást egyaránt jelenti számunkra" - Zolnai György vezérigazgató.

ÉRTÉKEINK

A Budapest Bank üzleti tevékenységének alapja az Etikai Kódex, amely működésünk minden területét szabályozza, legyen szó a bank irányításáról, a hitelezésről vagy az ügyfelekkel való kapcsolattartásról. Az etikai kódexben foglaltak betartását a bank minden munkavállalójától elvárja, ezen kívül az előírások egy része a beszállítói, alvállalkozói szerződésekben is szerepet kap. Ez az értékrend előírja az üzleti tevékenységünkre vonatkozó jogszabályok betartását, az őszinte, tisztességes, megbízható és etikus magatartást. Meggyőződésünk, hogy csak egyetlen olyan siker van, amellyel megőrizhetjük tekintélyünket, megszolgálhatjuk ügyfeleink bizalmát – ez pedig az etikus magatartással elért siker. Ennek érdekében munkatársaink mindent megtesznek azért, hogy megfeleljenek a legszigorúbb elvárásoknak az etikus üzleti magatartás területén.

A Budapest Bank csoport vezetői és munkatársai napi munkájuk során folyamatosan szem előtt tartják az alábbi értékeket:

  • Egyenesség: Akár ügyfeleinkről, vagy feladatainkról, akár céljainkról van szó, mindig az egyenes utat és megoldást választjuk. Szolgáltatásaink nyújtása során érthető, őszinte és lényegre törő kommunikációra törekszünk.
  • Egyszerűsítés: Az ügyfeleinknek nyújtott szolgáltatások kapcsán a világos és egyszerű módszereket részesítjük előnyben. Törekszünk a gyors és könnyen igénybe vehető szolgáltatások kialakítására, kerüljük a felesleges adminisztrációval járó bürokratikus ügyintézést.
  • Átláthatóság: Ajánlatainkat és javaslatainkat átláthatóvá, ellenőrizhetővé tesszük.
  • Ügyfélközpontúság: Szolgáltatásaink kialakítása és az ügyfélkiszolgálás során kiemelt figyelmet fordítunk ügyfeleink pénzügyi igényeire és velünk szemben megfogalmazott elvárásaira.
  • Értéknyújtás: Ügyfélkiszolgálásunk során a hosszú távú, valódi értéket nyújtó pénzügyi megoldásokat részesítjük előnyben. Nyitottak vagyunk az innovatív elképzelésekre, ugyanakkor biztonságot adó tudatossággal és felelősségteljesen működünk ügyfeleink, a közösség, munkatársaink és a társadalom érdekében.

További részleteket lásd: Etikai Kódex