Budapest Bank

Internetbank / (befektetés)

Megbízható Munkaadó díjat kapott a Budapest Bank

2018 . május 30, 18:26 , Budapest, 2018. május 30. – Ezúttal a Német - Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) ismerte el a pénzintézet példaértékű munkáltatói gyakorlatát. A Budapest Bank számos rangos elismerést kapott már munkáltatói gyakorlatáért, így például idén elnyerte a Pénzügyi szektor legvonzóbb munkaadója díjat (Randstad Award 2018), az elmúlt három egymást követő évben a Legjobb Gyakornoki Munkahely díjat (Zynternship és Colibri Awards), az Év Felelős Foglalkoztatója minősítést (2017), és Az Év Családbarát Vállalata címet (2017) is magáénak tudhatja.

A DUIHK szakmai zsűrije hét fő területen, közel hatvan szempont alapján értékelte a pályázatokat. Vizsgálták a javadalmazást, a szociális-jóléti juttatások rendszerét, az egészségvédelmi kezdeményezéseket és a munkakörülményeket, a képzési és továbbképzési gyakorlatot, a fejlődési és karrier lehetőségeket is. Mindezen szempontokat figyelembe véve döntött úgy a zsűri, hogy díjazza a mintegy 2900 főt foglalkoztató Budapest Bank felelős munkaadói gyakorlatát.

„Az elmúlt időszak díjai és ez a mostani elismerés is visszaigazolja, hogy munkáltatóként jó úton haladunk, sikeresen alkalmazkodunk a változó munkavállalói igényekhez. Fontos törekvésünk, hogy minden generáció számára vonzó munkahely legyünk. Sikereinkben kulcsszerepet játszanak a hosszú távon is motivált, felkészült munkatársaink. Kollégáink számára lehetőséget biztosítunk arra, hogy saját, előremutató kezdeményezéseikkel aktívan formálhassák munkahelyi környezetüket. Vállalati kultúránkat a támogató, családbarát munkahelyi környezet jellemzi, hozzájárulunk a munka-magánélet egyensúlyának megtartásához. Rugalmas és atipikus foglalkoztatási formákat biztosítunk kollégáinknak, és segítjük a nők karrierépítését. Nagy hangsúlyt fektetünk az új generációra, az utánpótlásképzésre és nevelésre. Ezen törekvésünk sikerességét jól mutatja, hogy az elmúlt három egymást követő évben is elnyertük a Legjobb Gyakornoki Munkahely elismerést, és évről évre egyre több új munkatársunk kerül ki a korábbi gyakornokaink közül” – mondta el Sándor Csaba, a Budapest Bank HR vezetője.

A szerkesztők figyelmébe:

Budapest Bank
A Budapest Bank az egyik legelső hazai kereskedelmi bankként 1987-ben jött létre. A bank teljes körű pénzügyi szolgáltatásokat kínál mind a lakosság, mind a vállalkozások számára. Országos hálózata csaknem 100 bankfiókot foglal magában, a nyolc hazai nagybank egyike. A Budapest Bank Zrt. főbb leányvállalatai a Budapest Alapkezelő Zrt. és a Budapest Lízing Zrt. További információk elérhetők a www.budapestbank.hu oldalon, a sajtóközlemények pedig a www.budapestbank.hu/sajtoszoba linken.

Kapcsolódó dokumentumok:

Teljes sajtóközlemény