Budapest Bank

Internetbank / (befektetés)

Tartanak a cégeladástól a kkv-vezetők, pedig nyerhetnek is vele

2019 . március 04, 10:02 , – A vállalkozás eladása eddig a magyar kkv-k csupán 5%-ánál merült fel - derült ki a Budapest Bank 500 cégvezető megkérdezésével végzett kutatásából. Pedig a cégértékesítés akár a kkv-szektorban egyre inkább jellemző utódlási nehézségek esetén is jó alternatíva lehet. A tulajdonosok több mint egyharmada azonban tart attól, hogy a potenciális vevő az elvárásaikhoz képest kevesebbet fizetne. A cégérték tudatos maximalizálásával ez elkerülhető, ráadásul az értékesítés alapos előkészítése azért is létfontosságú, mert a kkv-k esetében gyakran egy egész élet munkájáról van szó.

 

Számos oka lehet annak, ha egy alapító vagy tulajdonos úgy dönt, kiszáll a cégéből. Lehetséges például, hogy szeretne egyéb terveire koncentrálni, vagy ezzel új növekedési pályára állítaná a vállalkozást. Szintén előfordulhat, hogy megfelelő utód hiányában választja ezt a megoldást. Magyarországon a kis- és középvállalkozások jelentős részét 20-25 éve alapították, így a közeljövőben számos kkv ér abba a szakaszba, hogy az alapító valamilyen módon – akár a cég eladásával – kiszálljon. Ezen az úton végigmenni összetett folyamat, ami számos üzleti és érzelmi kihívás elé állítja a cégtulajdonosakat. A Budapest Bank kutatása ezért azt vizsgálta, hogy ők hogyan állnak a kérdéshez: eladnák-e cégüket, ha igen, akkor kinek, és tisztában vannak-e azzal, mennyit ér a piacon a vállalkozásuk.

Mi kell ahhoz, hogy egy kkv-tulajdonos megváljon a cégétől? Jelenleg csupán 5% azoknak a hazai kkv-knak az aránya, amelyeknél felmerül a cég értékesítése. Ők kedvezőtlennek ítélik az üzleti kilátásokat (32%), illetve a tőkebevonás szükségessége (16%), vagy a megfelelő utód hiánya (16%) miatt válnának meg vállalkozásuktól. A többség (több mint 70%) azonban egyáltalán nem nyitott arra, hogy a cég esetleges értékesítéséről akár feltételes módban gondolkodjon. Akik nem zárkóznak el ettől, legszívesebben versenytársnak vagy szakmai befektetőnek (21%) adnák el a céget, pénzügyi befektetőnek csupán 4%, a tőzsdére lépést pedig csak 3% tartja elképzelhetőnek.

A többség saját számításokra alapozza a cégértéket Alacsony azoknak az aránya, akik megbízható adatokkal rendelkeznek cégük valós piaci értékéről. A tulajdonosok közel fele rendelkezik saját számításokkal, független szakértő becslést azonban elenyésző hányaduk (4%) végeztetett. Mivel még nem mérettették meg magukat a piacon, könnyen előfordulhat, hogy a saját számítások nem fedik a valóságot. Ezzel a többség valószínűleg tisztában van, mert a cégértékesítés egyik fő gátjának a megkérdezettek több mint egyharmada (40%) azt látja, hogy a potenciális vevő esetleg az elvárásaihoz képest kevesebbet fizetne a vállalkozásért.

Tulajdonosként nehéz reálisan felmérni a vállalkozás piaci értékét, és kizárni az érzelmi szempontokat. Egy külső szemlélő – ahogy például a bank a hitelképesség vizsgálata esetében –teljesen másként ítéli meg a céget. Nemcsak a vagyonmérleg és a pénzügyi mutatók számítanak, hanem többek között a jövedelemtermelő képesség, a hatékonyság, a partnerkapcsolatok és a menedzsment szakmai minősége és hozzáállása is fontos– mondta Váczi Dávid, a Budapest Bank vállalati értékesítés támogatási vezetője.

Az örökös időhiány mindig visszaköszön A cég valós piaci értékének felmérésén túl az időhiányt említették a legnagyobb arányban (43%) mint a cégértékesítést nehezítő tényezőt. Ez azt jelenti, hogy az időfaktor nagyjából ugyanakkora kihívást jelent, mint a potenciális vevő megtalálása. Erre kutatásunk korábbi eredményei is felhívták a figyelmet, amelyek alapján elsősorban a vezetők túlterheltsége és a menedzsment hiánya áll az időhiány hátterében.

A bank utódlásról szóló kutatásából az is kiderült, hogy a hazai kkv-tulajdonosok hajlamosak alábecsülni a vezetés átadáshoz szükséges időt. Ugyanez a tendencia megfigyelhető a cég értékesítésével kapcsolatban is: míg a cégvezetők becslése alapján átlagosan 8 hónap az átfutási idő, a piaci tapasztalatok szerint reálisan 1-3 évet vesz igénybe a folyamat.

Hogyan növelhető a cégérték? Több kérdésben látható bizonytalanság, amin segíthet a külső szakértői segítség. A megkérdezettek több mint fele (55%) jogi tanácsadást igényelne, 14% pedig szervezetfejlesztőt vonna be a folyamat előkészítéséhez. Miközben a cég értékének felméréséhez fontos a külső, objektív nézőpont, kifejezetten tranzakciós tanácsadói segítséget alig (5%) vennének igénybe azok a cégvezetők, akik fontolgatják az értékesítést. A tulajdonosok eközben reálisan látják, hogy mely tényezők növelhetik a cégük értékét. Egyharmaduk ilyennek gondolja a transzparenciát, de a hatékony munkaszervezést és az innovációt is hasonló arányban említették. Érdemes ezek mentén külső szemmel megvizsgálni a céget és időben megkezdeni a felkészülés, akár szakértők bevonásával.

Az átlátható működés és a hatékonyság jelentősen befolyásolják a cégértékesítés időigényét, a potenciális vevők körét és a vételárat is. A maximális áron történő eladás pedig ugyanolyan professzionális megközelítést igényel, mint a cég építését szolgáló stratégiai döntések meghozatala. Mivel a hazai kkv-k esetében gyakran egy élet munkájának értékéről és egy egész család elsődleges jövedelemforrásáról van szó, fontos megfelelő figyelmet, erőforrást és időt fordítani a folyamat előkészítésére − tette hozzá Váczi Dávid.

Infografika

Budapest Bank Sajtóosztály
CS. TÓTH Marianna, kommunikációs vezető
Mobil: 06 30 9 226 226
Email: marianna.cs.toth@budapestbank.hu

HÁHNER Petra, PR menedzser
Tel.: (1) 450-7316
Mobil: 06 20 7 460 620
Email: petra.hahner@budapestbank.hu

A szerkesztők figyelmébe:
Budapest Bank
A Budapest Bank az első hazai kereskedelmi bankok között jött létre 1987-ben, a nyolc hazai nagybank egyike. A bank teljes körű pénzügyi szolgáltatásokat kínál mind a lakosság, mind a vállalatok számára. Országos hálózata csaknem 100 bankfiókot foglal magában. A Budapest Bank Zrt. főbb leányvállalatai a Budapest Alapkezelő Zrt. és a Budapest Lízing Zrt. Tulajdonosa 2015. június 29. óta a Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt.-én keresztül a magyar állam. További információk elérhetők a https://www.budapestbank.hu/info weboldalon.