Ugrás a tartalomhoz

Tisztelt Ügyfelünk! Természetesen bankunk is tudomást szerzett arról, hogy a Kormány meg kívánja hosszabbítani a moratóriumot. Mindamellett a jelenleg hatályos jogszabály alapján a Magyarország Kormánya által a 2020. évi LVIII. törvényben biztosított fizetési moratórium 2020. március 19-től 2020. december 31-ig tart. 2021-ben az érvényben lévő jogszabálynak megfelelően válnak esedékessé a törlesztések. Bármilyen a jelenlegi szabályozást érintő  jogszabály módosítást a Budapest Bank jogkövető, prudensen működő pénzintézetként alkalmazni fog.

Karbantartás miatt 2021.01.17-én 0:00 és 1:00 között az Azonnali Fizetési Rendszerben indított és fogadott utalások elutasításra kerülnek a Budapest Bank rendszereiben. 2021.01.17-én 1:00 és 2:30 között kiesés várható az Azonnali Fizetési Rendszert érintő szolgáltatásunkban, ebben az időszakban az indított és fogadott utalások elutasításra kerülhetnek. Tervezett utalásait kérjük, ütemezze a karbantartási időszakon kívülre, vagy időzítse a következő munkanapra.

Tisztelt Ügyfelünk! A fizetési moratóriummal kapcsolatosan nyilvánosságra került új információkért kattintson ide

Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2020. december 3. 22:00 órától december 4. 03:00-ig elektronikus csatornáink nem lesznek elérhetők. További részletek itt.

Tisztelt Ügyfeleink!
Tervezett rendszerkarbantartási munkálatok miatt 2020. szeptember 15. 22:45 és 23:45 között szünetel az internetes vásárláshoz kapcsolódó jóváhagyó SMS kódok kiküldése. Kérjük, internetes vásárlásait időzítse a karbantartási időszakon kívülre.
Megértését és türelmét köszönjük! Budapest Bank Zrt.

Tisztelt Látogatónk! A fizetési moratóriummal kapcsolatos új információkat részletesebben itt olvashatja.

Tisztelt Látogatónk! A fizetési moratóriummal kapcsolatos új információkat részletesebben itt olvashatja.

Tisztelt Ügyfeleink!
Weboldalaink folyamatos fejlesztés alatt állnak. Újabb fejlesztéseink eredményeképpen megújult weboldalunk további funkciókkal segíti fogyatékkal élő ügyfeleink honlapon történő tájékozódását. Jelenlegi új honlapunk már alkalmas a billentyűzettel történő bejárásra, felolvasó szoftverre optimalizált. Hamarosan az akadálymentes szolgáltatási térképünket is elérhetővé tesszük fogyatékkal élő Ügyfeleink részére, melyben magaskontrasztos nézetben jelenítjük majd meg igényeknek megfelelően fiókjainkat. Honlapunkon további akadálymentesítési fejlesztések is folyamatban vannak, melyek későbbi időszakban fognak elérhetővé válni Ügyfeleink számára. Ezek megvalósulásáról további tájékoztató üzenetet fogunk megjeleníteni Ügyfeleink részére.

Megértését és együttműködését köszönjük! Üdvözlettel: Budapest Bank

Tisztelt Látogatónk! A fizetési moratóriummal kapcsolatos új információkat részletesebben itt olvashatja.

Tisztelt Ügyfeleink! Weboldalunkon a mai napon (2020.10.20.) 19:00 és 23:59 között karbantartási munkákat végzünk, amely bizonyos funkciók elérésében fennakadást okozhat. Az okozott kellemetlenségért elnézésüket kérjük!

Tisztelt Ügyfeleink! Értesítjük Önöket, hogy tervezett karbantartás miatt a Budapest Internetbank és a Budapest Bank Mobil App, a tranzakciós SMS-ek, valamint az internetes vásárlások jóváhagyásához szükséges megerősítő (SMS) kód (3DS) kiküldése szünetel 2020.11.13. (péntek) 22:00 óra és 2020.11.14. (szombat) 04:00 óra között. Amennyiben bármilyen kérdésük van, kérjük, hívják telefonos ügyfélszolgálatunkat a 1440 telefonszámon! Megértésüket és türelmüket köszönjük! Üdvözlettel: Budapest Bank

Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy augusztus 29-én (szombaton) a fiókok egységesen15:00 óráig tartanak nyitva.

Tisztelt Ügyfeleink!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy technikai okokból az online bankkártyás fizetések sikertelenek lehetnek. Amennyiben nem tudnak online fizetni, kérjük, hogy kis idő elteltével ismételjék meg a műveletet. A hiba elhárításán dolgozunk, addig türelmüket és megértésüket kérjük!

Üdvözlettel: Budapest Bank

Hálózati leterheltség miatt egyes rendszereink elérésében lassulás jelentkezik, esetenként nem elérhetők. A szolgáltatóval együttműködve folyamatban van a hiba elhárítása.

Tisztelt Ügyfelünk! 2020. október 20-án az Országgyűlés a hiteltörlesztési moratórium meghosszabbításáról döntött, így a meghatározott társadalmi csoportoknak és a pénzügyi nehézséggel küzdő vállalkozásoknak 2021. január 1-től 2021. június 30-ig továbbra sem szükséges hiteleiket törleszteniük. A részletszabályokat egyelőre nem ismerjük, azok megjelenéséig ügyfeleink szíves türelmét kérjük! Az új moratóriummal kapcsolatos információkkal honlapunk folyamatosan frissülni fog!

A mai napon 17.00 óra és 0.00 óra között tervezett karbantartást végzünk weboldalunkon, emiatt előfordulhat, hogy ideiglenesen bizonyos funkciók például: űrlapok, nem lesznek elérhetőek. Megértésüket köszönjük!

Fióki időpont kérés Telebank 1440
+36 1 477-7777
Írjon nekünk! Fiókok és ATM-ek Árfolyamok

Csökkentse költségeit az akár 40 ezer forintos kedvezményünkkel

Üdvözlő kampány a Budapest Bankcsoport lízing finanszírozással rendelkező ügyfeleinek

Az ajánlat: 2019. február 1-től 2020. január 31-ig. vehető igénybe.

Budapest Banknál vagy a Budapest Lízing Zrt.-nél meglévő, vagy megelőző egy évben lejárt lízingfinanszírozási szerződéssel rendelkező, a Budapest Banknál fizetési számlával nem rendelkező új1 kisvállalkozói2 ügyfelek számára kedvezményes számlanyitási lehetőséget kínálunk.

Ha most nyitja meg nálunk pénzforgalmi számláját valamely kisvállalkozói számlacsomagunkkal, úgy csökkenteni tudja költségeit akár 40 ezer forintos kedvezményünkkel.3

Kérjük olvassa el Adatkezelési tájékoztatónkat! A "Visszahívást kérek" gombra való kattintással Ön tudomásul veszi a tájékoztatóban foglaltakat és egyúttal hozzájárul az Ön által megadott személyes adatok fentiek szerinti kezeléséhez.

*Kötelezően kitöltendő mezők.

Válasszon vállalkozásának megfelelő számlacsomagjaink közül:

A Kisvállalkozói számlacsomagok nyitása esetén 20.000 Ft kedvezményt3 adunk az alábbi csomagokra:

Ha ön nagyobb számlaforgalommal rendelkezik, válasszon az alábbi kiemelt kisvállalkozói számlacsomagjaink közül és 40.000 Ft kedvezményt3 adunk:

Amit a kedvezményekért cserébe kérünk: A számlanyitást hónapjában és az azt követő két teljes naptári hónapon belül készpénzfelvétel kivételével összesen legalább 3 db terhelési tranzakciót végezzen a számláján

A Kedvezmény elszámolása: A kedvezmény feltételének teljesítését követően kerül sor a Kedvezmény elszámolására. Az adott naptári hónap utolsó munkanapjáig megvalósult feltétel teljesítés esetén a Bank a feltétel teljesítés után járó kedvezményt a soron következő naptári hónap 20. napjáig bocsátja rendelkezésre az ügyfél promóció keretében megnyitott kisvállalkozói számláján.


Hogyan nyithatok Budapest Bankban forint fizetési számlát ill. kezdeményezhetek számlanyitást vállalkozásom számára?

Nálunk már online is kezdeményezheti vállalkozói számlájának megnyitását. Az adatok online megadását követően a kiválasztott Budapest Bank fiókba kell a céges dokumentumokkal és a személyes okmányaival személyesen megjelenni és a szerződéseket megkötni.

Hol nyithatok Budapest Bank kisvállalkozói számlát?

Bármely Budapest Bank fiókban.

Nyitáshoz szükséges dokumentum

  • Személyi igazolvány + lakcímet igazoló hatósági igazolvány
  • Kártya formátumú vezetői engedély + lakcímet igazoló hatósági igazolvány
  • Útlevél + lakcímet igazoló hatósági igazolvány
  • Gazdálkodó szervezet esetén:
    A számlanyitáshoz hiteles dokumentumokként (e-szignóval ellátott e-akta dokumentumok) elektronikus formában, e-mailben az ecegdokumentumok@budapestbank.hu címre juttassa el hozzánk a következőket:
    A Cégbírósághoz megküldött cégdokumentáció, amely tartalmazza
    • az utolsó hatályos létesítő okiratot vagy a létesítő okirat módosításokkal egybefoglalt hatályosított szövegét,
    • a bejegyzési, változásbejegyzési kérelem mellékletét képező aláírásmintát vagy aláírási címpéldányt az aktuális cégjegyzésre jogosultak kapcsán,
    • a digitális tértivevényt, amely igazolja a cégdokumentáció átvételét és formailag megfelelő beadását (a számítástechnikai formai vizsgálat eredményét),
    • a 30 napnál nem régebbi, jogerős cégbírósági változásbejegyzési végzést vagy elektronikusan aláírt cégkivonatot (e-hiteles cégkivonat), amely az utolsó cégdokumentációban foglalt adatokkal megegyező adatokat tartalmaz.
    Számlanyitáshoz a képviselő azonosításra alkalmas okmány megléte szükséges. Amennyiben nem tudja a cégkivonatot és/vagy a létesítő okiratot rendelkezésünkre bocsátani, úgy lehetőséget biztosítunk ezek banki lekérésére.
  • Egyéni vállalkozó esetén:
    Amennyiben 2010.01.01 után kezdte meg vállalkozói tevékenységét, akkor a számlanyitáshoz szükséges KEKKH (Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala) által ügyfélkapun keresztül, elektronikus úton eljuttatott, vagy a körzetközponti jegyző által kibocsátott, az egyéni vállalkozó részére postán megküldött igazolást, vagy a vállalkozói igazolványt jutassa el hozzánk, amennyiben ez utóbbival rendelkezik.
    Amennyiben 2010. előtt kezdte meg vállalkozói tevékenységét, akkor az adószámmal ellátott egyéni vállalkozói igazolványt is elfogadjuk számlanyitási dokumentumnak Számlanyitáshoz a természetes személy azonosításra alkalmas okmány megléte szükséges.
  • Társasházak esetén:
    A számlanyitáshoz hiteles dokumentumokként jutassa el hozzánk a következőket:
    • Alapító okirat;
    • Határozatképes közgyűlési jegyzőkönyv a megalakulásról/a közös képviselő megválasztásáról (amely tartalmazza a képviselőket, bankszámla feletti rendelkezésre jogosultakat);
    • Ingatlan-nyilvántartási tulajdoni lap/bejegyzés vagy önkormányzati lakólista;
    • Adószámmal ellátott adóbejelentkezési lap vagy a közös képviselő nyilatkozata arról, hogy a társasház nem végez adóköteles tevékenységet,
    • Nyilatkozat a társasházban található lakások számáról
    Számlanyitáshoz a képviselő azonosításra alkalmas okmány megléte szükséges.
  • Ügyvédi Iroda esetén:
    A számlanyitáshoz hiteles dokumentumokként jutassa el hozzánk a következőket:
    • Alapító okirat;
    • 30 napnál nem régebbi igazoló kamarai okirat, amelynek értelmében az irodát az irodák névjegyzékébe felvették vagy 30 napnál nem régebbi igazoló kamarai okirat arról, hogy az Iroda még létezik és ki a képviseletre jogosult;
    • Aláírási címpéldány, amennyiben készült;
    • Adóbejelentkezési lap;
    Számlanyitáshoz a képviselő azonosításra alkalmas okmány megléte szükséges.
  • Egyéni ügyvéd / Közjegyző /Végrehajtó esetén:
    A számlanyitáshoz hiteles dokumentumokként jutassa el hozzánk a következőket:
    • Adóbejelentkezési lap;
    • 30 napnál nem régebbi kamarai nyilvántartásba vételről szóló határozat vagy 30 napnál nem régebbi kamarai igazoló okirat, hogy az illető még a kamara tagja;
    Számlanyitáshoz a természetes személy azonosításra alkalmas okmány megléte szükséges.
  • Alapítványok esetén:
    A számlanyitáshoz hiteles dokumentumokként jutassa el hozzánk a következőket:
    • Létesítő okirat (tartalmazza a képviselőt);
    • Adóbejelentkezési lap;
    • 30 napnál nem régebbi jogerős megyei/fővárosi bírósági végzés a nyilvántartásba vételről vagy 30 napnál nem régebbi bírósági igazoló okirat, hogy a szervezet létezik és ki a képviseletre jogosult;
    • Aláírási címpéldány, ha készült (amennyiben a képviseleti jogban történik változás, a változás csak a bíróság erre vonatkozó végzésének birtokában vezethető át; új aláírási címpéldány bemutatása nem elegendő!)
    Számlanyitáshoz a képviselő azonosításra alkalmas okmány megléte szükséges.

A számlacsomagra és az azokhoz kapcsolódó szolgáltatásra vonatkozó díjakról és egyéb költségekről részletes tájékoztatást a mindenkori „Budapest fix számlavezetési csomagokra vonatkozó hirdetmény kisvállalkozások részére” c. hirdetmény valamint a kisvállalkozások részére irányadó fizetési számlavezetésre kötött mindenkori Keretszerződésben foglalt hirdetmények és egyéb előírások tartalmazzák, és a jelen Hirdetményben nem szabályozott egyéb esetekben ezek rendelkezései irányadóak. Az egyes számlacsomagok fenntartásának alapfeltételére vonatkozó részletes információt a Budapest fix számlavezetési csomagokra vonatkozó hirdetmény kisvállalkozások részére c. hirdetmény, valamint a mindenkori hatályos Vállalati ügyfelek és Kisvállalkozások részére szóló forint- és devizaszámla vezetési hirdetmény, továbbá a mindenkor hatályos Nem lakossági ügyfelek részére szóló Számlavezetési keretszerződés kártya hirdetmény tartalmazza.

1Jelen Hirdetmény vonatkozásában új ügyfél az a kisvállalkozás, amely a Banknál pénzforgalmi számlával még nem rendelkezik, vagy a Banknál korábban megnyitott fizetési számlájának megszűnése/megszüntetése és az új fizetési számlanyitás között több, mint 6 (hat) hónap telt el.

2A Bank kisvállalkozásnak tekint minden olyan vállalkozást (gazdálkodási formára való tekintet nélkül), amelynek az utolsó lezárt pénzügyi év nettó árbevétele nem haladja meg az 200 millió forintot, illetve árbevételi adatoktól függetlenül valamennyi társasházat.

3A vállalkozása által kapott díjkedvezmény utáni adózásnak a rá irányadó adószabályok alapján új ügyfelünknek kell eleget tennie.

Ez a hirdetés nem minősül a Ptk. 6:64. §-a szerinti ajánlattételnek.

4 777 777

Hívja az üzleti vonalat

E-cégeljárás

Dokumentumok küldése

Tovább

Bankváltás

Egyszerűbb, mint gondolná

Tovább

Kérdése van?

Küldje el és válaszolunk

Tovább