Ugrás a tartalomhoz

Tisztelt Ügyfeleink! Technikai problémák miatt egyes ügyfeleink átmenetileg nem helyes számlaegyenleget látnak elektronikus csatornáinkon. Előfordulhat, hogy a téves egyenleg miatt kártyás vásárlásaik elutasításra kerülnek.  A hiba elhárításán dolgozunk, megértésüket és türelmüket köszönjük! Üdvözlettel:Budapest Bank

Tisztelt Ügyfelünk! Természetesen bankunk is tudomást szerzett arról, hogy a Kormány meg kívánja hosszabbítani a moratóriumot. Mindamellett a jelenleg hatályos jogszabály alapján a Magyarország Kormánya által a 2020. évi LVIII. törvényben biztosított fizetési moratórium 2020. március 19-től 2020. december 31-ig tart. 2021-ben az érvényben lévő jogszabálynak megfelelően válnak esedékessé a törlesztések. Bármilyen a jelenlegi szabályozást érintő  jogszabály módosítást a Budapest Bank jogkövető, prudensen működő pénzintézetként alkalmazni fog.

Tisztelt Ügyfelünk! Tájékoztatjuk, hogy tervezett karbantartás miatt 2021.03.28-án 00:00 és 02:00 óra közt az Azonnali Fizetési Rendszerben indított utalások fogadására, valamint ezek indítására nincs lehetőség. Kérjük, utalását időzítse ezen időszakon kívülre, vagy átutalását értéknap megjelölésével indítsa el. Amennyiben egy partnerétől vár utalást, kérjük, jelezze neki, hogy átutalását a karbantartáson kívüli időpontban vagy értéknap megjelölésével indítsa, illetve sikertelenség esetén így ismételje meg.

Tisztelt Ügyfeleink! Weboldalunkon a mai napon (2021.01.21.) 19:00 és 23:59 között karbantartási munkákat végzünk, amely bizonyos funkciók elérésében fennakadást okozhat. Az okozott kellemetlenségért elnézésüket kérjük!

Tisztelt Ügyfelünk! Tájékoztatjuk, hogy tervezett karbantartás miatt 2021.04.11-én 00:30 és 01:00 óra közt az Azonnali Fizetési Rendszerben indított utalások fogadására, valamint ezek indítására nincs lehetőség. Kérjük, utalását időzítse ezen időszakon kívülre, vagy átutalását értéknap megjelölésével indítsa el. Amennyiben egy partnerétől vár utalást, kérjük, jelezze neki, hogy átutalását a karbantartáson kívüli időpontban vagy értéknap megjelölésével indítsa újra, illetve sikertelenség esetén így ismételje meg.

Tisztelt Ügyfelünk! Változik az internetes bankkártyás vásárlások jóváhagyása, további információt a teendőiről itt olvashat. Tájékoztatjuk, hogy egyes ügyfeleink bankunk nevében küldött adathalász levelet kaphattak, erről bővebben itt tájékozódhat.

Karbantartás miatt 2021.01.17-én 0:00 és 1:00 között az Azonnali Fizetési Rendszerben indított és fogadott utalások elutasításra kerülnek a Budapest Bank rendszereiben. 2021.01.17-én 1:00 és 2:30 között kiesés várható az Azonnali Fizetési Rendszert érintő szolgáltatásunkban, ebben az időszakban az indított és fogadott utalások elutasításra kerülhetnek. Tervezett utalásait kérjük, ütemezze a karbantartási időszakon kívülre, vagy időzítse a következő munkanapra.

Tisztelt Ügyfelünk! A fizetési moratóriummal kapcsolatosan nyilvánosságra került új információkért kattintson ide

Tisztelt Ügyfelünk! A 2021. március 12-én 13:44 és 16:44 között hitelkártya számlára indított átutalási megbízások jóváírásában hiba tapasztalható, ennek hatására az utalt összeg nem jelenik meg a hitelkártya számlán. A hiba javításán dolgozunk, addig türelmét és megértését kérjük.

Tisztelt Ügyfelünk! 2021.02.10-től változik az internetes bankkártyás vásárlások jóváhagyása. További információt a teendőiről itt olvashat

Technikai probléma miatt előfordulhat, hogy egyes ügyfeleinknél téves egyenleg miatt az azonnali fizetésként indított átutalási megbízásaik elutasításra kerülnek. Az érintett ügyfelek a tranzakciós SMS-ekben téves egyenleget látnak. A hiba elhárítása 2021.01.28. nap végén várható. Türelmüket köszönjük!

Tisztelt Ügyfelünk! Változott az internetes bankkártyás vásárlások jóváhagyása, további információt a teendőiről itt olvashat. Tájékoztatjuk, hogy csalók más bankok nevében adathalász hívásokat kezdeményeznek, erről bővebben itt tájékozódhat.

Tisztelt Ügyfelünk! Az adathalász kísérletekről bővebben itt tájékozódhat.

Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2020. december 3. 22:00 órától december 4. 03:00-ig elektronikus csatornáink nem lesznek elérhetők. További részletek itt.

Tisztelt Ügyfeleink!
Tervezett rendszerkarbantartási munkálatok miatt 2020. szeptember 15. 22:45 és 23:45 között szünetel az internetes vásárláshoz kapcsolódó jóváhagyó SMS kódok kiküldése. Kérjük, internetes vásárlásait időzítse a karbantartási időszakon kívülre.
Megértését és türelmét köszönjük! Budapest Bank Zrt.

Tisztelt Ügyfelünk! Magyarország Kormánya a veszélyhelyzettel kapcsolatos különös szabályainak bevezetéséről szóló 637/2020. (XII. 22.) Korm. rendelet módosításáról döntött. Ennek értelmében a hiteltörlesztési moratórium 2021. szeptember 30-ig tart. Bankunk a moratórium lezárásával kapcsolatos elszámolást 2021. október elsejét követően teszi meg. Az elszámolás részleteiről tájékoztatni fogjuk ügyfeleinket. Bármilyen a jelenlegi szabályozást érintő és a későbbiekben bekövetkező jogszabályváltozást a Budapest Bank jogkövető, prudensen működő pénzintézetként alkalmazni fog. Természetesen továbbra is lehetősége van a korábban megadott módokon nyilatkozatot tenni, fizetési kötelezettségeit folytatni vagy szüneteltetni. Keresse munkatársainkat bizalommal.

Tisztelt Ügyfeleink! Tervezett rendszerfrissítési munkálatok miatt január 26. (kedd) 22:00 óra és január 27. (szerda) 01:00 óra között a Budapest Internetbank, a Budapest Bank Mobil App és a Budapest Bank BusinessID nem lesz elérhető, valamint a tranzakciós SMS-ek és az internetes vásárlások jóváhagyásához szükséges megerősítő (SMS) kód (3DS) kiküldése szünetel. A tranzakciós SMS-ek utólag kiküldésre kerülnek.

Tisztelt Ügyfelünk! Tájékoztatjuk, hogy ismeretlenek a Budapest Bank nevében, a customerservice@budapestbank.hu e-mail címről küldenek ki leveleket. Felhívjuk figyelmét, hogy a levél rosszindulatú csatolmányt tartalmaz, így kérjük, amennyiben ilyen levelet kapott, a csatolmányt ne nyissa meg és törölje a levelet.

Tisztelt Ügyfelünk! Tájékoztatjuk, hogy karbantartás miatt 2021. július 1-én 22:00 és 2021. július 2-án 05:00 között a tranzakciós SMS-ek kiküldése szünetel, amelyek utólag kiküldésre kerülnek. Szintén karbantartás miatt 2021. július 1-én 18:15 és 23:00 között a Budapest Bank Üzleti Terminál, valamint a Budapest Bank BusinessID szolgáltatások nem lesznek elérhetőek. A Budapest Bank Üzleti Terminálon indított megbízásaik ezen időszak alatt nem kerülnek feldolgozásra, illetve dokumentumok letöltése nem lesz lehetséges. Kérjük, hogy a felsorolt szolgáltatásokkal kapcsolatos ügyintézést és tranzakciókat lehetőség szerint a karbantartási időszakon kívülre időzítsék! Amennyiben ez idő alatt bármilyen kérdésük van, hívják telefonos ügyfélszolgálatunkat a 06-1-477-7777 telefonszámon!

Tisztelt Látogatónk! A fizetési moratóriummal kapcsolatos új információkat részletesebben itt olvashatja.

Tisztelt Ügyfelünk! Karbantartás miatt 2021. március 9-én délelőtt, valamint március 10-én egész nap az internetes vásárlások jóváhagyásához szükséges 3DS megerősítő (SMS) kód kiküldésében, valamint az ehhez kapcsolódó mobiltelefonos azonosításban kiesések lehetnek. Megértését és türelmét köszönjük!

Tisztelt Ügyfelünk! Változott az internetes bankkártyás vásárlások jóváhagyása, további információt a teendőiről itt olvashat.

Tisztelt Ügyfelünk! Tervezett rendszerfrissítési munkálatok miatt április 27. (kedd) 22:00 óra és április 28. (szerda) 01:00 óra között a Budapest Internetbank, a Budapest Bank Mobil App és a Budapest Bank BusinessID nem lesz elérhető, valamint a tranzakciós SMS-ek és az internetes vásárlások jóváhagyásához szükséges 3DS megerősítő (SMS) kód kiküldése szünetel. A tranzakciós SMS-ek utólag kiküldésre kerülnek.

Tisztelt Ügyfelünk! Magyarország Kormánya a veszélyhelyzettel kapcsolatos különös szabályainak bevezetéséről szóló 637/2020. (XII. 22.) Korm. rendelet módosításáról döntött. Ennek értelmében a hiteltörlesztési moratórium 2021. szeptember 30-ig tart. Bankunk a moratórium lezárásával kapcsolatos elszámolást 2021. október elsejét követően teszi meg. Az elszámolás részleteiről tájékoztatni fogjuk ügyfeleinket. Bármilyen a jelenlegi szabályozást érintő és a későbbiekben bekövetkező jogszabályváltozást a Budapest Bank jogkövető, prudensen működő pénzintézetként alkalmazni fog. Természetesen továbbra is lehetősége van a korábban megadott módokon nyilatkozatot tenni, fizetési kötelezettségeit folytatni vagy szüneteltetni. Keresse munkatársainkat bizalommal.

Tisztelt Látogatónk! A fizetési moratóriummal kapcsolatos új információkat részletesebben itt olvashatja.

Tisztelt Ügyfelünk! Tájékoztatjuk, hogy tervezett karbantartás miatt 2021.02.21-én 00:00 és 01:30 óra közt az Azonnali Fizetési Rendszerben indított utalások fogadására, valamint ezek indítására nincs lehetőség. Kérjük, utalását időzítse ezen időszakon kívülre, vagy átutalását értéknap megjelölésével indítsa el. Amennyiben egy partnerétől vár utalást, kérjük, jelezze neki, hogy átutalását a karbantartáson kívüli időpontban vagy értéknap megjelölésével indítsa újra.

Tisztelt Ügyfelünk! A Budapest Internetbankban indított értéknapos utalások technikai probléma miatt duplán teljesülnek. A számlatörténetben tudja ellenőrizni, hogy az Ön tranzakciója is érintett-e. Amennyiben az Ön tranzakciója is duplán teljesült, az duplán terhelt összeget a bank automatikusan jóváírja számláján, Önnek nincs teendője. Amennyiben a fogadó fél a duplikált összeget – a bank által történő jóváíráson felül – ugyancsak visszautalja, a bank jogosult a duplikált visszatérítés összegével beszámítás jogcímén az Ön számláját megterhelni. A hiba elhárításán dolgozunk, addig türelmét és megértését kérjük.

Bankunkon kívül  álló  probléma miatt egyes internetes vásárlási tranzakciók elutasításra kerülhetnek. A hiba elhárításán dolgozunk, addig türelmüket  és megértésüket köszönjük!

Tisztelt Ügyfelünk! Technikai probléma miatt a Budapest Üzleti Terminálban egyes azonnali fizetési tranzakciók elutasításra kerülnek. A hiba elhárítása folyamatban van, utalását kérjük, próbálja megismételni később.

Tisztelt Ügyfelünk! Tervezett rendszerfrissítési munkálatok miatt április 27. (kedd) 22:00 óra és április 28. (szerda) 01:00 óra között a Budapest Internetbank, a Budapest Bank Mobil App és a Budapest Bank BusinessID nem lesz elérhető, valamint a tranzakciós SMS-ek és az internetes vásárlások jóváhagyásához szükséges 3DS megerősítő (SMS) kód kiküldése szünetel. A tranzakciós SMS-ek utólag kiküldésre kerülnek.

Tisztelt Ügyfelünk! A 2021. március 12-én 13:44 és 16:44 között hitelkártya számlára indított átutalási megbízások jóváírásában hiba tapasztalható, ennek hatására az utalt összeg nem jelenik meg a hitelkártya számlán. A hiba javításán dolgozunk, addig türelmét és megértését kérjük.

Tisztelt Ügyfeleink!
Weboldalaink folyamatos fejlesztés alatt állnak. Újabb fejlesztéseink eredményeképpen megújult weboldalunk további funkciókkal segíti fogyatékkal élő ügyfeleink honlapon történő tájékozódását. Jelenlegi új honlapunk már alkalmas a billentyűzettel történő bejárásra, felolvasó szoftverre optimalizált. Hamarosan az akadálymentes szolgáltatási térképünket is elérhetővé tesszük fogyatékkal élő Ügyfeleink részére, melyben magaskontrasztos nézetben jelenítjük majd meg igényeknek megfelelően fiókjainkat. Honlapunkon további akadálymentesítési fejlesztések is folyamatban vannak, melyek későbbi időszakban fognak elérhetővé válni Ügyfeleink számára. Ezek megvalósulásáról további tájékoztató üzenetet fogunk megjeleníteni Ügyfeleink részére.

Megértését és együttműködését köszönjük! Üdvözlettel: Budapest Bank

Tisztelt Ügyfelünk! Tájékoztatjuk, hogy a PSD2 erős ügyfél-hitelesítésre még fel nem készült szolgáltatók weboldalán megszakad a fizetés folyamata. További részletek ezen az oldalon.

Tisztelt Ügyfelünk! Tájékoztatjuk, hogy ismeretlenek a Budapest Bank nevében, a customerservice@budapestbank.hu e-mail címről küldenek ki leveleket. Felhívjuk figyelmét, hogy a levél rosszindulatú csatolmányt tartalmaz, így kérjük, amennyiben ilyen levelet kapott, a csatolmányt ne nyissa meg és törölje a levelet.

Tisztelt Ügyfelünk! Bankunk is tudomást szerzett arról, hogy Magyarország Kormánya meg kívánja hosszabbítani a jelenleg hatályban lévő fizetési moratóriumot, amely a jelenleg hatályos jogszabályi rendelkezések alapján 2021. június 30-ig tart. 2021. július elsejétől az érvényben lévő jogszabályoknak megfelelően válnak esedékessé a törlesztések. Bármilyen a jelenlegi szabályozást érintő és a későbbiekben bekövetkező jogszabályváltozást a Budapest Bank jogkövető, prudensen működő pénzintézetként alkalmazni fog. A jogszabály megjelenéséig bankunk munkatársai nem tudnak bővebb információt adni, kérjük szíves türelmüket!

Tisztelt Ügyfelünk! Karbantartás miatt 2021. április 12. 22:50 óra és április 13. 00:05 óra, valamint április 13. 1:10 óra és 1:30 óra között a Budapest Internetbank, a Budapest Bank Mobil App nem lesz elérhető, továbbá az internetes vásárlások jóváhagyásához szükséges 3DS megerősítő (SMS) kód és internetbank belépő kódot tartalmazó SMS kiküldésében ezen időszakok alatt kiesés várható.

Tisztelt Ügyfelünk! 2021. július 22-én 22:00 és 23:00 óra között az internetes vásárlások jóváhagyásához szükséges 3DS megerősítő (SMS) kód kiküldése szünetel. 2021. július 22-én 22:00 óra és 2021. július 23-án 01:00 óra között a Budapest Internetbank és Budapest Bank Mobil App tervezett karbantartás miatt nem lesz elérhető.

Tisztelt Ügyfelünk! Változott az internetes bankkártyás vásárlások jóváhagyása, további információt a teendőiről itt olvashat. Tájékoztatjuk, hogy csalók más bankok nevében adathalász hívásokat kezdeményeznek, erről bővebben itt tájékozódhat.

Tisztelt Ügyfelünk! Magyarország Kormánya a veszélyhelyzettel kapcsolatos különös szabályainak bevezetéséről szóló 637/2020. (XII. 22.) Korm. rendelet módosításáról döntött. Ennek értelmében a hiteltörlesztési moratórium 2021. szeptember 30-ig tart. Bankunk a moratórium lezárásával kapcsolatos elszámolást 2021. október elsejét követően teszi meg. Az elszámolás részleteiről tájékoztatni fogjuk ügyfeleinket. Bármilyen a jelenlegi szabályozást érintő és a későbbiekben bekövetkező jogszabályváltozást a Budapest Bank jogkövető, prudensen működő pénzintézetként alkalmazni fog. Természetesen továbbra is lehetősége van a korábban megadott módokon nyilatkozatot tenni, fizetési kötelezettségeit folytatni vagy szüneteltetni. Keresse munkatársainkat bizalommal.

Tisztelt Ügyfeleink! A 2021.február.12 10:59 és február 13. 16.00 között hitelkártya számlára indított átutalási megbízások jóváírásában hiba tapasztalható, ennek hatására az utalt összeg nem jelenik meg a hitelkártya számlán. A hiba javításán dolgozunk, és várhatóan a mai nap végéig elhárítjuk, addig türelmüket és megértésüket kérjük.

Tisztelt Látogatónk! A fizetési moratóriummal kapcsolatos új információkat részletesebben itt olvashatja.

Tisztelt Ügyfelünk! Tájékoztatjuk, hogy karbantartás miatt 2021. július 1-én 22:00 és 2021. július 2-án 05:00 között a tranzakciós SMS-ek kiküldése szünetel, amelyek utólag kiküldésre kerülnek. Amennyiben ez idő alatt bármilyen kérdésük van, hívják telefonos ügyfélszolgálatunkat a 06-1-477-7777 telefonszámon!

Tisztelt Ügyfelünk! A bankfiókjaink aktuális nyitvatartási idejéről a fiókkeresőben tájékozódhat, kérjük, a bankfiók látogatása előtt ellenőrizze a nyitvatartást.

Tisztelt Ügyfelünk! Tájékoztatjuk, hogy ismeretlenek a Budapest Bank nevében, a customerservice@budapestbank.hu e-mail címről küldenek ki leveleket. Felhívjuk figyelmét, hogy a levél rosszindulatú csatolmányt tartalmaz, így kérjük, amennyiben ilyen levelet kapott, a csatolmányt ne nyissa meg és törölje a levelet.

Tisztelt Ügyfelünk! Tájékoztatjuk, hogy a PSD2 erős ügyfél-hitelesítésre még fel nem készült szolgáltatók weboldalán megszakad a fizetés folyamata. További részletek ezen az oldalon.

Tisztelt Ügyfelünk! Magyarország Kormánya a 271/2021. (V. 21.) Korm. rendelet értelmében a veszélyhelyzettel összefüggő rendkívüli intézkedések hatályának újbóli meghosszabbításáról döntött. A hosszabbítás kiterjed a hiteltörlesztési moratóriumra is. A rendelet értelmében a moratórium 2021. június 30-án nem ér véget, így a moratóriumot követő elszámolást bankunk egy későbbi időpontban, a jogalkotó jövőbeni elvárásaival összhangban teszi meg. Az elszámolás új időpontjáról a részletszabályok megjelenését követően tudunk bővebb információt adni, kérjük szíves türelmüket!

Tisztelt Ügyfeleink! Weboldalunkon a mai napon (2020.10.20.) 19:00 és 23:59 között karbantartási munkákat végzünk, amely bizonyos funkciók elérésében fennakadást okozhat. Az okozott kellemetlenségért elnézésüket kérjük!

Tisztelt Ügyfelünk! 2021.02.10-től változik az internetes bankkártyás vásárlások jóváhagyása. További információt a teendőiről itt olvashat

Tisztelt Látogatónk! A fizetési moratóriummal kapcsolatos új információkat részletesebben itt olvashatja.

Tisztelt Ügyfelünk! Tájékoztatjuk, hogy egyes, a Budapest Bank által biztosított POS terminál technikai okokból átmenetileg nem üzemel. A hiba elhárításán a beszállító bevonásával dolgozunk, addig türelmét és megértését kérjük.

Tájékoztatjuk, hogy ismeretlenek a Budapest Bank nevében, a customerservice@budapestbank.hu e-mail címről küldenek ki leveleket. Felhívjuk figyelmét, hogy a levél rosszindulatú csatolmányt tartalmaz, így kérjük, amennyiben ilyen levelet kapott, a csatolmányt ne nyissa meg és törölje a levelet.

Tisztelt Ügyfeleink! Értesítjük Önöket, hogy tervezett karbantartás miatt a Budapest Internetbank és a Budapest Bank Mobil App, a tranzakciós SMS-ek, valamint az internetes vásárlások jóváhagyásához szükséges megerősítő (SMS) kód (3DS) kiküldése szünetel 2020.11.13. (péntek) 22:00 óra és 2020.11.14. (szombat) 04:00 óra között. Amennyiben bármilyen kérdésük van, kérjük, hívják telefonos ügyfélszolgálatunkat a 1440 telefonszámon! Megértésüket és türelmüket köszönjük! Üdvözlettel: Budapest Bank

Tisztelt Ügyfelünk! Tájékoztatjuk, hogy egyes ügyfeleink bankunk nevében küldött adathalász levelet kaphattak, egyes ügyfeleinket pedig telefonon keresztül keresték adathalász céllal. Erről bővebben itt tájékozódhat.

Tisztelt Ügyfelünk! Tájékoztatjuk, hogy tervezett karbantartás miatt 2021.06.27-én 00:00 és 03:00 óra közt az Azonnali Fizetési Rendszerben indított utalások fogadására, valamint ezek indítására nincs lehetőség. Kérjük, utalását időzítse ezen időszakon kívülre, vagy átutalását értéknap megjelölésével indítsa el. Amennyiben egy partnerétől vár utalást, kérjük, jelezze neki, hogy átutalását a karbantartáson kívüli időpontban vagy értéknap megjelölésével indítsa újra, illetve sikertelenség esetén ismételje meg.

Tisztelt Ügyfelünk! Tájékoztatjuk, hogy a PSD2 erős ügyfél-hitelesítésre még fel nem készült szolgáltatók weboldalán megszakad a fizetés folyamata. További részletek ezen az oldalon.

Tisztelt Ügyfelünk! Tájékoztatjuk, hogy a PSD2 erős ügyfél-hitelesítésre még fel nem készült szolgáltatók weboldalán megszakad a fizetés folyamata. További részletek ezen az oldalon.

Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy augusztus 29-én (szombaton) a fiókok egységesen15:00 óráig tartanak nyitva.

Tisztelt Ügyfeleink!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy technikai okokból az online bankkártyás fizetések sikertelenek lehetnek. Amennyiben nem tudnak online fizetni, kérjük, hogy kis idő elteltével ismételjék meg a műveletet. A hiba elhárításán dolgozunk, addig türelmüket és megértésüket kérjük!

Üdvözlettel: Budapest Bank

Tisztelt Ügyfelünk! 2021.02.10-től változik az internetes bankkártyás vásárlások jóváhagyása. További információt a teendőiről itt olvashat

Tisztelt Ügyfelünk! Természetesen bankunk is tudomást szerzett arról, hogy Magyarország Kormánya meg kívánja hosszabbítani a jelenleg hatályban lévő fizetési moratóriumot, amely a jelenleg hatályos jogszabályi rendelkezések alapján 2021. június 30-ig tart. 2021. július elsejétől az érvényben lévő jogszabályoknak megfelelően válnak esedékessé a törlesztések. Bármilyen a jelenlegi szabályozást érintő és a későbbiekben bekövetkező jogszabályváltozást a Budapest Bank jogkövető, prudensen működő pénzintézetként alkalmazni fog. A jogszabály megjelenéséig bankunk munkatársai nem tudnak bővebb információt adni, kérjük szíves türelmüket!

Hálózati leterheltség miatt egyes rendszereink elérésében lassulás jelentkezik, esetenként nem elérhetők. A szolgáltatóval együttműködve folyamatban van a hiba elhárítása.

Tisztelt Ügyfelünk! 2020. október 20-án az Országgyűlés a hiteltörlesztési moratórium meghosszabbításáról döntött, így a meghatározott társadalmi csoportoknak és a pénzügyi nehézséggel küzdő vállalkozásoknak 2021. január 1-től 2021. június 30-ig továbbra sem szükséges hiteleiket törleszteniük. A részletszabályokat egyelőre nem ismerjük, azok megjelenéséig ügyfeleink szíves türelmét kérjük! Az új moratóriummal kapcsolatos információkkal honlapunk folyamatosan frissülni fog!

Tisztelt Ügyfelünk! Szolgáltatónál fennálló technikai probléma miatt az internetes bankkártyás vásárlás jóváhagyására szolgáló azonosító oldal betöltése nem történik meg. A hiba hatásaként az internetes bankkártyás vásárlások jóváhagyására átmenetileg nincs lehetőség. A hiba mihamarabbi elhárításán a szolgáltató már dolgozik, addig türelmüket és megértésüket kérjük.

A mai napon 17.00 óra és 0.00 óra között tervezett karbantartást végzünk weboldalunkon, emiatt előfordulhat, hogy ideiglenesen bizonyos funkciók például: űrlapok, nem lesznek elérhetőek. Megértésüket köszönjük!

Tisztelt Ügyfelünk! Tájékoztatjuk, hogy 2021. április 25-én 02:05 és 03:30 között a Budapest Internetbank és a Budapest Bank Mobil App tervezett karbantartás miatt nem lesz elérhető. 2021. április 25-én 02:20 és 02:50 közt az internetes vásárlások jóváhagyásához szükséges 3DS megerősítő (SMS) kód kiküldése szünetel.

Tisztelt Ügyfelünk! Tervezett karbantartás miatt 2021.02.18. 23:00 óra és 2021.02.19. 02:00 óra közt a Budapest Internetbank, a Budapest Bank Mobil App, a Budapest Internetbank belépéshez szükséges megerősítő SMS kód és az internetes vásárlások jóváhagyásához szükséges 3DS megerősítő (SMS) kód kiküldésében időszakos kiesések várhatók. Megértésüket és türelmüket kérjük.

Tisztelt Ügyfeleink! Weboldalunkon a mai napon (2021.04.06.) 19:00 és 23:59 között karbantartási munkákat végzünk, amely bizonyos funkciók elérésében fennakadást okozhat. Az okozott kellemetlenségért elnézésüket kérjük!

Tisztelt Ügyfelünk! Tájékoztatjuk, hogy a PSD2 erős ügyfél-hitelesítésre vonatkozó elvárásánakhatályba lépését követően némely kereskedői weboldalak nem készültek fel az előírásoknak megfelelő  átállásra, ennélfogva nem felelnek meg a rendelet követelményeinek. Ezeken az internetes oldalakon gyakran tapasztalható, hogy a vásárlás végső fázisában a tranzakció megszakad és/vagy elutasításra kerül. További részletekért kérjük, látogasson el a https://www.budapestbank.hu/hirek/PSD2-sikertelen-tranzakciok oldalra!

Fióki időpont kérés Telebank 1440
+36 1 477-7777
Írjon nekünk! Fiókok és ATM-ek Árfolyamok

Betétek

A 4 hónapos Kiemelt Prémium betétben a fizetési számlára érkező új, külső forrásból származó megtakarítás köthető le, az összeg beérkezését követő, legfeljebb 15 naptári napon belül.

Amennyiben a 4 hónapos Kiemelt Prémium betét folyamatos lekötésként, (automatikus újralekötési rendelkezéssel került lekötésre) a 4 hónapos Kiemelt Prémium betét lejáratakor, illetve a továbbiakban, 4 hónapos standard Prémium betétként, a standard Prémium betét fordulónapon, érvényes mindenkori kondícióival kerül újralekötésre.

  • Külső forrásnak tekintendő a más pénzintézettől érkezett átutalás, a Budapest Bankon belülről érkezett átutalások közül a nem magánszemély számlájáról érkezett átutalás, továbbá a készpénzbefizetés.
  • Egy ügyfél több betétet is leköthet, egyenként legalább 100 ezer Ft értékben. A 4 hónapos Kiemelt Prémium betét konstrukcióban egy ügyfél által összességében leköthető összeg, maximum 30 millió Ft.
  • A 4 hónapos Kiemelt Prémium betét fizetési számláról köthető le Budapest Bank fiókban, a feltételek ellenőrzését követően.


Kondíciók
Futamidő 4 hónap
Min. leköthető összeg 100 000 Ft-tól
Éves kamat (EBKM) 0,90%
Kondíciók
Futamidő
4 hónap
Kondíciók
Min. leköthető összeg
100 000 Ft-tól
Kondíciók
Éves kamat (EBKM)
0,90%

A konstrukció az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) által nyújtott betétbiztosítással rendelkezik, a Bank vonatkozó hirdetményének (A Budapest Banknál elhelyezett betétek biztosítási feltételeiről) szabályai szerint. Részletes felvilágosítást a fenti hirdetményben, a Budapest Bank fiókjaiban, a www.budapestbank.hu internetes oldalon kaphat. A Budapest Bank betéti konstrukcióinak részletes leírását a vonatkozó üzletszabályzatok és hirdetmények tartalmazzák.

A Budapest Bank többféle megtakarítási lehetőséget kínál azon ügyfeleinek, akik hagyományosan biztonságos, könnyen kezelhető formában szeretnék kamatoztatni pénzüket. A biztonságot és kiszámíthatóságot előtérbe helyező ügyfeleink egyik legkedveltebb választása a Prémium Betét.


Melyek a Prémium Betét legfontosabb jellemzői?

  • A Prémium Betét lekötött forintbetét, azokra a megtakarításokra ajánlunk, amelyeket Ön leginkább biztonságra és kiszámíthatóságra törekedve kíván kezelni.
  • Többféle futamidővel és típusban választható - egyszeri, ill. folyamatos lekötésként, a kamat tőkésítésével, ill. fizetési számlán történő jóváírásával. A lekötés minimum összege 100 ezer Ft.
  • A kamat mindig a teljes betétre vonatkozik. A kamat fix, a futamidő alatt a pénzpiaci változások kockázata a lekötést nem érinti.
  • A Prémium betét OBA garanciával rendelkezik, a betétbiztosítás szabályai szerint.
Bejelentkezés az Internetbankba

A konstrukció az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) által nyújtott betétbiztosítással rendelkezik, a Bank vonatkozó hirdetményének (Betétek betétbiztosítási feltételei) szabályai szerint. Részletes felvilágosítást a fenti hirdetményben, a Budapest Bank fiókjaiban, a www.budapestbank.hu internetes oldalon kaphat. A Budapest Bank betéti konstrukcióinak részletes leírását a vonatkozó üzletszabályzatok és hirdetmények tartalmazzák. A Prémium Betétekre érvényes részletes feltételeket a Bank lakossági bankszámla, bankkártya, betét, és fizetési számla hitel Általános Szerződési Feltételei, és Hirdetménye tartalmazza.

Azoknak, akik deviza-megtakarításaikat kiszámítható és biztonságos formában kívánják kamatoztatni.

  • Deviza megtakarítási szolgáltatásainkat négy kiemelt devizanemben kínáljuk ügyfeleinknek: EUR, USD, GBP és CHF. A deviza lekötések fix kamatozású lekötött betétek, a minimum összeg az egyes devizanemekben: 500 USD, 500 EUR, 300 GBP, 500 CHF.
  • A Bank a deviza betétre a lekötött összeg nagyságától és a választott futamidőtől függő prémiummal növelt fix kamatot fizet a futamidő lejártakor.
  • Ön már a lekötéskor rendelkezhet úgy, hogy a betét összege a kamattal együtt, vagy anélkül automatikusan újra lekötésre kerüljön a futamidő végén.
  • A deviza lekötések OBA garanciával rendelkeznek, a betétbiztosítás szabályai szerint.

A konstrukció az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) által nyújtott betétbiztosítással rendelkezik, a Bank vonatkozó hirdetményének (Betétek betétbiztosítási feltételei) szabályai szerint. Részletes felvilágosítást a fenti hirdetményben, a Budapest Bank fiókjaiban, a www.budapestbank.hu internetes oldalon kaphat. A Budapest Bank betéti konstrukcióinak részletes leírását a vonatkozó üzletszabályzatok és hirdetmények tartalmazzák.

Kollégánk keresni fogja Önt időpont egyeztetés céljából. Amennyiben nem sikerül Önnel felvennünk a kapcsolatot, akkor várjuk szeretettel az Ön által megjelölt napon és nyitvatartási időben fiókunkban!

Az "Elküldöm" gombra való kattintással tudomásul veszed az Adatkezelési tájékoztatónkat és egyúttal hozzájárul az Ön által megadott személyes adatok fentiek szerinti kezeléséhez.

Megtakarítások védelme

oba

OBA

Országos Betétbiztosítási Alap

Részletek
oba

OBA Iránytű

Országos Betétbiztosítási Alap Iránytű

Részletek

Hasznos dokumentumok