5 rizikós vállalatihelyzet, amihez érdemes megfontolnod egy interim menedzser bevonását

Szerző
interim.hu

Olvasási idő
4 PERC

Megjelent
2021.07.07. 16:00

Azinterim menedzsereknem szupermenek – bár meglepően sokmindenben hasonlítanak rájuk. Legfőképp abban, hogy szempillantás alatt ottteremnek a cégedben, és olyan tudást hoznak be, amit másképp nehéz – vagy akárlehetetlen lenne. Másrészről mindkettejüket valamiféle rejtély övezi. Kik az interimmenedzserek? Milyenek ők? Mihez értenek? Ebben a cikkben öt olyan klasszikusvállalati helyzetet mutatunk meg, amihez kiválóan passzol az interim koncepció– nem titkolt célunk, hogy írásunk végére egy rejtélyes szuperember helyettpraktikus előnyökkel felvértezett vállalati hőst láss majd magad előtt.

Fejvadász, részmunkaidő, szülési szabadság – e HR-eskifejezések egyikét sem kell megmagyarázni, mindegyikünk tudja, mit jelentenek.Az interim menedzsment is ide tartozna, helyette viszont rejtélyes és egyelőreritkán hallani róla – még mindig, pedig a koncepció már a múlt századbanlétezett, és a mi vállalkozásunk is jelen van a hazai piacon közel 20 éve.Ezalatt több, mint ezer (!) kritikus helyzetet oldottunk meg az interimkoncepció alkalmazásával.

Akiknek új a fogalom, egy bekezdésnyi gyorstalpalóvalsegítünk. Az interim menedzser átmeneti időszakra, adott feladatra szerződővezető, aki külsős megbízottként (nem alkalmazottként) csatlakozik a cégtevékenységéhez, majd a kitűzött feladat elvégzését követően távozik. A startupok beindításától a csődközeli állapotból való kiemelésig számtalanszakterületre specializálódtak ezek az emberek. Most klasszikus cégesélethelyzetekbe teszünk bepillantást, olyan szituációkba, amelyek legtöbbünkszámára ismertek – így az interim menedzsment is sokkal érthetőbbé válik majd.

1.Kiesett vezető helyettesítése interimmenedzserrel

Tegyük fel, hogy az első számú vezetőd esik ki, akinélkül gyakorlatilag működésképtelen a cég. Ez számos okból előfordulhat:baleset éri, felmond, hosszabb betegszabadságra kényszerül – az ilyen, előremegtervezhetetlen események sajnos a vállalati élet velejárói, amivel előbbvagy utóbb minden cégnek szembe kell néznie.

Mivel azonnali helyettesítés szükséges, azálláshirdetés feladása, majd a többkörös interjúztatás, de még egy fejvadászmegbízása sem jelent gyors megoldást – viszont egy interimszolgáltató partner,amely több száz interim menedzsert tart nyilván szakmai kapcsolatrendszerében,azonnal hadba tudja állítani számodra a megfelelő embert. A projekt indításakéz a kézben zajlik: te, az interim menedzser és az interim szolgáltató projektmenedzseresegítségével. Egy azonnali helyzetfelmérést követően közösen jelölitek ki atennivalókat, sorrendjüket, határidejüket, amiken egyből el is kezd dolgozni azinterim menedzser.

Vannak szerencsésebb esetek is, amikor nem egyikpillanatról a másikra történik a kiesés, és előre tudni lehet, hogy csakátmeneti időszakról van szó: ilyen például a szülési szabadság vagy a hazánkbanis egyre gyakrabban megjelenő sabbatical (hosszabb alkotói szabadság) – azefféle kiesésekről általában már néhány hónappal előtte tudni lehet. Ahelyettesítés időtartama tehát határozott, és tervezhető: x időre szükség leszvalakire, aki profi szinten ellátja az adott feladatot. Épp ez az interimmenedzsment koncepció lényege: ideiglenesen segít, és a feladat elvégzésével, aszerződés lejártával távozik a cég életéből, majd más vállalatnál keres újkihívást.

2.Krízismenedzsment és átszervezés interim módra

Amit senki nem kíván: válság a cég életében. Acsődközeli állapot, legnagyobb vevőd elvesztése, vagy annak fenyegető réme, ahirtelen jött céges “katasztrófák”, legyen az akár tömeges felmondás, vis maiorhelyzet… ezek nem ismeretlenek még sokszor a legsikeresebb cégek működésébensem.

Persze számos akadálya lehet a külső segítségigénybevételének: a félelem, a büszkeség (“majd én megoldom”), abizalmatlanság, a további költségek, és még sorolhatnánk. Pedig a logikaegyszerű: olyasvalamiben kap a vállalat magabiztos segítséget, amiben a cégneknincs tapasztalata – az interim menedzsernek viszont igen. Nem lenne megnyugtatóegy ilyen helyzetben, ha olyasvalaki nézné át a cég helyzetét, aki már számoscéget mentett meg attól, hogy lehúzzák a rolót? Ez a kellemes érzés az, amit azinterim menedzser bevonását követően egyből tapasztalni lehet.

Ugyanígy, a piaci környezet jelentős megváltozása,vagy cégtulajdonosi döntés is kiválthat nagymértékű leépítést – de akár egylean menedzsment projekt termelési folyamat racionalizálásához szükségesátszervezés is olyan komfortzónából való kilépést jelent egy cég életében,amiben elkelhet a külső segítség. A jó hír az, hogy ilyen komplex, és nem túlhálás menedzsmenti feladatokra is szakosodtak interimes partnereink – ami nekeda komfortzónán bőven túl esik, számára ujjgyakorlat.

3.Generációváltás interimes segítséggel

A családi vállalkozásokban elvben csodás dolog agenerációváltás: az idősebb átadja a tudást és a stafétabotot a fiatalabbnak, avállalkozás fennmarad, jó kezekben megy tovább, mindenki nyugodt marad. Jólhangzik, de az élet ennél mogorvább, és sajnos egy generációváltás rengetegfeszültséggel, bizonytalansággal is járhat.

Nem elég egy évtizedek óta a szakmában lévő veterán –és szuper lelkes, energikus, tudásra szomjazó fiatal találkozása: még akkorsem, ha apáról és fiúról van szó. Sok kisvállalat már előre kitűzi külön projektkénta generációváltást, és tudják: egy szakértő bevonásával vihetik azt végbe alegolajozottabb módon, a legkisebb súrlódással és a felesleges körökkiiktatásával. Erre is szakosodtak interim menedzserek, és mind az idősebb,mind a fiatalabb generáció számára megváltás lesz olyasvalakivel egyeztetni,aki már tucatnyi céges generációváltást sikeresen véghezvitt.

4.Coaching interim menedzserrel

Az interim menedzser egyik legfőbb erénye atapasztalat. Az a tapasztalat, amit semmivel nem lehet helyettesíteni – ezkizárólag a ledolgozott évek hozadéka, értéke szinte felbecsülhetetlen.

Az új kollégák betanulása sokszor e tapasztalatmeglétén áll vagy bukik – a kérdés, vajon elérhető-e a szükséges tudás? Képesátadni neki? Cégek számára tehát akkor is jól jön az interim menedzser, ha éppnincs sem vezető pótlás, sem krízismenedzsment: ha tehetséges, alkalmasmunkaerőt talál, aki még nem érett meg a feladatra, egy tapasztaltabb interimmellett hatékonyan átveheti a tudást, amire szüksége van.

5. Egyedi projektfeladatok interimes kézben

Nem csak negatív történés idézhet elő rizikóshelyzetet, hanem olyan esemény is, ami pozitív, de nincs tapasztalata benne acégnek – mint például egy hirtelen növekedés. Ilyen esetben is szükségesséválhat a külsős szakértelem. Új gyáregység nyitása, új divízióbeindítása, startup mentorálása,és így tovább. Ha olyasvalamivel találja szembe magát a vállalat, amit még sohanem végzett, és az sem egyértelmű, hogy a cégen belül érthet-e bárki hozzá –akkor megfontolandó olyasvalakit bevonni, akinek épp ebben van (akár többévtizedes) tapasztalata.

Az ilyen növekedési, üzletág beindítási projektekhezráadásul épp kiválóan alkalmazkodik az interim koncepció, mivel jellemzőenátmeneti projektekről van szó, néhány hónaptól maximum 1-2 év terjedelemben. Azinterim menedzsernek nem is érdeke ennél tovább egy helyen maradni: épp ebbenkiváló, határozott ideig a legnagyobb hatékonysággal, teljes fókusszal egydolgot végez – majd ugyanígy folytatja a következő helyén.


*A cikk eredetileg azinterim.huoldalon jelent meg.

2021.07.07.

https://interim.hu/5-vallalati-helyzet-ahol-interim-menedzser-bevonhato/

Iratkozzon fel hírlevelünkre, amennyiben szeretne:

  • értesülniés meghallgatni a legfrissebb MBH Business Podcast sorozat adásait,
  • szakértőktől tájékozódni a vállalkozását érintő aktuális piaci, gazdasági helyzetről,
  • piaci trendeket látni KKV-kat vizsgáló, ágazati kutatásokból,
  • inspirálódni különböző fontos, cégvezetéshez szükséges témák kapcsán,
  • esetleg elsőként szeretne értesülni egy Ön számára érdekes szakmai rendezvényről

Kérjük olvassa el Adatkezelési tájékoztatónkat A "Feliratkozás" gombra való kattintással Ön tudomásul veszi a tájékoztatóban foglaltakat és egyúttal hozzájárul az Ön által megadott személyes adatok fentiek szerinti kezeléséhez.

*Kötelezően kitöltendő mezők.